Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-29 / 52. szám

gróf Apponyi Albert kultúrpolitikája retrográd irányban halad és alkalmas a felekezeti békesség megzavarására. A tények előtt mi nem akarunk szemet hunyni. Nem állítjuk, hogy a külföldi székhelyekkel és főnökökkel biró kongregácziók és szerzetrendek betelepedése csak gróf Apponyi minisztersége alatt kezdődött meg. Nem állítjuk azt sem, hogy az ezekhez tartozó ;

férfi és női tanítókra nézve nem köti ki az 1907. XXVII. a magyar állampolgárságot, az államérvényes tanítói oklevelet és a magyar nyelven való tanítási képességet. De állítjuk igenis azt, hogy a mikor a törvény lehetővé teszi, hogy akár a szerzetrendek magok, akár pedig a belőlük kikerülő tanerőket alkalmazó iskolafenntartók aránytalanul kevesebb javadalom-biztosítással iskolákat állíthassanak, nemcsak, hanem hogy még e kevesebb javadalmazás biztosításához államsegélyt is nyerhessenek és pedig sokkal könnyebb módozatok mellett, mint a többi iskola-I fenntartók, akkor a törvény ellentétbe jutott az egyenlőség és viszonosság elvével és olyan irányzatnak nyitott utat, a melyet lehetetlen retrográdnak nem nevezni. Mert ám fogadjuk el gróf Apponyi Albert amaz elvét, hogy „Jogegyenlőség olyan országban, a mely történelmi alapon fejleszti tovább intézményeit és a mely a dolgok természetén nem akar erőszakot ejteni, nem jelentheti minden egyes esetben a jogszabályok egyformaságát", ebből az elvből is csak annak kellett volna következnie, hogy a „történelmi alapon" álló és jogokat nyert hazai egyházak, főként pedig az iskolai autonómiával felruházott protestáns egyházak „történelmi alapjai" és jogai respektáltassanak és óvassanak meg, nem pedig annak, hogy a „történelmi alappal" és jogokkal hazánkban nem rendelkező kongregácziók és szerzetesrendek nyerjenek kiváltságokat, ugyanabban a törvényben, a mely a „történelmi alapon" álló, autonóm egyházak iskolai függetlenségét a legerősebben nyirbálgatja. Nem gróf Apponyi kezdte meg ezt a nyirbálgatást, ezt is elismerjük. De viszont állítjuk azt is, hogy az állami befolyás eddigelé egyetemesen érvényesült az iskolafentartókkal szemben, s csak az ő minisztersége alatt alkotott 1907. XXVIL t.-cz. tért el ettől az egyetemességtől s alkotott „történelmi alappal" nem bíró, az egyenlőség és viszonosság elvével ellenkező és a róm. kath. iskolafenntartóknak előnyöket biztosító kivételeket. A törvény 15. §-a ugyanis az államsegély megnyerését illetőleg a többi iskolafenntartókat a törvényhatósági bizottságok legszigorúbb ellenőrzése alá veti, s az utasítás idevágó szakaszai oly sokféle hiteles dokumentumok produkálását kívánják, a melyek mellett ha talán nem illuzórius is az államsegély nyerés, de oly nehezen hozzáférhető és megtartása oly sokféle feltételtől függő, hogy csak egy kis Rechthabereiban megnyilatkozó „jóindulat" kell és akár az összes protestáns elemi iskolák bezárathatok. A nem szerzetes tanítók által ellátott felekezeti iskolák fenntartói ugyanis, ha akár fizetéskíegészítésre, akár ötödéves korpótlókra államsegélyt akarnak nyerni, nem kevesebb mint 28 féle dokumentumot kötelesek kérvényükhöz becsatolni. Úgymint,: 1. az egyházközségnek, 2. az iskolának az egyházi főhatóság által hitelesített költségvetését, 3. a tanítóknak az iskolaszék által megállapított s az egyházi főhatóság által megerősített, személyre szóló díjleveleit, 4. az új állásokra vonatkozó jogérvényes határozatot, 5. ugyanerre nézve a miniszter előzetes hozzájárulásáról szóló nyilatkozatot, 6. az egyházközség vagyoni helyzetét igazoló s a szolgabíró, illetve polgármester által láttamozott helyhatósági bizonyítványt, 7- a polgári község állami adójáról, 8. pótadójáról szóló bizonylatot, 9. kimutatást arról, hogy ki van-e merítve az 5 %-°s

iskolai adó, 10. kimutatást arról, hogy mennyi az egyházközséghez tartozó tagok állami egyenes adója, 11. hogy az egyházközség tagjainak iskolai terhei az állami egyenes adó hány °/0

-ának felelnek meg, 12. a tanítók okleveleit eredeti példányban, 13. a tanítók előző szolgálatáról szóló bizonyítványokat, 14. a tanítók községi illetőségéről szóló bizonyítványokat, 15. a tantermek méreteinek hiteles bizonylatait, 16. a beírt tanulók osztályonként való kimutatását, 17. tanfelügyelő nyilatkozatát az iskola kellő felszereltségét illetőleg, 18- a felekezeti főhatóságnak a segélykéréshez hozzájáruló nyilatkozatát, 19. bizonyítványt arról, hogy van-e a polgári községben más iskola, s ha van 20. a polgári községben levő összes tankötelesek kimutatását, 21. a tanmenetet, 22. az órarendet, 23. a használt tankönyvek jegyzékét, 24. a tanítók állampolgárságának, 25. azoknak eskütételét igazoló bizonyítványait, s a nem magyar tannyelvű iskolákra nézve: 26. a tanítók magyarul tanítani képes voltáról szavatoló iskolaszéki nyilatkozatot, 27. helyhatósági bizonyítványt arról, hogy vannak-e az iskolában állandóan olyan magyar nyelvű gyermekek vágy olyan nem magyar anyanyelvűek, akiknek magyar nyelven való oktatását atyjuk vagy gyámjuk kívánja, 28. pontos kimutatását a nem magyar tannyelvű iskolába beírt, magyar anyanyelvű tankötelesekről. E dokomentumok köztil az 5., 6., 7., 8., 9., 10 , 14., 15-, 17., 19., 20., 27. pontok alatt említettek csupán az egyházon kívül álló hatóságok útján szerezhetők be; a ki pedig ismeri a magyar közigazgatást, annak fogalma lehet arról, hogy mennyi utánjárásba és időbe kerül ezeknek beszerzése. S hiányozzék csak egy is a dokomentumok közül, a törvényhatósági bizottság azonnal visszautasítja a kérvényt, S a szerzetesek által ellátott iskolák? Ezekre nézve, a miniszter nyilatkozata szerint, distingválnunk kell, mert attól függ a dolog, hogy az iskola valamely egyházközségé-e s csupán csak szerzetes tanerők által láttatik el, vagy pedig valamely privát- vagy szerzetesrendi alapítványi vagyonból tartatik-e fenn. A miniszter nyilatkozata szerint — mert az utasítás 50. §-ából ezt nem lehet világosan kiérteni —- az előbi esetben a fent említett dokumentumok mind csatolandók s csak az utóbbi esetben van kivétel, a mely azonban, a miniszter