Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-14 / 15. szám
kath. plébánosnak vagy kántornak párbért, stólát vagy egyházi viszonyon alapuló tartozást fizessenek. Mégis a törvény ezen világos rendelkezése daczára mai nap is előfordul és minduntalan panaszok érkeznek hozzánk, hogy közigazgatási hatóságok és bíróságok marasztalják híveinket az ilyféle szolgáltatásokban. Majd a eanonica visitatio, mint szerződési jogczím, majd a telki teher theoriája lesz előrántva, a melyek segélyével ki lesz forgatva a törvény határozott intencziója és világos értelme. Már maga az a feltevés, hogy ezek a kérdések per tárgyává tehetők, megsértése a törvénynek és ezeknek a kérdéseknek birói útra való utalása által is csak a felekezetek közötti perpatvar és egyenetlenkedés fokoztatik. A róm. kath. egyháznak magának sem érdeke az, hogy ily kicsinyes, anyagi szempontból alig számbavehető zaklatásokkal a más vallásúak elkeseredését maga ellen irányítsa ós ébren tartsa. Az autonómiával, a mely után a róm. kath. hívek törekesznek, meg épen nem egyeztethető Össze a más vallásúak megadóztatása; mert az az egyház, a mely nem akarja, hogy az Ő dolgaiba avatkozzanak, tartsa fenn önmagát és ne kívánja a segé* lyezést más vallású hívektől. Súlyos jogsérelmét képezi végül a protestánsoknak a róm. kath. kegyurasági terhekkel való megterheltetése. A külföldi eredetű kegyurasági intézmény jogi alapja szerint egészen más volt, mint a mivé az az idők folyamán, különösen Ausztriában és osztrák minta után (Konkordátum) nálunk kifejlődött. Eredetileg ez egy kitüntetés, egy jutalmazás volt az egyház részéről, azért, hogy egy-egy hitbuzgó híve templomot épített, azt jókarban tartotta és a plébános ellátásáról gondoskodott. A szolgáltatás teljesen önkéntes volt, kényszerre nem gondolt senki; a szolgáltatás volt a prius, aztán jött a jutalma-ZclS, íl kegyúri jog adományozása. Az egyház lassan egyet fordított a dolgon és így okoskodott: „őseid javadalmat alapítottak, már most te utód tartsd fenn, mert ha azt nem teszed, elveszem tőled az ezzel járó kegyúri jogot". A kegyúri terhek teljesítésének elmulasztása tehát csakis a kegyúri jog elvesztését vonta maga után; a kényszerbehajtásra akkor az egyház még nem gondolt. Arról azonban, hogy az egyház összes személyi és dologi kiadásait a kegyúr fedezze, a közönséges egyházjogban sehol sincs szó. A tridenti zsinat rendelete szerint a székes és társas egyházak összes kiadásait a főpapok jövedelmeiből, a lelkipásztorkodással járó egyház-javadalomnál első sorban az egyházvagyon feles jövedelméből kell fedezni. (Kőnek Egyházjogtan kézikönyve, V. kiadás 226. 1. Dr. Szeredy József Egyházjog, II. kötet 1376. I.) Az egyházi építkezéshez, a tridenti zsinat (Sess. XXI. Cap. 7. de ref.) szerint, a kegyúr csak akkor volt köteles hozzájárulni, ha az egyház vagy javadalom után bizonyos jövedelemben részesül; így magyarázzák a tridenti zsinat idézett szabályát Schulte, "Walter, Permaneder és dr. Szeredy egyházjogi írók is. Ezt a nézetet osztotta XIV. Benedek pápa is, állítván, hogy abból, mivel a kegyúr az egyház felépítésével már egy jótéteményt szerzett, nem következik, hogy még egy másik jótétemény szerzésére is szorítható (Kőnek id. helyen 228. 1.). Szeredy id. műve u. ott azt is kimondja: ha mindezekből a kívánt költség nem kerülne ki, akkor a plébánia kath. hívei szólítandók fel, miután kiválóan ezek érdeke forog fenn. A magyar törvény, a melyre Kőnek és Szeredy annak megokolása végett hivatkoznak, hogy nálunk a kegyúr tartozik az egyház építkezési költségeit fizetni, az 1723 : LXXI. t.-cz. ezt egy szóval sem mondja, sőt ellenkezőleg az 1. §-ban azt rendeli, hogy a hol a főpapok és egyházi javadalom birtokosai a javadalmakról nem gondoskodnának és azokat pusztulni hagynák, javadalmaik zár alá vétessenek és az épületek helyreállítása és javítása a zárlat jövedelmeiből eszközöltessék. A 2. §. pedig szórói-szóra ezt rendeli: „Praeterea etiam eo refiectendum, ut Episcopi et Ecclesiarum Patroni de Parochorum intertentione et Subsistentia a populo (ubi necessum esset) praestanda prospiciant". Ezen törvény szerint tehát, a mely pedig újabb magyar törvénnyel megváltoztatva nincs, nemcsak az építkezés, hanem még a plébánosok eltartása sem követelhető a kegyúrtól; ez, a püspökkel együtt, csak gondoskodni köteles, hogy ezen költségek, a hol szükséges, a néptől behajtassanak. A magyar egyházjogi írók ezen téves tanítása azonban úgy átment a köztudatba, hogy ma azt már minden biróság kétségtelen jogszabály gyanánt elismeri, hogy a kegyurasági teher dologi teher, a mely a nemesi birtok vagy annak bármely birtokrészecskéjét akként terheli, hogy a kegyúr köteles nemcsak a plébános teljes ellátásáról gondoskodni, hanem az épületeket javítani és a rombadőlteket újból felépíteni. A dologi teher létezését pedig a canonica visitatióról felvett jegyzőkönyvvel látják megállapítva, a melyről a Kúria 31. számú döntvényében kimondotta, hogy ez egymagában a dologi teher létezését nem állapítja meg. Habár pedig a fentiek szerint a kegyúri tartozások terjedelme és dologi terhi minősége a magyar törvények szempontjából nagyon is kifogásolható, minket protestánsokat ez kevésbbé érdekel, de igen is sérelmes reánk nézve az, hogy mi egy oly róm. kath. egyházi természetű jog czímén, melyről mi szívesen lemondunk és a mellyel élni nem akarunk, köteleztetünk a róm. kath. egyház czéljaira adózni. Hogy mi erre köteleztetünk, míg a kath. földesúr erre a prot. egyházzal szemben kötelezve nincs, ez talán mégis csak beleütközik az 1848: XX. t.-cz. 2. §-ában kimondott egyenlőségi elvbe ? A hol valamely jogszabály, habár a törvény ellenére és a törvény meghamisításával keletkezett és a bírói ítéletekben nyilvánuló gyakorlatban oly mély gyökeret vert, mint nálunk a kegyurasági terhek viselési kötelességének tana, ott általános elvek hangoztatásával és azokra való utalással a bajon segíteni nem lehet; ott