Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-12 / 2. szám

A kifogások az államhatalom befolyása és fegyelmi joga tekintetében emeltettek. S a befolyást, mint legkényesebbet, nem is említi a miniszter; a fegyelmi jognál pedig, ügyesen kihasználva Bánffy és az evangélikus felirat tévedéseit s ezekre rámutatva, egyszerűen átsiklik azokon, a melyek nem tévedések, hanem nagyon is főbenjárók. Az állami befolyást illetőleg pedig lehetett volna a miniszternek némi mondanivalója. A törvény 21. §-a szerint ugyanis, ha az állam valamely községi vagy felekezeti iskolai tanitó alapfizetésének kiegészítéséhez 200 koronát meghaladó államsegéllyel járul, akkor a tanító alkalmazása a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásától függ; ha pedig a miniszter kifogása esetén a fentartó 60 nap alatt más tanítót nem választ, akkor a tanítót, az iskolafentartó további meghallgatása nélkül, a miniszter nevezi ki. Ugyanez a szakasz a vallás-és közoktatásügyi miniszter hatáskörébe utalja a 200 koronát meghaladó államsegélyt élvező községi elemi iskolák tanítóinak választása körül felmerült vitás ügyek végérvényes elintézését. A községi és a nem szerzetesrendű tanerők által ellátott felekezeti iskoláknál tehát, miután csak ritka esetben lesz kevesebb az igénybe vett államsegély 200 koronánál, egyenesen a minisztertől függ a tanítók alkalmazhatása, s a miniszter eme joga mellett bizony a fentartók választási joga nagyon illuzóriussá válik. Ez a 21. § azonban, összes rendelkezéseivel együtt, érvénytelen a szerzetesek és apáczák által fentartott iskolákra. Hogy vájjon érvényes-e az olyan iskolákra, a melyek valamely hitközség által vagy privát alapítványból tartatnak fenn és csak tanerőiket tekintve esnek a szerzetes- és apácza-iskolák kategóriájába ? — olyan kérdés, a melyre vonatkozólag biztos feleletet'sem a törvény, sem az Utasítás nem ad, a mennyiben a törvény 35. §-a csak általában szól a „hitfelekezeti iskoláknál működő szerzetesrendi tanítókról és tanítónőkről", az Utasítás 50. §-a pedig a szerzetesrendi tanítók és tanítónők által ellátott iskolákat illetőleg csak annyit mond, hogy az államsegély igénybevehetésére nézve a törvény 12. §-ában előírt feltételek ezekre is kiterjednek, a 21. §-ra azonban hivatkozás nem történik. Tekintve azonban, hogy a törvény 35. §-a csak általában szól a hitfelekezeti iskoláknál működő szerzetesrendi tanítókról és tanítónőkről és sem a 35. §, sem az Utasításnak arra vonatkozó 50. §-a nem említi a 21. §-t és az abban biztosított állami befolyást, sem pedig különbséget nem tesz a szerzetesek által fentartott és csupán ellátott iskolák között, arra kell következtetnünk, hogy ezekre nézve egyáltalában érvénytelenek a 21. § rendelkezései. De ha érvénytelenek, akkor itt az állami befolyás tekintetében olyan kedvezmény biztosíttatik a szerzetesek által fentartott, illetve ellátott iskolák részére, a mely egyáltalában nem folyik a szerzeteseknek rendjükhöz való specziális viszonyából s a mi a jogtalan előny bélyegét világosan láthatóan magán hordja. A törvény ugyanis a szerzetesrendű tanerők javadalmának ama maximumát, a meddig állami kiegészítés engedélyezhető, 900, illetve 700 koronában, az Utasítás 50. § 11. pontja pedig a minimumot 600, illetve 400 koronában állapítván meg, nagyon is megvan a lehetősége annak, hogy az államsegély meghaladja a 200 koronát; az államnak a miniszter által ebben az esetben gyakorolható befolyása azonban nincs biztosítva sehol, tehát a szerzetrend olyan tanítókat és tanítónőket alkalmazhat, a milyeneket neki tetszik, míg elleniben a többi iskolafentartók, ázt lehet mondani, csak szabad választási joguknak roncsait szemlélhetik. Az állami befolyás biztosítására szolgál a törvény 31. §-a is, a mely az államsegély kiutalásának módjáról szól. A nem szerzetesrendű tanerők által ellátott iskoláknál az állami kiegészítés kiutalása az illető tanitó nevére, a kir. adóhivataloknál történik, azzal a kikötéssel, hogy a nyugták januárban és júliusban az illetékes tanfelügyelő által láttamozandók. Hogy ez az intézkedés mennyiben támasztja fel a tanítókban az államtól való függésnek és a fentartóktól való függetlenségnek érzését, azt igen jól tudják az iskolafentartó községek és egyházak, s az az ismeret, a melyet ezen a téren szereztek, minden más, csak nem boldogító, mert szomorúan tapasztalják, hogy államsegélyes tanítóik inkább az állam, mint az ő alkalmazottainak tekintik magokat, s ennek nyomában mind alacsonyabb fokra száll lelkökben a fentartók iránt való tisztelet, hála és ragaszkodás érzete. A tanítói állami kiegészítés utalványozásainak ilyetén módját eddig is olyannak tekinthettük ugyan, mint a mely megcsorbítja az autonomiát és lerontja a fenntartók tekintélyét, de legalább tudtuk azt, hogy e tekintettetben semmi kivétel sincs az iskolafentartók között. Az 1907. XXVII. t.-cz. 35. §-a azonban itt is behozta a különbségtételt, a mikor a szerzetesrendi tanítók és tanítónők állami fizetéskiegészítését egy összegben, az iskolafentartó kezeihez rendelte kiutalni. E rendelkezés folytán a szerzetesrendű tanerő közvetlenül nem érintkezvén az állammal, hanem kizárólag csak az iskolafentartóval, lelkében nem is ingadoznak meg a fentartótól függés és a fentartó iránt való hála és tisztelet érzései. S hogy ez mily nagy előny, azt megmérni sem lehet! S hozzájárul ehez a kivételhez az a másik, hogy míg a nem szerzetes tanerő államsegélye havonként utalványoztatik, addig a szerzetesrendű tanerőké egy összegben, tehát egy évre előre. A míg tehát az állami befolyás érvényesülhet a nem szerzetesrendit tanerővel szemben minden hónapban, a kiegészítésnek esetleg szükségessé váló felfüggesztésében, addig a szerzetesrendű tanerőket alkalmazó iskolafentartóval szemben nem; mert hiszen ha a kiegészítést az év elején egy Összegben már felvette s alkalmazottainak esetleg ki is fizette, hogyan és miként biztosítható annak visszaszerzése s miként érvényesíthető a kiegészítés felfüggesztésében megnyilvánuló állami befolyás?