Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
tósével Tekéntetes Uramnak alázatosan udvarolnom. Mert valóban nem lehet másként nékem ugyan tsekélységem szerént gondolkoznom ; hanem hogy ferus lateat anguis in herba. Világos ugyanis, hogy ezen nyomorult szegény emberek előbb lévén examiuálva, magok ki üzettetésének ártatlanságát egyedül proponálták a Deputatiónak; nem pedig, (mivel nem is lehetett) az Érsek nehésségeire való mentségeket. És így, ha azon Érsek nyilait, mellyeket kétség kiviil feleletében szórni fog ellenek, vélek nem communicálván nem fogják retundálni; ily gondolattal lehet erántuk a felséges Consilium, hogy mivel magukat nem mentették, tehát nem is menthették légyen. De valóban hogy nem tsak lehet illy Ítélettel, hanem lészenis, lehet colligálni mind az adversa Parsnak nagy auctoritásábul, mind pedig abbul, hogy az Ecclesiának caussája agáltatik. Hozzá járulhat az is, hogy az Érsek propositióji talán nem tsak defensoriák lehetnek, hanem etiam exulcerantes caussam miserorum illorum hominuni. Azonban úgy tettzik, hogy egy kevés tsorba is esne e' szerént a Deputatiónak igasságában: mert ezek boldogtalanok examináltattak coram Judicibus, még pedig Birói Severitással: az Érsek pedig nem tsak Interessatus, hanem valóságos interessentia lévén, maga propositióit minden felséges Consiliumtúl intendált, Birói Ítéletnek submissiója nélkül mint authenticumokat fel küldené. Ezek szerént nem egyéb szomorú consequentiánál következhetni} mind hajótöréssel küszködő Ecclesiainkra, mind pedig jószágaiknak recuperatiojokra nézve. Mert így nem valami alleviamennyekre szolgált a' Deputatio, hanem inkább el nyomattatásokra. Nagy ugyan a' seregeknek erős Istene, ki ezen tövissek közziil is virágot adhat, üldözést szenyvedő Ekklesiájának; meg mutatván ezen nehésségek alattis maga caussájának igasságát: mind azon által mivel ezeknek fel küldésén állhat vagy eshetik ügyöknek igassága; és talán még mivel fel nem küldetett, valamelly medelát lehetne gondolni, avagy tsak addig, míg Alberti terminusról, a' mellyre holnap dél előtt igyekezünk, meg fognánk jönni. E' mellett, ha valami dologra vigyázást ezekben, a' Tekéntetes Urnák parantsolni tettzenék, kivált hogy utazni fogunk, azt ha exequálhatnám, boldognak magamat tartanám. Hogy hosszas Levelemmel alkalmatlankodni praesumáltam, és irásom hibáinak is megengedésérül bizodalmat nyújt nékem a' Tekéntetes Urnák Isten mellet buzgó kegyessége, más részrűl pedig ezen Levelemnek sietséggel, de titkos sietséggel eshetett írása. Nem kételkedem pedig, hogy ezen iráson télül valamit (mellytül méltán tartok) észre vehessenek itthon. A' midőn tehát ezeknek alázatos insinuatiójával a' Tekéntetes Urnák nagy reverentiával udvarolnék, és magamat bölts tanáttsának kegyes igazgatásában, és Uri gratiájában nagy bizodalommal ajánlanám, maradok Az Urnák, Nagy Jó Kegyes Patrónus Uramnak Pest die 3^ Mens. May 1763. alázatos hiv szolgája 'Sigray István mp. A Ráday-levéltárból közli: Molnár János, lelkész. IRODALOM. Filléres protestáns napilap. Valami ilyennek a megindítása van előkészítés alatt, a mint a napilapok megemlékezéseiből és a Dunántúli Prot. Lap múlt évi utolsó számából értesülünk. Az erre vonatkozó tájékoztató felhívást Antal Gábor dunántuli ref. püspök bocsátotta ki és a budapesti Hornyánszky-nyomda útján küldötte szét. Hogy kinek ? csupán a lelkészeknek s ezek közül is csak a dunántúliaknak vagy másoknak is ? — nem tudjuk. Mi legalább, daczára, hogy a Hornyánszkynyomdához elég közel állunk, nem kaptunk belőle. Nem látunk megemlékezést a felhívásról, a dunántúlit kivéve, a többi egyházi lapokban sem. Mivel tehát nem tudjuk, miről van szó, nem is szólhatunk hozzá. Különösnek tartjuk azonban, hogy a mikor a protestáns sajtóról van szó, akkor épen ennek a sajtónak már meglevő organumai hagyatnak ügyeimen kívül. Az Erdélyi Protestáns Lap, a mint mult évi utolsó számában olvassuk, eddigi formájában nem jelenik meg többé. A kerület a lapot saját kezelésébe veszi és jövőre „Református Szemle'' czím alatt, 8-adrét alakban, hetenként adja ki. Az igazgató-tanács a Ref. Szemle felelős szerkesztésével továbbra is Nagy Károly tlieol. tanárt bízta meg. Világosság czím alatt társadalmi és vallásos havi folyóiratot indított meg a mezőtúri ref. olvasóegylet. A lapot Gergely Antal és Lencz Géza mezőtúri lelkészek szerkesztik. Előfizetési ára, úgy látszik, nincs és csupán az olvasók adományaira számít. A folyóirat, mint helyi közlöny, a két jónevü lelkész szerkesztésében bizonyára be fogja tölteni hivatását és hasznára fog válni a mezőtúri egyházi és egyháztársadalmi életnek. EGYHÁZ. Előfizetőinknek, lapunk olvasóinak ós barátainak a legboldogabb újesztendőt kívánjuk ! Lelkészválasztás. A nágocsi ref. gyülekezet Arany Dénes segédlelkészt, — a mezöberényi evang. gyülekezet Hildebrand Keresztély, eszéki lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Lelkészbeiktatás. Darvas Aladár, az őri-magyarósdi evang. gyülekezet új lelkipásztora az advent harmadik vasárnapján foglalta el hivatalát, a melybe, a környékbeli lelkészek részvevése mellett, Kund Sámuel főesperes iktatta be. Templomszentelés. A bajai evang. gyülekezet a mult év decz. 15-én szentelte fel toronynyal ellátott renovált templomát. A felszentelő istentiszteleten Wagner G. Adolf újverbászi, Lombos Alfréd zombori és Friedrich Zsigmond helybeli lelkészek végezték a szolgálatokat. Rendkívüli egyetemes közgyűlés. A mint az Evang. Őrálló értesül, az evang. egyház, az államsegély felosztása és az egyet, nyugdíjintézet újjászervezése tárgyában, májusban rendkívüli egyetemes közgyűlést tart. A kerületi elnökségek a folyó hóban értekezletre jönnek össze, annak megbeszélése végett, hogy az egyetemes közgyűlés előtt tartsanak-e rendikvüli kerületi gyűléséket vagy ne? Lelkészértekezlet-alakulás. A Balaton környékén működő ref. lelkészek, az adventi időben Őszödön történt barátságos összejövetelükön, Kájel István őszödi lelkész indítványára, elhatározták, hogy „Balatonparti lelkészek