Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-22 / 38. szám

határozatát tudomásul nem venni, és ezzel a horvát-szlavonországi ev. egyház visszadobatott ismét a határozatlanságba, bizonytalanságba és törvénytelenségbe. Kétségbeesésükben az evangélikusok a még egyetlen megmaradt segélyhez fordultak, ugyanis konventre gyűltek össze Uj-Pazuán, 1895. aug. 14-én; ott megvilágították helyzetüket és elhatározták, hogy ügyüket peticzió formában a horvát-szlavon-dalmát királyságok méltóságos országgyűlése elé terjesztik, határozathozatal czéljából. Az erre felhatalmazott bizottság megszerkesztette a peticziót és 1895. szept. 14-én átadta a magas országgyűlésnek Ezen peticzió azonban sohasem tárgyaltatott és még ma is elintézetlenül hever a magas országgyűlés iratai között. E helyett az 1898. évi május 7-diki törvény hozatott a horvát-szlavon királyságokban lévő ág. evang. és helvét h. ev. egyházközségek rendezése és külső jogviszonyai tekintetében. Ezen törvénnyel a horvát-sziavonországi evangélikus egyházközségek, akaratuk és határozatuk ellenére hozzácsatoltattak a magyar egyházhoz és a magyar egyházi törvények, melyek 1891—93-ig hozattak és szentesíttettek, de csakis Magyarországra s a horvát-szlavon királyságok beavatkozása nélkül, kiterjesztettek utólag Horvát-Szlavonországra is, de csakis ezen országok törvényeinek keretében és ezen királyságoknak külön államjogi helyzetére vigyázva. Világos, hogy az ilyen intézkedés kezdettől fogva már sok félreértésnek, mi több, igazságtalanságoknak lett szülőjévé, mert különböző autonom országoknak törvényeit nem lehet mindig összhangba hozni. Ezen törvény azonban még a horvát-szlavonországi evangélikus egyházak külső központosítására sem szolgáltatott alkalmat, mert habár megalakult 1900-ban a horvát-szlavonországi új esperesség, ennek daczára még mindig vannak az országban egyházközségek, melyek nincsenek ezen esperességhez csatolva. És csakugyan, ezen 1898. máj. 7-én hozott törvény nyolcz évi fennállása alatt felszínre kerültek különféle hiányok, kellemetlenségek és félreértések ; mi több, valóságos összeütközések. Ezek a magyar zsinati törvények alkalmazásából származtak, melyek ellenkezésben vannak a horvát-szlavon királyságok törvényeivel. Az 1898. május 7-iki törvény értelme határozottan az, hogy akkor, a midőn a magyar egyházi hatóságok a horvát-szlavon egyházközségekről határozni óhajtanak, ezt csakis a horvát törvényekkel kezükben tehetik, figyelmesen ügyelvén, hogy végzéseik mindig összhangban legyenek a horvát-szlavon törvényekkel. A hol azt veszik észre, hogy ezen összhang hiányzik, az egyházi törvényektől el kell állniok, kivételt kell teremteniök. Ez azonban sohasem tétetik a magyar egyházi hatóságok részéről. Nem respektáltatik az 1898. évi május 7-iki törvény, sem bármely más horvát törvény. Nem tétetik különbség a magyar- ós horvát-szlavon egyházközségek közt, a miből természetesen összeütközések támadnak. Ennek folyománya az, hogy a mi a horvát-szlavonországi esperességben az országos törvények keretében határoztatik, az a magyar felsőbb konventen, a horvát törvények semmibevételével, letöretik, vagy pedig ott hozatnak határozatok, melyek ellenkezésben vannak az országos törvényekkel. Egy ilyen, az 1898. évi május 7-iki törvényből folyó összeütközés kényszeríti ezen horvát-szlavon esperességet arra, hogy a magas országgyűlés színe elé járuljon ezen legalázatosabb peticziójával. Ez ügy a theologusok neveltetését és minősítését érinti, mint jövendőbeli lelkészekét. Ez a kérdés a horvátszlavon evangélikus egyházra nézve fontos és életbevágó. Vele több éven át foglalkozik már a horvát-szlavon esperesség, a nélkül, hogy czéljához és érdemleges elintézéséhez közeledhetnék. Már az 1900. évi július 24-én Beskán megtartott konvent elhatározta, — jegyzőkönyvének 5. száma alatt — hogy az egyházkerületi közgyűlésen intézkedik, miszerint ezen állami (így!) törvények az egyházi törvényekkel összhangba hozassanak. Ezzel kapcsolatban az 1902. évi jún. 26-án Krcsedinben megtartott egyházmegyei közgyűlés — jegyzőkönyvének 11. pontja értelmében — tekintettel egyfelől arra, hogy a magas kormány ezer koronás ösztöndíjakat alapított horvát-szlavon theologusok részére, kik szabadon tanulhatnak a monarchiának bármely theologiáján, de kötelezik magukat, hogy Horvát-Sziavonországban fognak szolgálni, mint lelkészek; tekintettel másfelől arra, hogy a magyar törvények előírják, miszörint a theologusok 3 évig kötelesek Magyarországon tanulni s magyar nyelven kötelesek vizsgájukat letenni: az egyházmegyei közgyűlés, megállapítván, hogy az egyházi törvények és az ösztöndíj szabályai közt némi ellentét áll fenn, elhatározza, hogy felkéri a magas kormányt, miszerint ezen eltéréseket a magyar egyházi hatóságokkal egyetértve tüntesse el és a horvát-szlavon theologusoknak tegye lehetővé, hogy Magyarországon kívül is tanulhassanak s hogy vizsgájukat saját anyanyelvükön tehessék le. Az 1905. jún. 20-ikán Vinkovczén megtartott egyházmegyei közgyűlés, jegyzőkönyvének 13. pontjában, melyet hiteles kivonatban idecsatolunk, elhatározta, hogy a horvát-szlavon ág. ev. egyháznak nem lehet kötelessége, hogy azon ellentéteket, melyek az egyház és az országos törvények között fönnállanak, kiegyenlítse ; mivel pedig az 1898. máj. 7-diki törvénnyel az országgyűlés a magyar egyházi törvényeket Horvát-Szlavonországra is érvényeseknek ismerte el, de csakis az országos törvények keretében: ennélfogva a méltóságos országgyűlésnek kötelessége a fennálló ellentéteket kiegyenlíteni. A theologusok ügyében elhatároztatott, hogy a legudvariasabban felkérjük a magas kormányt, hogy Horvát-Szlavonország autonómiájára és az 1898. máj. 7-diki törvényre való 76*