Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-26 / 21. szám

ben igényel. Ezt a rendszert vitte tökéletességre Poroszország, s ma már a magyar állami tisztviselők is az automatikus fizetésemelkedésre óhajtják áthelyezni fizetési rendszerüket. A kezdő fizetés és a korpótlékok az illetmény fokozatos emelkedését biztosítják s a maximális fizetést arra az időpontra tolják ki, midőn legnagyobbak a családfentartás és gyermeknevelés költségei. A ki tisztában van a protestáns egyházak anyagi forrásaival s tudja azt, hogy már az adóteher könnyítése végett is állami segély igénybevételére volt szükség, az előtt világosan áll a feladat megoldásának nehézsége s az a körülmény, hogy a protestáns lelkészeknek a magasabb kongruát és korpótlékokat az egyház, az állam hozzájárulása nélkül, fizetni képes nem lesz. E tekintetben tehát kiindulási pontunk nem lehet más, mint az 1848. évi XX. t.-czikk, a mint ezt maga a református egyház fent felhívott zsinati törvénye is kifejezetten kontemplálja. És itt egy olyan ütközőponthoz jutottunk, mely egyszersmind komoly, nehéz, de nem reménytelen küzdelem kezdete is. Magyarország kultuszminisztere ugyanis a protestáns lelkészek fizetésének felemelésével szemben merev, sőt negatív álláspontot foglal el, s ez a magatartás alkalmasint arra a tarthatatlan álláspontokra vezethető vissza, hogy a kultuszminiszter a lelkészi javadalmak megfelelő rendezését nem tartja az 1848. évi XX. t.-czikkből folyó állami feladatnak, vagy hogy az állami hozzájárulást az eddigi törvényhozási intézkedésekkel s az 1906. évi június hó 9-ikén kelt leiratában kilátásba helyezett 3 millió állami dotáczióval elintézettnek tekinti. Legalább a kormányintézkedések erre vallanak. A kultuszminiszter 1906. évi június hó 9-iki leiratát azon kezdi, miszerint hajlandó kezdeményező lépést tenni az iránt, hogy „a protestáns egyházak egyházi és iskolai szükségleteinek azon része, a ynelynek állami segélyezés utján való fedezése, az 1848. évi XX. t.-cz. szelleméből következik, a törvényhozás útján közálladalmi segéllyel fedeztessék", s ez alapon hajlandónak nyilatkozik 3 millió korona segélyt rendszeresíteni a következő czélokra : az egyházi adózás rendezésére, az egyházi közigazgatás költségeire s az országos lelkészi nyugdíjintézet segélyezésére. Mit jelent ez a leirat ? Nyilván jelentheti azt is, hogy a kultuszminiszter csak azokat a czélokat tartja az 1848. évi XX. t.-cz. alapján kielégítendőnek, a melyekre a 3 millió koronát szánta s a mely czélok között a lelkészi javadalom rendezése felemlítve nincsen. Igaz ugyan, hogy a leirat külön felemlíti a lelkészi javadalom kérdését is, kijelentvén, hogy a kérdés megoldásának pénzügyi előfeltételei hiányzanak. E kijelentés egyfelől nagy visszaesés a Tisza-kormány két évvel előbb, 1904. évi október hó 20-án kelt leiratával szemben, mely a kongura felemelését és korpótlékkal való kiegészítését méltányos és indokolt kívánságnak ismerte el s kilátásba helyezte, hogy a pénzügyi akadályokat mielőbb elhárítja; másfelől őszinteségéhez is kétely fér. Hiszen a kormány e kijelentés óta számos milliókat felemésztő fizetésjavítási akcziót teljesített. Befejezte az állami és megyei tisztviselők fizetésének csonkán maradt rendezését; külön intézkedett a birák előmeneteléről; felemelte az állami és nem állami tanítók fizetését, ezek között a nemzetiségi tanítókét is, a kik megszokván a szerény életmódot, a most nyert fizetési többleteket a magyar föld kisajátítására fogják fordítani; az államvasúti tisztviselők illetményeinek felemelése pedig a folyó napok kérdése. Lehetetlen tehát, hogy csak a szegény protestáns papokkal szemben hiányoznának a pénzügyi előfeltételek. A kormány merev, túlóvatos és negatív álláspontjának kifolyása a zsinati törvények megerősítési záradéka is, mely minden szokás ellenére világos és előzetes tiltakozás a zsinati törvényekben kifejezett s a lelkészek és más egyházi alkalmazottak javadalmazásának felemelésére vonatkozó egyházi törvényhozási akarat ellen, a melyre e zsinat 1151. sz. jegyzőkönyvi határozatában méltán és bátran megfelelt. Nem tehetek róla, de ez a záradék és ez a jegyzőkönyvi határozat nekem úgy tűnik fel, mint a nemzetközi viharokat megelőző jegyzékváltás; pedig sem országunknak, sem egyházunknak nincs szüksége viharokra, hanem tartós derűs békére, mely erőssé tegye a magyar protestáns egyházakat, hogy aztán ezek erőssé tehessék a magyar nemzeti államot. A protestáns lelkészi javadalom megfelelő rendezése nem csupán a protestáns lelkészek jogosult egyéni érdeke, hanem egyaránt fontos a-z egyház, a társadalom és a magyar nemzeti állam szempontjából. Az egyháznak biztosítani kell a jövőt s a jobb elemek vállalkozását a lelkészi pályára. A társadalomnak pedig szüksége van a protestáns papokra, a kikre szintén ráillik az, a mit egy derék magyar államférfi (Horánszky Nándor) mondott az állami tisztviselőkről, hogy a társadalom nyugalmához azon kontingenst szolgáltatják, a mely kontingens felfogását a béke és a rendszeretet vezérli és hogy családjaikba is a szolid felfogást és gondolkozási irányzatokat plántálják be. A magyar nemzeti állani szempontjából pedig a protestáns lelkészi családok nélkülözhetetlen tényezők, mert nemcsak a hitnek, az erkölcsnek és a hazaszeretetnek erős várai, hanem