Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-24 / 12. szám

lelki fegyverekkel harczolna az egyetemes czélok előmozdításáért, a kálvinista hittudat és önérzet fölkeltéseért s mindezt tenné a krisztusi szeretet alapján. Hogy a jobb sorsra érdemes, szegény lelkipásztorok anyagi érdekei is szem előtt tartandók, az magától értendő. De hangsúlyoznom kell, hogy pusztán egyházaink és a lelkipásztorok anyagi érdekeinek előmozdításáért egyesületet szervezni nem lehet; sőt nem is volna tanácsos, mert sokkalta több kár és pusztulás járna nyomában, mint haszon s száz lelkész sem lenne tagja pusztán az ilyen czélt szolgáló egyesületnek, épen azon sarkalatos elvnél fogva, hogy a mi fegyvereink még mindig lelkiek! Elfogadom a tervezetet azért, mert §. tengert áradatként nem bocsát reánk ; mindössze 30 rövid §-ba foglalja az alapszabályokat, a melynek holt betűibe ha életet tudunk lehelni: bizonyára gyakorlati siker lesz osztályrészünk. Módosítani kívánom azonban a 2. §-t, mert így nem eléggé világosan jelöli meg a kitűzött czélt és sok ferde gondolat belemagyarázható. Lenne tehát így: „2. §. Az országos református lelkészegyesület czélja a magyarországi ref. lelkészeknek krisztusi szeretet alapján egy szerves testületté egyesítése, az egyháztársadalmi építő munka lelkes felkarolása által a református egyházi élet valláserkölcsi és anyagi felvirágoztcltáScl, £1 lelkészek úgy erkölcsi, mint anyagi érdekeinek előmozdítása, önkormányzati jogaink legkisebb sérelme nélkül." Azért óhajtanám e §-t így szövegezni, mert hiszen bár jogtalanul, de eddig is az a súlyos vád ért bennünket, hogy az anyagi jobb ellátásért mi lelkipásztorok még véren szerzett önkormányzati jogainkat is hajlandók volnánk talán feláldozni. Hogy tehát e jogtalan, de mindenesetre erős vádnak nyakát szegjük: mondjuk ki ország-világ előtt világosan már alapszabályunkban, hogy anyagi érdekeink előmozdítását „önkormányzati jogaink legkisebb sérelme nélkül" kívánjuk. A 3. §. a kitűzött czél eszközeit sorolja fel elég részletesen. Minden pontja elfogadható. S örülök rajta, hogy eszközeink között kifejezetten ott áll : „a hivatalos egyházhatóságokhoz intézendő" felterjesztés is; mert tudnunk kell azt, hogy egyházalkotmányunk épületének sértetlen fenmaradására, sőt erősítésére kell inkább kezet fognunk, mint azoknak lerombolására, vagy megnyirbálására. Tudnunk kell azt, hogy nekünk kormány, országgyűlés se nem gazdánk, se nem felettes hatóságunk, s ránk nézve mind a kettő csak annyiban létezik, s annyiban érdemli meg föltétlen tiszteletünket, a mennyiben mi nemcsak lelkipásztorok, de honpolgárok is vagyunk. A 4. §. röviden, de minden kétséget kizárólag szabja meg azon viszonyt, a melyben az egyesület az egyházi hatóságokkal s más rokon egyesületekkel élni akar. Az 5. §-t azonban így módosítanám : „5. §. Az egyesület tagja erkölcsi kötelezettséggel minden ref. lelkészjellegű egyén stb." Ezt azért szeretném így módosítani, mert bizonyára erősebb az eredetinél s nálunk lelkészeknél az erkölcsi kötelezettség is nyom talán még valamit a mérlegben1

A kötelező tagságnak a kimondása volna ugyan az egyesületre nézve a leghelyesebb ; de ebbe ma még nem mehetünk bele ; talán akkor, ha jobban megerősödünk, ha tudunk eredményekre hivatkozni, ha már a nagy többség kibontott lobogónk alatt lesz! A 6. §. harmadik pontját így módosítanám : „Rendes tag az, a ki tagsági díj fejében évenkint az egyházlátogatóság útján 6 koronát tizet s e díj fejében kapja az egyesület folyóiratát." E fontos módosítást azért látom szükségesnek, mert valljuk meg egész őszintén, mi a tagdíjak be nem küldésében kitűnően állunk. Erre példa az Irodalmi Társaság. De ha az évenkinti egyházlátogatóság e tagdíjakat esperesi utasításra beszedné s a dékán beszolgáltatná mindenünnen a központba: hátralékot nem ismerne egyesületünk, Szellemi és anyagi megélhetésének biztos tudatában szépen fejlődhetnék a maga rendeltetése útján s nem ölné meg se közöny, se a szegénység. A tagdíjat pedig azért elmelném fel 6 koronára, hogy megkönnyebbítsem a szakfolyóirat dologi kezelését, mert ha tömeges lesz a belépés, talán 3 korona fejében lehetne a tervbe vett folyóiratot küldeni. A 7—28. §-ok jelen alakjában elfogadhatók. E §-ok a nagygyűlés és tagok jogait, a tisztviselők kötelességeit szabályozzák, egy fejezetet szentelvén a 60 tagból álló választmány jogainak és kötelességeinek. A 29. § helyett talán jobb lenne ez: „29. §. Jelen alapszabály megerősítés végett úgy a felettes egyházi hatósághoz, mint a magyar királyi belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Nem különben felterjesztendő foganatosítás előtt minden lényegesebb módosítás." A 30- §-t, mint halva született záradékot, föltétlen törölném. Hát annyira bizalmatlanok volnánk már egymás irányában s annyira nem bíznánk egyesületünk életrevalóságában, hogy még a kitűzött czéltól is el tudnánk már térni, államnak és egyeseknek anyagi kárt és romlást okozva ? ! Én ezt nem akarom elhinni! Hiszen ilyen záradékot csak nem teszünk magunkévá. Ilyen szegénységi bizonyítványt, a mely a születés perczében halotti bizonyítványnak is egész joggal nevezhető, csak nem írunk alá s a jóváhagyás pecsétjét csak nem ütjük rá'?! Én legalább olyan egyesületbe, a mely ilyen záradékot is képes volna elfogadni: semmi körülmények között be nem lépnék ! A föllebb felsorolt s indokolt módosításokkal az alapszabálytervezetet különben elfogadom s működésünk elé jóreménységgel nézek. A 2. pont alá foglalt rövid kijelentés, melyben a tervezet visszavonását tudomásul nern veszem, alig szorul bővebb magyarázatra. Ezt a tervezetet, igaz, hogy megbízás folytán ketten készítették s e tervezetnek ők az alkotói. Becsületes szándékkal készítették szerintük a legjobbat. S a mint