Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-09 / 23. szám

KÜLFÖLD. Az amerikai ref. lelkészek és a Konvent.* — Egy kis felvilágosítás Nt. Csizmadia Lajos theol tanár úrnak. — A fenti ezímen e becses lap április hó 7-iki számában Nt. Csizmadia Lajos pápai theol. tanár védelmébe veszi az amerikai nem csatlakozott ref. lelkészeket, s elítélőleg nyilatkozik a konventi világi elnöknek a „Sárospataki Lapok" márczius 31-iki számában közzétett figyelmeztetése felől. Mikor a közleményt végig olvastam, mindjárt tisztában voltam, hogy a nagytiszteletű Úr vagy tévesen van informálva, vagy nagyon sötét szemüvegen keresztül szemléli az amerikai magyar református egyházi életet. Éppen azért bátorságot veszek magamnak, mint volt amerikai magyar reform, lelkész, a ki előbb presbyterianus oltalom, a csatlakozás létrejöttével pedig a hazai egyházi fennhatóság alatt működtem, hogy néhány felvilágosító adattal szolgáljak, hogy a nagyt. tanár Urat a csatlakozottak iránt jobb véleményre hangoljam. Egyházjogi szempontból némi igaza van a nagytiszt. Úrnak, mert úgy az E. T., mint az országos özvegyárvagyámintézet alapszabályai szerint nem lehet a lelkészeket közigazgatási úton megfosztani azon jogoktól, melyeknek birtokába léptek. Csakhogy ez a hazai lelkészekre állhat, de nem azokra, a kik megtagadták faji jellegüket, s idegen szolgálat alá adták magokat, s a magyarországi egyetemes egyházról hallani sem akarnak, sőt az ellen nyíltan izgatnak,1

mint ezt legutóbb a bridgeporti nem csatlakozott templomszentelésén is megtörtént, hol az illető lelkész ilyen brossurt közölt az amerikai angol lapokba: „Remember! The Bridgeport congregation is the stronghold of American spirit amoug the Hungarians in this Country" („El ne feledd! hogy a bridgeporti hitközség az ezen államban lakó magyarok közt az amerikai szellem erőssége"), levén ott csatlakozott egyház is. Bizony az ilyen nyilatkozat nem igen emelte annak a templomszentelésnek a fényét, s ez a hallgatólagos vád egy hazai tekintélyes lelkész fiától ered, hogy megvádolja honfitársait, a kik a hazai egyház szolgálatába állanak. No hát az ilyenekre nagyon, is rá illik a konventi elnöki figyelmeztetés. Tovább menve, ne feledjük, hogy azok a nem csatlakozott amerikai ref. lelkészek, úgy a hivatottak — vagyis hazai theologiát végzettek — mint a nem hivatottak — az ottani képzettek — még nem voltak tagjai az özv. árvagyámintézetnek, a mennyiben sem belépési járulékot, sem lelkészi fizetésük után az évi járulékot nem fizették; tehát a hol kötelezettség nincs, ott jogról sem lehet beszélni, a miből önként következik, hogy az olyan lelkészi állásra kiment lelkész, a mely nem a magyarországi Konvent felügyelete alatt álló amerikai magyar ref. egyházmegye gyülekezetéhez tar* Ezt a választ már pár hete kaptuk; tárgyhalmaz miatt azonban csak most közölhetjük. 1 Igen, de ezt fegyelmileg kellene konstatálni! Szerk. tozik: jogait már távozásával elveszítette, megtagadva azt az egyházat, a melynek szolgálatára tett esküt.1 Abban is teljesen egyetértek a nagytiszteletű Úrral, hogy az oklevéltől megfosztás stb. csak fegyelmi eljárás után történhetik. És mégis történt ezzel is visszaélés Amerikában a nem csatlakozottak missziója részéről: mikor az E. T. 303. §. é) pontja alkalmazásával a tiszáninneni egyházkerület által hivatalvesztésre ítélt egyént alkalmazott rendes lelkészi állásra. És van-e csak egyetlen amerikai készültségü lelkésznek minősítése ? s a kik hazulról kimentek nyertek-e itthon? Kik között még olyanok is vannak, kik a rendes theol. tanfolyamot sem végezték be. Az tehát nem képezhet fegyelmi vétséget szerintem sem, ha valaki a hatalmas amerikai egyházak védelme alatt keresne menedéket, ha a magyarországi Református egyetemes Egyház nem terjesztené ki gondjait idegenbe elszakadt véreire. De így bátran rá mondhatjuk : igen! Tessék az illetőnek ahoz az eskühöz hűnek maradni, a mit itthon felavattatásuk alkalmával tettek. Mert ha a Ref. Church, vagy a Presbyterián Church ellentétes hitnézeteket nem is vall; de liturgikus tekintetben eltérünk egymástól ós nem „némi", de nagyon is lényeges különbség van a Magyar Református és az amerikai Presbyterián egyház között. Nem is említem azt, hogy az Úrvacsorát a kurátorok és presbyterek szolgáltatják ki, s kisdedeiket a bába is megkeresztelheti: csak néhány képben akarom illusztrálni a Presbyteriánus nagylelkűséget, no meg azt a hálát, a melyre manapság hivatkozni szoktak egyesek. Mikor én a presbyteriánus oltalom alatt megalakítottam egyházamat, s merészeltem egy ruggyanta bélyegzőt készíttetni eme felírással: „Hungárián Reformed Church", missziói hatóságom értésemre adta, mivel nem vagyok Presbyteriánus, hanem református, tehát fizetésemet megvonja. S csak a mikor megmagyaráztattam — angolul nem értve pár heti ott létem után — a két egyház közötti dogmatikus különbséget, akkor lett látszólag szent a béke, mert az illető missziónak mindig furdalta az oldalát a „Reformed" szó. Perthamboyi lelkésztársam beszélte, hogy templomot akarván ópttetni, a misszió csak úgy volt hajlandó segélyezni és tempolomépítési kölcsönt adni, ha az a vagyon presbyterianusok nevére lesz telekkönyvezve, s a templomon „Hungárián Presbyterián Church" díszeleg a „Hungárián Reformed Church" helyett. Természetes, ily feltétel alatt a szívességet a perthamboyiak nagyon okosan visszautasították. Nem is említem, hogy sok helyen a perselypénzt a magyaroktól elszedik a presbyteriánusok, csupa szívességből. Hol eshetik azután az eféle szívességekért szó a háláról ? S vájjon a puritán kálvini felfogással összeegyeztethető-e az, mikor az Amerikában kiképzett lelkipásztor urak egynémelyike „Salvation army" módra az utczasarkon is rendez istentiszteletet. Engemet is meghívtak szereplőnek egy ilyen utczai istentiszteletre, hol nekem magyarul, kollegámnak angolul, egy világi úrnak tótul, egy bankhivatalnoknak 1 ? ? Szerk.