Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-16 / 7. szám

vagylagos adókulcs lehetőségére, a mely módot nyújt a termény-adózás rendszerének fentartására. Ez kétségtelenül mitigálja a bajt, de csak addig a határig, a meddig a belhivatalnokok járandósága jövőre is a hivek szolgáltatásaiból nyeri fedezetét. Kifejezést adtam azon egyéni nézetemnek, hogy a terményjárandóságok, szolgáltatások stb. értékelésénél csak a kongruális eljárásnál alkalmazott egységárakhoz kell ragaszkodnunk, az akkor, behajtási hányad, fuvarköltség stb. czímen eszközölt levonások most mellőzhetők. Ez szintén enyhítő rendszabály ugyan, de nem szüntetheti meg az egységárak meg nem felelő voltában rejlő károsodást. Végre gyökeres orvosságnak tűnt fel azon elvi szempont érvényesítése, miszerint a lelkészeinknek a díjlevelekben biztosított járandóságokhoz szerzett joga van, azok az ő hozzájárulásuk nélkül meg nem változtathatók és olyan értékelés alapján való megváltoztatásukat elfogadni, tűrni nem tartozik, a mely a részükre biztosított termények, szolgálmányok stb. valódi értékének meg nem felel. Kerestük tehát a megoldást abban az irányban, hogy a normál adókulcs behozatala esetében se változtassuk meg a díjleveleket. Szabjuk meg az egyház részére járó segélyösszeget a termények és szolgálmányok valódi átlagárának alapul vétele mellett s az egyház pénzjövedelméből (adó és segély) szerezze be belhivatalnokainak járó terményeket. E megoldás első tekintetre kifogástalannak látszik. Kétségtelen, "hogy így elkerülhetjük a dijlevél pénzreváltoztatásával járó veszélyeket. Behatóbb megfontolás azonban arról győzött meg, hogy újabb súlyos bajok forrása lenne az az egyházak pénzügyi helyzetére és belbékéjére. Az egyház költségvetése nem nyugoszik biztos alapon. Bevételei és kiadásai heterogén, inkommensurabilis tényezőkből állanának s a terményárak minden erősebb hullámzása megzavarná a pénzügyi egyensúlyt. Történnék ez épen drágaság, rossz termés idejében, s az egyháznak adósságot kellene csinálnia vagy rendkívüli terhet kivetni, hogy magasabb árakon vegye meg belhivatalnokainak terményjárandóságát, mint a minő árak a segélyösszeg kiszámításakor alapul vétettek. Gondoljuk meg e helyzet összes pénzügyi ós erkölcsi következményeit. Úgy hiszem be kell látnunk, hogy ezeket egyházunkra nem zúdíthatjuk. Ezen orvosság is hatálytalannak, vagy helyesebben .alkalmazhatatlannak bizonyul, s mentől tovább foglalkozunk a kérdéssel, annál kétségtelenebb erővel kell arról megbizonyosodnunk, hogy a kérdésnek egyetlen egy kielégítő megoldása van. Ki kell eszközölnünk a konvent idevágó határozatának módosítását. Igaz, hogy így a dijlevél újabb értékelése a kongruális értékeléssel nem fog egyezni, s nem hunyok szemet annak hátrányai előtt sem. Két baj között kell a kisebbiket választanunk s határozottan kisebb bajnak tartom ezt, mint kongruás lelkészeinknek vagy egyházainknak kétségtelen megkárosítását. Különösen most, a midőn a kultuszminiszter úr igen helyes kezdeményezésére a kongruális állomások javadalmainak újabb megállapítása a küszöbön álló másik tízéves cziklusra mellőztetett. Kétségtelen méltánylása rejlik abban annak az igazságnak, hogy az 1600 koronás kongrua a megváltozott viszonyok között s más állások javadalmainak rohamos emelkedése mellett meg nem felelő, s hogy az állam addig is, míg azt kellő színvonalra emelheti, szemet huny ezen tény előtt, hogy a kongruális értékelés a javadalmak mai tényleges értékének valamivel alatta marad. Háttérbe szorul tehát a veszély, a mely a konventet idevágó határozatának meghozatalára indította. De ha nem is volna így, ha tartanunk kellene is attól, hogy az állam tudomást szerezne az értékcsökkenésről, ezt a bajt el nem kerüljük a szóban forgó határozat fentartása által. Hiszen a nyugdíj és gyámintézetnek adott államsegély révén betekintést nyer az állam a nyugdíjügy aktáiba is, már pedig az intézet a lelkészek javadalmait a jelentőívek alapján szintén a kongruális értékelésnél magasabban állapítja meg. Hiába károsítanék tehát lelkészi karunkat ez adórendszer változásával kapcsolatos eljárásunkban: az a tény, a melynek elfedéséért ily súlyos árat fizetnénk, kétségtelen világosságai derülne ki a nyűg- és gyámintézet adataiból, úgy hogy ebből a szempontból is az látszik leghelyesebbnek, ha ezekkel az adatokkal igyekszünk az összhangot lehetőleg fenntartani. Miudezek alapján indítványozom: kérje meg bizottságunk a konventet, hogy az 1907. ápr. 92. sz. határozat ezen rendelkezését: „A lelkészi és tanítói fizetések kiegészítésénél történt állami értékelések változás alá nem eshetnek", hatályon kivül helyezni s elrendelni méltóztassék, hogy a díjlevelekben megállapított termények és szolgálmányok értékelésénél, különbség nélkül minden egyházban az 1894. évi jelentőívekben foglalt értékelés vétessék alapul, az azóta bekövetkezett s kellőleg beigazolt változások figyelembe vétele mellett. A bizottság az elnök indítványát elfogadja. Ugyancsak elnöki előterjesztés folytán kimondja a bizottság, hogy: 1. A segélykérvényekhez a régi adókulcs is az esperes által hitelesített másolatban csatolandó, illetve pótlandó. 2. Az egyházmegyei adóügyi kiküldöttségek által megállapítandó minden kérvényező egyházközség normál költségvetése. Ezen megállapításnál a következők az irányadók: a) A rovatos ívben helyesen vannak-e kimutatva a régi egyházi adófőkönyv adatai, különösen pedig az adófizetők száma, adója. Helyes-e a termények és szolgálmányok átszámítása s a régi egyházi adó teljes összege? A tényleg teljesített szolgálmányok mennyisége, összértéke tüzetesen megállapítandó s az ekként megállapítandó összegnek a párok számával elosztott hányada