Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-12 / 19. szám

elnökségen kívül kiküldetnek: Svingor József, Botos József, Szuhay Benedek papi, Szekrényessy Árpád, gróf Vay Tihamér, Bárczay László világi tanácsbírák. Jövő őszi vándorgyűlésünk helye Martonyi lesz. Egy közigazgatási bírósági ügy letárgyalása után d. u. 2 órakor közös ebédre gyülekeztünk, hol kedélyes hangulatban töltöttük az időt. Itt Botos József házigazda vendégeit, Szuhay főjegyző az elnökséget, Yadászy a jelen­levő vendégeket, Fodor György tornai főjegyző Ragályi Bélát, Rozgonyi a jegyzői kart köszöntötte fel. A lelkes vendéglátó gyülekezetet pedig kedves papjával, gondnokával, presbitériumával Isten éltesse sokáig, hogy e napnak emlékezete nagy tettekre lelke­sítse a derék utódokat. Szuhay Benedek, papi főjegyző. A sellyevidéki egyházi értekezlet. A f.-baranyai egyházmegye sellyevidéki egyházi értekezlete Baranya-Sellyén, április hó 29-én tartotta szokásos évi gyűlését. A roppant esőzés miatt —- sajnos — kevés részt­vevő taggal; de örömmel láttuk sorainkban ifjú segédlel­készeinket, kik élénk érdeklődéssel vettek részt azon. Az értekezletet éneklés után Barthalos Ödön alelnök nyitotta meg buzgó imájával. Aztán bejelentette, hogy az elnök tisztéről lemondott s az összes iratokat hozzá tette át; hasonlóul lemondott Farkas Emil pénztáros, ki több mint tíz éven át vitte ezt a tisztet. Az értekezlet a lemondásokat elfogadta. Farkas Emilnek hosszas és buzgó szolgálataiért jegyzőkönyvileg köszönetét nyilvánítva. Elnökké közfelkiáltással, Sógor Endre sámodi lel­kósztársunkat, pénztárnokká pedig Fejes Lajos sellyei tanítót, míg a jegyzőségre Sipos László piskói lelkészt választotta meg az értekezlet. Kimondta, hogy a körből távozott tagjaink kötele­zettsége megszűntnek tekintendő ; egyébként, a ki az 5- év végén kilépését be nem jelenti, továbbra is tagnak tekintendő. Az „Orsz. Ref. Lelkész Egyesület" ügyét Morvay Ferencz ért. tag hosszabb felolvasás kapcsán terjesztette elő, ajánlván, hogy az alsószabolcs-hajdú vidéki lelkész­értekezlet köriratában körvonalozott álláspontot az érte­kezlet minden részében tegye magáévá, egyúttal a maga részéről adjon kifejezést annak az óhajtásnak, hogy egyházmegyénkben egy f.-baranyai egyházmegyei lelkész­egyesület alakuljon, mely gyűlését az egyházmegyei köz­gyűlést közvetlenül megelőzőleg tartsa; de a mellett az eddig meglevő két kör is maradjon meg s folytassa tevékenységét. Az értekezlet az indítványt elfogadta, valamint az alapszabályokra nézve is a következő irányelveket: a) A czélok világosabban körvonalozandók. Első legyen a kálvinista keresztyén öntudat és szellem ápolása, fejlesztése, terjesztése, s legyen kiemelve a lelkészi kar s egyes lelkészek érdekeinek védelme s ezek közt a meg­valósíthatásig első sorban foglaljon helyet az 1848. XX. t.-cz. 2. és 3. §-a életbeléptetése. b) Az eszközök közül a tisztán tudományos érteke­zések maradjanak el s engedjük át azokat a MPIT-nak E helyett az évközben felmerült fontosabb ügyekben foglaljon az egyesület közgyűlése jegyzőkönyvi határo­zatban formulázott álláspontot, alaposan megindokolt előadás és megvitatás alapján, hogy e határozatok a lelkésztestület kívánalmaként kellő nyomatékkal bírjanak, a hol kell és szükséges. E kérdések anyagot adnának az egyházmegyei egyesületeknek. Kerületi egyesületek vagy értekezletek alakítását feleslegesnek s így szükségtelennek tartjuk. c) A tagságdíjat állapítsa meg maga a kongresszus, mert annak mérve a lapkiadástól függ s azzal együtt döntendő el. Alapító tagságra 100 K senkit se jogosít­son. Ha ilyenekre számítunk, díját lényegesen magasabb összegben kell megszabni. d) A nagygyűlés teendői közé felveendő az ügy­rend megalakítása, mivel a nélkül nagyobb gyűlést vezetni nem lehet. é) Tisztviselők legyenek: egy elnök, két alelnök, két jegyző s egy pénztárnok. A többi felesleges. Az elnök végezhet titkár nélkül is, nem excellentiás úr leend; megválasztott pénztárnokunk számot ad a maga sáfárkodásáról ellenőr nélkül is az évi számadáskor, melynek ellenőrzéséről a választmány gondoskodand. A szerkesztő nem tisztviselő, hanem megbízott és pedig csak egy évre, hogy az egyesület irányának követése biztosított és ellenőrizhető legyen. f) A választmány teendői is mások, mint az irod. vagy belmissziós társulatoké. Irányadóul lehet és kell venni az orsz. tanító-egyesület vagy jegyző-egyesiilet alapszabályait. E választmány legyen olyan mint egy igazgatótanács, összekötő kapocs a fő és a tagok közt. Választására nézve javasoljuk, hogy a hány egyhm. egyesületünk lesz, azok válasszanak ugyanannyi igazg. választmányi tagot s számuk is e szerint igazodjék. g) Tisztviselő vagy választmányi tag csak rendes tag, ilyen pedig csak lelkészjellegű egyén lehessen. Kimondta még értekezletünk, hogy a lelkészegye­sület megalakulását örömmel látja és elő is mozdítja; azonban maga sem oszlik fel, hanem eddigi munkameze­jén megmaradva, továbbra is fenmarad. Tudósító. Az ország 1905. évi egyházi és valláserkölcsi állapotai. VII. Felekezetenkivüliek. Ha a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény életbelépte óta eltelt s már egy évtizedre terjedő időszak adatait vizsgáljuk, kétségkívül megállapítható egyrészt a kilépések számának csökkenő tendencziája, másrészt a lefolyt évtized adatai kellően tanúskodnak arról is, hogy a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény távolról sem idézett elő valamely széleskörű, mélyreható vagy

Next

/
Thumbnails
Contents