Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-08 / 10. szám

felettünk", s mult évi nov. 9-diki elnöki megnyitójában így szólt: „És vájjon az azóta eltelt öt év alatt javultak-e a viszonyok? Vájjon kevésbbé nehéz felettünk az idők viharos járása ? Úgy gondolom, méltóztatnak velem egyetérteni abban, hogy nem; sőt ellenkezőleg...!" Majd, reámutatva „a középkor újabban feltünedező türelmetlenségére" es a „reakczionárius irányzatokra", e türelmetlenségnek és irányzatnak még az állam kultuszpolitikájába is behurezoltatására, ismételten és erőteljesen hangoztatta, hogy „valamit tenni kell" és hogy tehessünk valamit: „összetartásra, egyetértésre, erős tömörülésre van szükség a jelentkező retrográd áramlatokkal szemben". Zsilinzsky Mihály, a tiszai evang. egyházkerület főfelügyelője, lapunkban is közölt (f. évi 6-dik szám) czikkében így nyilatkozik: „Ma csak a lelki vaksággal megvert emberek nem látják azt a nagy veszedelmet, a mely a hazai protestantizmus fennállását a klerikálizmus előnyomulásában és azon törekvésében fenyegeti, hogy az 1848. XX. t.-cz -ben foglalt jogegyenlőség]' és viszonossági elvek megsemmisítésével, Mária országában a róm. katholiczizmusnak régi „uralma" visszaszereztessék". „ Az istenadta nép aggódó szemmel keresi vezéreit, a kik az új viszonyok zűrzavarában megmutatnák az igazság követendő útját." György Endre így ír febr. 14-én kelt s az ORLE. elnökéhez intézett levelében: „ . . . A külső veszélyekkel szemben épen az a bajunk, hogy nagyon is nyugodtan veszünk mindent..." „ ... Kétségkívül csak haszon származik közös ügyünkre, ha minden életre kelthető porczikáját mozgásba hozzuk álmos szervezetünknek." S e hivatalos és félhivatalos nyilatkozatok után lássunk egynéhányat a nem hivatalosok közül is. Legelső sorban említem itt ezek közül azt, a mely Kovács László tollából a Református Szemle (az erdélyi ref. egyházkerület hivatalos közlönye) f. évi 2. és 3. számaiban látott napvilágot. Kovács László báró Bánffy Dezső főgondnoki beszéde tenorjából indul ki: „Valamit tenni kell". De mit? Ez az, a mire még megnyugtató felelet nem érkezett. Pedig tenni kell valamit, mert a magyar ref. egyház, bármely téren vizsgáljuk is helyzetét, az állam és a társadalom nagy kérdéseihez való viszonyában, folyton veszít poziczióiból és régi tekintélyéből. „Hivatalosan ugyanis létezik egy Egyetemes magyar ref. Egyház. Megvan ennek a maga fényes múltja és dicsősége. Érdeme a magyar nemzet megmentésében addig él, a míg a nemzet él. Utolsó, múltjához méltó erőfeszítését és diadalát a pátens küzdelmeiben láttuk. Mit csinál azóta a magyar ref. egyetemes egyház? Micsoda társadalmi és nemzeti intézmények azok, a melyekre reá lehet mutatni, hogy ez vagy ezek tisztán az evangéliomi magyar református anyászentegyház egyesített munkájának az eredménye? Vagy álljon elő egyetlen egy ember ma Magyarországon és mondja meg, mutasson reá, hogy a forrongásban levő nagy társadalmi kérdések közül melyik vagy melyek azok, a melyek mellett vagy a melyek ellen az evangéliomi egyház, mint társadalmi tényező, állást foglal?" . . . „Jelöljön meg nekem valaki egyetlen egy vonást, egyetlen egy szilárd pontot, a melyen Magyarország négy millió protestáns polgára egymással lelki érintkezésben van..." „Vagy mondja meg nekem valaki, ha tudja, hogy jövőben a társadalmat mozgató kérdések közül melyik köré fog tömörülni a magyar protestantizmus? Ki jelöli meg a czélt, a mely megszabja az irányt s a győzelem reményében cselekvésre lelkesíti a hívek seregét?" Nagy Károly, kolozsvári ref. theol. tanár, a Ref. Szemle szerkesztője, a fent említett czikkre adott válaszában :konstatálja, hogy: „ma a legnagyobb veszedelem, a mely ellen küzdeni kell: a diadalmasan előrenyomuló klerikálizmus"; --• továbbá, hogy: ..ily egyetemes, az emberiség egész organizmusát megtámadott betegséggel szemben a harcz is csíik az lehet, hogy ép [oly egyetemes, minden térre kiterjedő küzdelmet kell felvenni", hogy „ebben a szellemi vezetés azt a szellemi hatalmat illeti meg, vagy kötelezi, mely immár 400 esztendeje, hogy ellene a harczot megkezdte: kétségtelen. S ez a protestantizmus". „Summa summarum: Hogy „Valamit J tennünk kell!" e vezéri figyelmeztetés igazsága tekintetében nincs közöttünk eltérés. Hogy „Mit tegyünk hát?" — azt hiszem — ennek alapgondolatában is megegyezünk : Szervezkednünk kell a klerikális veszedelemmel szemben vallási, társadalmi és politikai téren". Legutoljára hagytam és pedig szándékosan, a Sárospataki Ref. Lapokat, mint a mely nemcsak a legerősebb antagonistája az ORLE nek, de a mely lap f évi 5-dik száma vezérczikkében nyíltan kijelenti, hogy: „Mi a felekezeti alapon álló politikai és társadalmi szervezkedést nem helyeselhetjük. Nem helyeseltük a protestáns népszövetség eszméjét sem." Ennek a lapnak folyó évi 1. számában Raddcsi György főszerkesztő a lap vezető helyén konstatálja, hogy az 1907. esztendőre visszatekintve, csak : „Csupa szomorú jel mindenfelé!" Nem hogy javult volna, de rosszabbodott az államhoz való viszonyunk. Haladunk állami assistentiával a Regnum Marianum felé. Azf egyházi beléletben nem tudunk együtt haladni sem az egyetemi prot. theol. fakultás, sem a debreczeni prot. egyetem nagy kérdéseiben. Nem vagyunk képesek az erőket tömöríteni a Magy. Prot. írod. Társaságban. A reform, énekeskönyv ügye elodáztatott. „Csupa