Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-22 / 38. szám

genie-jére vall. Az elnyomatás korszaka keresztülhúzta a jogfolytonosság proklamácziójával kezdődő reményeinket, a kiegyezési korszak kiegyezte, elalkndta ezt a törvényt. Szabadelvű kormányaink nem merték-e, nem akarták-e, de annyi bizonyos, hogy nem tudták végrehajtani ezt a törvényt; még a nagy egyházpolitikai küzdelmek idején sem — a mikor pedig a kultur-harcztól már csak egy vékony mesgye választotta el az államot — még akkor sem alkalmazták a klerikális reakczió lefegyverezésére ezt a leghatalmasabb eszközt Sőt vezérférfiaink, a kiknek az aktiv politikában rész jutott, következetesen oda engedték sodortatni magukat, hogy részleges, szétforgácsolt alkotásokkal elporlasszák az egységes jogalapot. A tanítói, tanári, lelkészi fizetések kiegészítéséről, a tanügyi intézmények dologi segélyezéséről szóló törvények, a hárommilliós állami hozzájárulás, a melynek törvényes garancziájával a kormány még adós, segélyező hatásuk mellett erre alkalmasak mindannyian. De alkalmasak annak a látszatnak keltésére is, mintha az állam egyházunkkal szemben a kellő anyagi méltánylást állandóan napirenden tartaná és teljesítené, holott ezek a részleges alkotások, mind az összeg mérve, mind az erkölcsi érték tekintetében messze alatta maradnak az 1848 :XX. t.-cz. színvonalának. Kétségtelen, hogy a törvény végrehajtásának útjában az állami adománytermészetű egyházi javak szekularizácziójától való félelem és immár szervezett táborával a klerikális reakczió áll. Ezt a mind egyházi, mind társadalmi, továbbá belső és külső szövetségeseit tekintve: nemzeti szempontból is egyenesen veszélyes irányzatot hagyta ránk a XIX. század, s ennek ad tápot és erőt a legújabb idők politikai alakulása. Hatása, támadása első sorban minket ér, mint a sötétség és szolgaság örök ellenségeit. Még tétlenségünkben is ütközőkövei vagyunk; ellene kifejtendő nyilt és energikus akcziónkkal még inkább azok leszünk és azok lenni akarunk. Pedig immár át kell lépnünk a Rubikont. Nem nézhetjük tovább tétlenül, hogy mint téveszti, mint vesztegeti meg az ellenség változatos külső alakjával saját híveinket, mint szorít vissza, mint gyengít el, a hol csak alkalma adatik. A klerikális áfium ellen a védelem taktikájával keveset érnénk, előre kell tolnunk ostromműveinket s stratégiában központi jelentőséggel az 1848: XX. t.-cz.-re támaszkodni minden konzekvencziáival: így az állami adománytermészetű egyházi javak szekularizácziójának követeléseivel együtt. Mi nem félünk arányos anyagi készség mellett megfutni a szellem versenyét. Az arányt pedig követelni történelmi és tételes törvényi jogunk. E követelés érvényesítéséhez kétségtelen, hogy a hivatalos egyház kevés akaratot mutatott. Talán mivel nem tartotta elég erősnek egyházunk közszellemét, a melyre támaszkodva, a siker reményével kezdhetett volna akcziót. Ezt a közszellemet, a hivatalos egyház erőkifejtésének legtermészetesebb bázisát akarjuk mi átalakítani olyanná, hogy az igazi szabadéivűség minden törekvésünk, mind egyházi, mind társadalmi, mind pedig politikai tekintetben készenlétben álló tartaléka, erőforrása és hadserege legyen. Igy akarunk a hivatalos egyház ellenségei lenni. Sajnálatos elmaradottságot jelent az irányzatok megítélésében az a felfogás, mintha ez az egyháztársadalmi alakulás a hivatalos egyház elleni állandó hadviselés szerve akarna lenni, vagy épen a világi elemet akarná egyházi poziczióiból kiforgatni; a kik ennek a mélyreható egyháztársadalmi alakulásnak ilyen kicsinyes indokokat akarnak szuggerálni: gyenge érzékük van a nagy eszmék ideális szolgálata iránt s ezért nem tudják másnál sem feltételezni azt. Egyesületünk keresi, kéri, fenn akarja tartani az érintkezést, kölcsönhatást egyházunk összes alkat elemeivel és velük együtt karöltve akarja szolgálni az egyetemes érdeket. De viszont, mint a specziális szakerők testülete, belkörűleg akarja öntudatos, egyöntetű, tervszerű eljárásra berendezni, kiképezni magát, s ebben a működésben minden más elem feszélyezésétől el akar vonatkozni. Legyenek meggyőződve mozgalmunk belső ellenségei, hogy mindig nagy és egyetemes és pedig végeredményében állandóan az Isten és haza dicsőségét emelő érdekek és czélok szolgálatában fogunk állani, s nem ellenségeskedéssel, hanem objektív czélok nemes küzdelmével, s ha úgy akarják, magára hagyatott erőnk önérzetes, energikus kifejtésének sikerévei fogunk a fejükre eleven szenet gyűjteni. Egymást szeretni és támogatni fogjuk, hogy így ismertessünk meg az Ur Jézus tanítványainak lenni. Nem külső hivatali állás hivalkodó fitogtatásában, hanem a szolgálat hűségében és nagyságában fogjuk uraságunkat és egyházunk tényét keresni és meg is találni. ISKOLAÜGY. „V. D. M." Tanévmegnyitó beszéd, elmondatott a budapesti Kálvin-téri templomban, a theol. akadémia 53-ik tanévének megnyitása alkalmával. Szemeinket felemeltük a hegyekre, fel a magasságba, a honnét a mi segítségünk jő, Izraelnek amaz Orizőjéhez, a ki nem szunnyad és nem aluszik és nem engedi, hogy a benne bízóknak lábai elessenek. S hogy ezt megtettük, úgy tetszik nekünk: ott állunk még mindig ama magaslatokon