Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-01 / 48. szám

ben e munka alapján a következőkben foglalhatjuk össze dióhélyban az intézet történetét. Az intézet alapittatása Sopron reformácziójával egyidejű. 1524. okt. 30-án még Luther iratait égették meg felsőbb parancsra Sopron piaczán, és 1557 őszén a városi tanács szinte egyakarattal hódol a reformácziónak s épít ennek hatása alatt a már addig is gonddal ápolt diákiskolának uj épületet. Ebben az iskolában még a lelkészi pályára készülők is részesültek némi oktatásban. Kezdetben a protestáns város tartotta fenn az iskolát, 1584-ben azonban Draskovics György győri püspök kiűzetvén Sopronból a protestáns lelkészeket és tanítókat, az iskola is végső veszedelembe jutott. A bécsi béke után, az egyházzal együtt az iskola is helyreállíttatott és már 16o3-ra oly színvonalra emelkedett, hogy a belőle kikerült tanulók azonnal lelkészekké lehettek. A német nyelvű latin iskola mellett a város már a XVI-dik század folyamán magyar nyelvű elemi iskolát is tartott fenn, a melyről 1612-től kezdve vannak biztos adatok s a mely 1658-ban gimnáziummá fejlesztetett. Az 1674-dik év azonban véget vetett a virágzó fejlődésnek. Ekkor nemcsak a lelkészeket és tanítókat űzte ki a diadalmat ülő reakczió, hanem elvette a protestánsoknak minden vagyonát és épületét is, a miről nem tudták bebizonyítani, hogy már a protestáns korból eredtek. A helyzet csak az 1681-diki soproni országgyűlés után vált kedvezőbbé, a mikor a lelkészek és tanítók újból visszatérhettek és az iskola helyreállíttatott; de elvett épületét nem nyerte vissza, hanem a megszűnt magyar iskola helyiségeit foglalta el. Az iskola fenntartását illetőleg is nevezetes változás történt ezzel az újjászervezéssel, a mennyiben az intézet a város tulajdonából és kezeléséből az evang. egyházéba ment át, Ez időtől való külső történetében még az 1853-dik esztendő képez fontos dátumot, a mikor, hogy az abszolút kormány által támasztott fokozottabb követelményeknek megfelelhessen és továbbra is fenntartható legyen, az intézet fenntartását a dunántúli egyházkerület vállalta magára. Az intézet jelenleg már nem csupán a teljes -nyolcz osztályi főgimnáziumot foglalja magában, hanem a theol. akadémiát és a tanítóképezdét is. Az intézetben kezdetben nem voltak elkülönítve az alsó és felsőbb iskolai szakok s a nevelési czélt a Sturm-féle elv ölelte fel: Sapiens et eloquens pietas. A XVI. és XVII. század folyamán külföldről hoztak az iskolába magistereket (Friedelius, Frank, Schwanshofer, Seelmann, Hentschel), annyival is inkább, mivel az iskola nyelve, a város polgársága nyelvének megfelelőleg, német volt s az időben a bécsi evangélikus szülők is Sopronba küldték fiaikat. De ha német volt is az iskola nyelve, gondot fordítottak a magyar nyelv tanítására is. Igy a XVII. század végén Röschel János wittenbergi tudós tanár által szerkesztett új tanterv nem csupán a reálisabb tanítást hangsúlyozta, hanem nyomatékkal emelte ki a magyar nyelv tanításának szükséges voltát is, megkövetelvén, hogy a régi írókat ne csak németre, hanem magyarra is fordítsák, még pedig observata diligenter ubique cuiusvis linguae proprietate. 1657-ben pedig a város egyik német nevű néptribunja: Reichenhaller Richárd szorgalmazta nagy buzgósággal egy jó magyar iskola szervezését, a melyre vonatkozó indítványt a városi tanács el is fogadti. „Elismerésre -méltó dolog, — írja Payr Sándor — hogy a németajkú polgárság németnyelvű jegyzőkönyvben karolta fel a magyar iskola ügyét," és a história fényesen igazolja, hogy „a lyceum, a német város magyar iskolája, a határszélen minden időkre szóló fényes szolgálatot tett a magyar nemzeti műveltségnek". A soproni lyceum nevet vívott ki magának a magyar irodalmi élet terén is, ennek ifjúsága körében állíttatván fel a nagynevű Kis János, későbbi evang. püspök és költő által, „Magyar Társaság" czímmel az első ifjúsági önképző kör, a melyben azóta nem egy neves magyar író kezdte bontogatni szárnyait. A nemzeti ébredés korában, az 1825-diki országgyűlés hatása alatt, a soproni lyceum ifjúsága megalapítja a Deákkuti vármegyét, a magyar nyelv, a magyar zene, a magyar táncz és a magyar viselet kultiválására. Hazafias ünnepélyeket rendez, a melyet nem egyszer gróf Széchényi Ferencz is meglátogatott fiaival: Lajossal és a későbbi legnagyobb magyarral, Istvánnal együtt. Mind az önképzőkör, mind a Deákkuti vármegye jelentékeny befolyást gyakorolt, nemcsak arra, hogy az intézet teljesen magyarrá legyen, hanem hogy megmagyarosítsa magának a városnak német eredetű polgárságát is. A soproni lyceum viharos múltra tekinthet vissza. Létele nem egyszer forgott végső veszedelemben, de az ősök hitbuzgósága halottaiból újból feltámasztotta s a világosságnak benne felgyújtott fáklyáját nemcsak kialudni nem engedte, hanem mind bővebben táplálta azt a magyar nemzeti szellem olajával, eladdig, a mígnem az eredetileg idegen nyelvű intézetből, ott, a határszélen, a magyar nemzeti műveltség és szellem hatalmas várát építette ki. Szelleme, nevelési iránya legvilágosabban azoknak jelleméből, működéséből tűnik ki, a kiket egykor falai között ápolgatott. S ha azok között ott látjuk ragyogni Kis János, Berzsenyi Dániel, Székács József, Schedius Lajos, Döbrentey Gábor, Pákh Albert. Vajda Péter, s az újabbak közül báró Dóczy Lajos, Lehr Albert, Eötvös Károly, Torkos László stb, neveit, akkor dicsekedéssel elmondhatja a soproni lyceum, hogy híven teljesítette nemcsak tanító, hanem hazafiasan nevelő feladatait is. Virágoztassa a kegyelemnek istene s az utódok áldozatkész buzgósága továbbra is, időtlen időkig! * * * A jubileumi ünnepély, a melyen a kultuszminiszter Molnár Viktor államtitkárral, a vármegye Baán Endre fő- és Hajas Antal alispánnal, a város Toepler Kálmán polgármesterrel, a helyőrség Rohn Alfréd vezérőrnagygyal képviseltette magát, az evangélikus templomban tartott 95'