Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

a legkitartóbbakat is kiszorította végre s (szégyen a futás, de hasznos !) egy szálig mindenki futva menekült a városháza emeleti helyiségeibe, a hol aztán a szétugrasztott bankett — teljes jóllakás, és a mi hihetetlen, áldomásivás nélkül — bizony tragikomikus véget ért. A városháza ablakaiból kitekintve, megdöbbenve láttuk, hogy ez a dolog igen könnyen tragikus fordulatot is vehetett volna a város lakosságára nézve, a mennyiben az ég csatornái rövid idő alatt valóságos özönvizet bocsátottak alá a földre, s az előbbi ünnepség színhelyén, a Bocskay- téren, valamint a város utczáin, magasra dagadt piszkos hullámok hömpölyögtek keresztülkasul, veszélyeztetve ember és állat életét. Mindenkinek ajkán természetesen a sajnálkozás szava hangzott, hogy a szépen kezdődött napot így megzavarta a haragos Jupiter pluvius. Viszont mindenki örült, hogy a szoborleleplezés ünnepsége pedig minden baj nélkül s oly nagyszerűen folyt le. A kellemetlen időjárásnak egy haszna legalább mégis volt, az tudniillik, hogy a belmisszió-egyesületnek délután 4 órára hirdetett összejövetele és közgyűlése annál látogatottabb volt. A városháza emeleti helyiségeibe rekedt közönség jórésze u. i. hallván a belmisszionáriusoknak a nagyteremből kihangzó kenetes éneklését, nolle-velle ugyancsak bevonult a gyűlésterembe, s bizonyára nem bánta meg. Nem is volt ily népes értekezlete, fennállása óta, még egyszer se a magyar protestáns beimissziói egyesületnek. Sokan, a kik többé-kevésbbé indokolatlan előítélettel viseltettek ez egyesület czéljai, eszközei iránt, most meggyőződhettek róla, hogy ily építő s tanulságos összejövetelekre a nagyközönségnek is, a pásztorkodó papságnak is egyaránt nagy szüksége van. Kár, hogy az egyesület nagyérdemű elnökét, Szilassy Aladárt betegeskedése visszatartotta attól, hogy e gyűlésre eljöjjön s annak tanácskozásait bevezesse és vezesse. Hiszem, lélekből jövő s belmissziói munkásságra buzdító szavait örömmel hallották s talán megszívlelték volna azok is, kik most még idegenkednek ez egyesülettől. De hiszen dr. Szabó Aladár barátunk, ki elnökünket helyettesítette, az ő Istenáldotta tehetségével s törhetlen hittel párosult, majdnem rajongó lelkesedésével bizonyára ép oly ellenállhatatlan hatással volt sokakra s meggyőző, lelkes szavai sokak elméjében oszlathatták el a homályt és kétséget s nem egy szívet gyújthattak lángra s buzgóbb tevékenységre. Ugyanezt mondhatom egy másik, Isten kegyelméből való paptársunk, a rendkívül ékesszavú Gergely Antal hatalmas buzdító beszédéről is, melyet még nekünk, hivatott szónokoknak is, lehetetlen volt elragadtatás nélkül hallgatni végig. Elénk s maradandó benyomást tett ránk Takaró Géza rákospalotai segédlelkésznek, valamint Kónya Gábornak, a magyar evangeliomi ifjúsági egyesületek utazó titkárának jól sikerült előadása, illetve beszéde is. Amaz „Egy protestáns világgyíílés Rómában" czímmel érdekesen ismertette az ókori s a mai ftómát s a protestantizmusnak újabban való térfoglalását; emez az ifjúsági egyesületek nagyfontosságára utalt s készséggel ajánlotta fel támogatását ily egyesületek alakítása munkájánál az azt igénybe venni kivánó lelkésztestvéreknek. Tóth József kőrösladányi lelkész, úgy látszik, saját maga törte úton halad a belmisszió munkájában. Nagyon helyesen van ; csak fogjunk egyszer már mindannyian hozzá a belterjesebb pasztorális munkához: lassankint majd eltaláljuk a viszonyokhoz képest leghelyesebb utat és módot a belmisszió terén is. Az ünnepségek harmadik napjára maradt az irodalmi társaság és a tiszántúli egyházkerületi értekezlet. közös díszgyülése, mely június 3-án délelőtt 9 órakor kezdődött a reformátusok másik, Kossuth-téri templomában. Verőfényes napunk volt ismét, de az érdeklődés már korántsem hasonlítható a tegnapihoz, bár azért a szép nagy templom eléggé megtelt a két egyesület tagjaival s egyéb hallgatósággal. A templom (melynek lelkésze Balthazár, a másik templomé Szolnoky Gerzson) nagyméretű s bár a kálvinista puritánság bélyegét természetesen nem nélkülözi, igen kedves benyomást tesz a szemlélőre. Szinte vártuk, hogy felbúg az orgona hangja s elzenghetjük itt is: Ez új reggel arra serkent . . . E helyett Zsilinszky Mihály elnökünk pár szava nyitotta meg a díszgyűlést, felhíván Balogh Ferenczet, a debreczeni theol. akadémia tudós tanárát, előadásának megtartására. Balogh Ferenczet már hallottuk egyszer a debreczeni vándorgyűlés alkalmával s még most is lelkünkben cseng bensőséges, hévteljes beszéde. Nagy érdeklődéssel kisértlik ez alkalommal is minden szavát, midőn szokott lelkesedésével és kiváló szakavatott sággal szólott a mult idők egyik legnagyobb fiáról, Bocskay Istvánról, mint hitünk hőséről. Kár, hogy bár kész volt benne a lélek és elragadó, de teste, de hangja erőtelen és gyenge vala a tágas templomhoz mérten. Jegyzetek nélkül, szabadon adott elő, nagy gyakorlottságra vallott folyékonysággal, egy teljes órán keresztül, a figyelmet mindvégig lekötve s lélekből jövő szavaival a hallgatók lelkébe hatolva. Utána dr. Körössy Kálmán debreczeni ügyvéd állott fel és szintén szabad előadásban, de már sokkal csengőbb és messzire hallható hangon szólt Bocskayról, mint nemzetünk hőséről. Eleven temperamentnmú, gyakorlott szónok, kit részemről most hallottam először, de mindnyájunk rokonszenvére s elismerésére tette magát méltóvá lendületes költői, szépségekben és történeti adatokban gazdag előadásával. Mindkettőjök beszédét megolvashatni a Protestáns Szemlének már megjelent 6-ik füzetében s hiszem, sokan fogják figyelmökre méltatni! Csakhogy persze, a nyomtatott betű sohasem ér fel az élőszó közvetlen hatásával. Azért volna kívánatos, mennél nagyobb számban látogatni az irodalmi társaságnak ezen eszméitető, buzdító felolvasásokkal összekötött üléseit. Még egy nagy lelki élvezet várt ránk: Kozma Andor, a Kisfaludy-társaság titkára s mindnyájunk által előnyösen ismert és kedvelt kálvinista költő adta elő magas szárnyalású ódáját Bocskay Istvánról. A ki őt hódmező-