Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-03 / 44. szám

hit és rendületlen bizalom az Úrban, a ki megsegíti minden az ő szőlőjében munkálkodó fiát. Ha a lélek erős a lelkészben: a Szentlélek ereje kitöltetik újra és újra az egész gyülekezetre. Mózes nem adott a Lévi nemzetségének örökséget a földi javakban, de törvényben kötelezte a népet a Lévi fiainak eltartására. A magyar kálvinisták Lévi nemzetségének sem jutottak földi javak, de örököltek nagy lelki javakat, a melyek előbbre valók ama javaknál, csak használni kell tudni és a nép javára fordítani, s önként teremnek elő az anyagi lét feltételei. A magyar kálvinistaság anyagi erősítése szaporodással és vagyonosod ássál jár, mely viszont erősíti az egyházközséget és ezzel új meg új jövedelemforrások nyílnak meg a lelkészek rézzére is. Kétségtelen azonban, hogy a világiak részéről is sok mulasztás történt, a mi a régi földesúri felfogásból s a „quieta non novere "nemesi jelszóból, a nemesség konservativizmusából önként folyt; mert ne feledjük el, hogy 1848-ig a nemesség volt a nemzet, melynek több százados maradisága természetszerű volt, csak az a sajnos, hogy ennek közfelfogása napjainkig is érezteti hatását. E felfogás szerint a nép szolga volt, a kinek csak testi erejére van szükség, — ez volt mindenütt a felsőbb osztálynak a népről való véleménye, sőt — ne ringassuk magunkat álomban — a felsőbb osztályok ma is hajlanak erre a felfogásra; így az angol arisztokrácziában is, a mely pedig a kegyeskedésig vallásos, nem nagyon gondolkoznak ma sem másként, — az amerikai plutokráczia pedig valóságos fehér rabszolgatartó. Több generácziónak kell elmúlnia nálunk is, míg közép- és felső osztályunk megérti, hogy a népnek lelke is van s ezt a lelket szükséges és felette érdemes kiemelni a tudatlanság, a babonákra s a miszticzizmusra való hajlandóság homályából, az álpróféták tanai által való megmételyezettségből! Szükséges és felette érdemes az evangéliomi erőt, a felvilágosodást, a haza, faj és vallás szeretetet, a köz iránti érdeklődést, az együvétartozás és összetartás érzéseit beléoltani s egy új, tetterős, szilárdhitű, józan, munkás, erőtől lüktető kálvinista magyar egyház alapjait lerakni. Nem a nagy egyházi vagyonban, sem annak elvételében van tehát a boldog jövendő, hanem a nép szükségleteinek felismerésében, lelkének szeliditésében, művelésében s bajainak orvoslásában, s nem is egészen állami segítséggel, hanem főleg társadalmi uton. A dolog súlypontja azonban szocziális szempontból a hitbizományi, főpapi kötött birtokok és latifundiumok miképeni kezelésében rejlik egyfelől, másrészről általános közgazdasági bajaink orvoslásában, a telepítési-, birtok-, ipari-, kereskedelmi, szóval a helyes közgazdasági politikában, a mivel a 40 éves alkotmányos aera óta kormányaink a legújabb időig édes keveset törődtek. De valljuk meg, nem is volt nálunk kiérett magyar szocziális és közgazdasági tudomány napjainkig. Én úgy látom, hogy sok javulás történt a szocziális és közgazdasági tudományos és gyakorlati fejlődés terén az utóbbi időben, s kell is, hogy egy nemzeti kormány lerakni tudja a jövő Magyarország szilárd alapjait, különben a szoczializinus duzzadó ereje mindent elsöpör. Fogjunk tehát hozzá a komoly, czéltudatos munkához. Egyesüljön az egész kálvinista magyarság egy szövetségben, s lássa be, hogy az élő kálvinista egyházi élet lehet az a só, a mely megtartja magát az egyházat, erősíti annak híveit, tettre buzdít mindannyiunkat s megszilárdítja magát a magyarságot. De ha a só megízetlenül, ha a kálvinistaság elveszti hivatása öntudatát, mivel sózatik meg? A régi nemtörődömség és az örökös hallgatás elalvásra vezet, Életre kell tehát hívni az egyházat; anyagilag is erősíteni s ezzel a lelkészi és tanítói karnak a lelkiekben való működésre a kellő függetlenséget biztosítani csak akkor leszünk képesek, ha minden egyháztag megkeresi és megtatálja a maga munkakörét, a melyet híven be is tölt. Ezt akarja a Kálvinszövetség! Hozzászoktatni, buzdítani az inteligens és egyszerűbb elemeket az egyházért való munkavállalásra; képesíteni mindenkit az egyháztársadalmi munkára; megismerni a nép baját, azt orvosolni, s emellett tömöríteni és egyesíteni a kálvinsta egyháznak minden tagját, egy közös czélra: a magyar Sión újjáépítésére, a gazdasági elem bevonásával, de evangéliomi alapon. Az eszközök adva vannak, a czél ki van tűzve, s ime nincs senki, sem egyházi, sem világi férfiaink között, a ki a szövetség élére álljon s a zászlót kezébe vegye. Az alapszabályok meg vannak, tagok is jelentkeztek, de vonakodnak egyházi és világi nagyjaink a főhelyet elfoglalni. Pedig volna munkás, czéltudatos gárda a hátuk megett, mely — hiszem — sokat tudna tenni s képes lenne a nagy czél érdekében mindent elkövetni, úgy hogy par ev alatt nem lenne község az országban, mely ne hirdetné a Kálvin emlékezetére alakult s Kriszus nevében létrejött szövetség üdvös hatásait. A szövetségnek pedig országosnak kell lenni, s ezért országosan ismert egyházi és világi férfiút óhajtunk a szövetség élére, a kiknek neve maga is félsikert jelenthetne. Remélem meg is fogjuk találni. Visszatérve a dr. Kováts István úr felolvasására, szívből örülök, hogy a fiatal generáczió képviselőjeként az egyháztársadalmi munka méltó eszközének