Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-07 / 27. szám

A határozati javaslat a törvényben nem találja kifejezve, hogy valaki kötelezett tagja legyen a nyugdíjintézetnek, valaminthogy „az sincs a törvényben, hogy mikor kezdődik a szolgálati év ? 1908. január- 1-én, vagy 1914. január 1-én?" Ezen kérdések elsőjére megadja a választ a törvény 2., 6. és 7. §-a. A 2. és 6. §. felsorolja, hogy kik lehetnek a nyugdíjintézet tagjai s a 8-ik szakasz azt mondja, hogy „a 2. §-ban felsorolt jogosult tisztviselők azonnal kötelesek tagokul belépni". Itt a törvény nem különbséget tett a jogosult és kötelezett hivatalnokok között, de egyetlen kifejezést használt mindazokra nézve, kik tagjai lehetnek a nyugdíjintézetnek. Ugyanezen nézetet tette magáévá az egyetemes konvent is, a 33-ik jegyzőkönyvi pont alatti határozatával elfogadott Ügyrend 8-ik szakaszában s a végrehajtási utasítás 5-ik ej pontjában, a hol kimondja, hogy úgy a kötelezett, mint a jogosított tisztviselők kötelesek okmányaikat és kötelező nyilatkozataikat 1907. aug. l-ig beszolgáltatni, melynek megtagadása fegyelmi vétséget képez. Különben törvényalkotás szempontjából is kizártnak tekinthető, hogy jogosult tisztviselőktől az azonnali belépést követelné, kötelezett tagoktól azonban nem. A második kérdés, hogy „mikor kezdődik a szolgálati év, 1908. január 1-én, vagy 1914. január 1-én ?" nem egészen világos előttem, mert a szolgálati év magától érthetőleg akkor kezdődik, mikor az illető beszámíttatni kért szolgálatát megkezdette ; tehát azokra nézve, kik szolgálatukat 1908. január 1-én kezdik meg, ez a szolgálati év kezdete. Ha azonban a szervezés s a nyugdíjazás kezdetének ideje értendő alatta, úgy bátorkodom a törvény 5-ik szakaszára utalni, mely kimondja, hogy a szervezés a törvény megerősítése és kihirdetése után azonnal s a nyugdíjazás hat év múlva kezdődik, s a 30-ik szakaszra, mely a kezelési szabályzat elkészítésével az egyetemes konventet bízván meg, ez utóbbi a fent idézett ügyrend 28-ik szakaszában s a végrehajtási utasítás 1-ső pontjában kimondotta, hogy a tagok fizetési kötelezettsége 1908- jan. 1-én, nyugdíjazása pedig 1914. január 1-én veszi kezdetét. Az indítvány azon részére, hogy milyen elvek alapján kellett volna összeállítani a nyugdíjintézetet, nem terjeszkedem ki, miután bevégzett tényekkel állunk szemben, a mit az indítvány is elismer, azt mondván: „De már megvan a királyilag szentesített nyugdíjintézeti törvény, a mit megváltoztatni nem áll módunkban", hanem le is vonom a konzekvencziát és kérve-kórem a belsősomogyi egyházmegyét s első helyen annak mélyen tisztelt esperesét, de kérem a többi egyházmegyéket és kerületeket is, hogy oly fontos lépést, mint a zsinatnak az imént hozott törvény módosítása czéljából leendő összehívása, ne méltóztassanak szorgalmazni. Várjuk meg az eredményt, melyet már a folyó év őszén elérünk akkor, mikor a végrehajtó-bizottság mindenki fizetendőit kiszámította, kimutatta, s ha akkor arról győződnénk meg, hogy ezen törvény, úgy, miként az indítvány mondja, „a lelkészt és a családját a tönk szélére viszi, úgyszólván koldúsbotra juttatja", akkor foglalkozzék az egyetemes konvent, sőt ha úgy kívántatnék, a zsinat is az enyhítés, segítés, módosítás kérdésével. Tudom, hogy ez intézmény áldozatokat kiván; meghozta áldozatát az ország, mikor 400,000 koronával járul évenként a nyugdíj-alaphoz, meghozzák a gyülekezetek évenként a 2 százalékos adójukkal, hozzák meg a lelkész urak is, habár önmegtagadással, de azon tudatban, hogy az első helyen az ő nyugalmukat fogja megszerezni s azonkívül sok egyházunkat egy hatalmas oszloppal megerősíteni. Felvilágosításaimban igyekeztem teljesen tárgyilagos lenni, mert nem vitatkozni, de az ügynek hasznára lenni kívánok, s ezért kérem az érdekelteket, hogy azokat ugyanilyen jó akarattal és elfogulatlanul tárgyalni méltóztassanak. / Dókus Ernő, az orsz. leik. nyugdíj- és özvegy-árvagyámintézet végreh. biz. elnöke. KÖNYVISMERTETÉS. Gomperz Henrik, Die Lebensauffassung der griechischen Philosophen und das Ideál der inneren Freiheit. Zwölf gemeinverstandlicke Vorlesungen mit Anhang zum Verstándnis der Mystiker. Jena und Leipzig (Diederichs) 1905. 322 lap. Ára kötve 10 márka. E külső kiállítására nézve is kiváló mű méltó társa szerzőnk „Grieschische Denker" vagy Zeller „Görögök bölcselete" cz. klasszikus művének. Méltán helyet foglalhatnak azok egy Ranke, Curtius, Mommsen, Darwin, Teichmüller vagy a theologusok közül: Hase művei sorában. A szakirodalom remekei azok mindmegannyian. Szerzőnk 12 előadásban, vonzó és ragyogó irállyal mutatja be a görög ethikát, mint a benső szabadságerkölcsi ideálját főbb képviselőiben, a mely előadásokat három évvel azelőtt a berni tudományegyetemen tartotta, így mindjárt az elsőben „a benső szabadság ideálját" ismerteti. Az ideál fogalmához tartozik annak fokozatos megvalósítása, a melynek szülő oka Görögországban annak optimista univerzális világnézete. Ez erkölcsi szabadságideálnak előkészítője Heraklit, megállapítója Sokrates, továbbfejlesztője Platón, befejezője a stoikus Zeno, mig annak elhalványulása Epikurus, Pyrrhon s részben a vallásbölcselő Plotin nevéhez fűződik. E görög gondolkodókat s azok rendszereit tárgyalják szerzőnk előadásai. A 2-ik előadásban „általánosságban" jellemzi „a görög életfelfogást". Az antik ethika eo ipso görög ethika, mivel a római bölcselkedés csak gyenge árnyéka a görög spekulácziónak. Az erkölcsi ideál a görög ember czólja, mely változik nála a divat szerint. Azért van a görögöknél annyi sok mystikus látnók, felvilágosodott rationalista, kosmopolita humanista, nyugodt klasszikus bölcselő, romantikus rajongó, tüzes patrióta, lelkes szabadsághős s arisztokratikus uralomvágyó, s mindmegannyi „a jó és szép életre" törekszik. Találkozunk ott a szenvedélyességnek, a magába zárt nyugodtságnak, a mértéknek, a szentségnek s a belső és külső szabadságnak kortörténetileg és társadalmilag feltételezett ideáljaival. A görög ethika minden izében történetileg és társadalmilag van feltételezve. A 3 ik előadás „a sokratikus életfelfogásba" vezet bennünket. Itt közelebbről méltatja a görög természetbölcselők (Pythagoras, Empedokles, Heraklit, Anaxagoras és Demokrit) ethikai vonatkozásait, majd a sophista ethika subjektivizmusát és naturalizmusát s végül Sokrates