Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-24 / 12. szám

a rájuk ruházott tisztségnél fogva kötelességük volt azt elkészíteni: most a bírálat végett kiadott tervezetet — az én véleményem szerint — nincs joguk visszavonni, habár a kifogásoknak, gáncsoknak özöne zúdulna is magára a tervezetre. Hiba, szerintem is nagy hiba, hogy a bírálók nem a tervezetet vették bonczkés alá, de jónak látták meggyanúsítani a tervezőket s vesszőparipáikról mérgezett nyilakat is lövöldöztek a személyek könnyen sebezhető szívébe. Ezen eljárás hozzánk és az ügyhöz nem méltó. És Istenre hivatkozással állítom, hogy a gyanúsítok táborában vajmi kevesen lehetnek s a nagygyűlés bizonyára tudni fogja az Ő kötelességét. De ha elítélőleg szólok azokról, a kik már is hajba kapnak egy jobb sorsra érdemes tervezet szándéka felett: épen úgy nem tudom helyeselni a tervezők nyilatkozatát. Hiszen az ügy mindennél föllebb való. Azt tudnunk kell, hogy a nagy dolgok létrejövetelét mindig bizonyos vihar szokta megelőzni, még a természeti világban is. Gáncs, félreértés, gyanúsítás gyarló emberi tulajdonságok. Erre ellehetünk készülve minden pillanatban. Sajnos, hogy e nagy horderejű kérdést is ez a tömérdek emberi gyarlóság még csirájában megsemmisítéssel fenyegeti. Mit is mond Arany János? „Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erös megállja !" Erőseknek kell lennünk, ha új és nagy dolgok létrejövetelén fáradozunk. Erőseknek kell lennünk, ha a közügyet szolgáljuk. Erőseknek kell lennünk, ha a jövőbe kiható reménységgel s körültekintéssel végeztük a tervezés és alapozás nagy munkáját. A tervezet felől már sok helyen véleményt is mondtak az illetékes értekezlet! közgyűlések. Itt is, ott is bizottságok dolgoznak. Lázasan készülnek a lelkipásztorok is a nagygyűlésre. Kimondom tehát egészen bátran, hogy sem a támadók, sem a tervezők nem gondolták meg eléggé komolyan, hogy mit cselekesznek ! A 3. pont alatt azt mondottam, hogy az országos lelkószegyesillet felállítását feltétlenül kívánom. Bármilyen tisztelettel viseltessem is egyházhatóságaink iránt: az a meggyőződésem, hogy azok a hatóságok jobbadán közigazgatási teendőkkel foglalkoznak s a hanyatlásnak indult valláserkölcsi élet föllendítésére, a követendő irányelvek megállapítására sem idejük, sem alkalmatosságuk nincs. S ha mi, lelkipásztorok, ideje korán észre nem vesszük a mind jobban közeledő veszedelmet ; ha nem akarunk, vagy nem tudunk gondoskodni hatásos orvosszerekről: bizonyára a sorvadás át fogja hatni egész egyháztársadalmunkat, a mikor aztán a bajt gyógyítani sem lehet többé a kivánt sikerrel. De meg a lelkészi fizetések rendezése is a levegőben lóg. Üres ígéretek, papiroson tett fontos kijelentések azok, a miket eddig hivatalos hatóságaink tettek. Föl kell tehát venni az elejtett fonalat ez életbevágó kérdésben is ; mert hiszen csak nem nyugodhat abba bele a lelkészi kar — képzettségét, állásának fontosságát tekintve —, hogy fizetése örökkön-örökké 1600 kor. legyen! Hatóságaink az alkalmazkodás kedvéért ezt a fontos kérdést mindig óvatosan, félelemmel kezelték. Azt már tudjuk, hogy a tanítói fizetések rendezése, a hivatalos egyházon kivül, bevégeztetett. A mienk e fizetésnek mélyen alatta marad. Lehet-e ezt sokáig tétlenül nézni? Lehet e kellő ügybuzgóságot, kellő apostoli lelkesedést várni attól a lelkészi kartól, a mely a mindennapi megélhetés és neveltetés ezerféle gondjai között kínosan vergődik ? ! A tervbe vett országos lelkészi egyesület, ha a krisztusi szeretet és az egyenlőség elve alapján létesül: nagy dolgokat lesz képes megvalósítani. Csak egyesüljünk mindnyájan. Tömörüljünk nagyok és kicsinyek az alá a zászló alá, a melyet az előkészítő bizottság elnöke olyan lelkesedéssel és fáradhatatlan kitartással lobogtat. Szólaljon meg a tárgyilagos, a szükséges, a jogos kritika szava a kezünk alatt lévő tervezet felett. De némuljon el a felületes gáncs, a rosszakaratú, kíméletlen hajsza a személyek ellen. Én boldog vagyok azon tudatban, hogy az elnök, időt ós fáradságot nem kiméivé, ezt az egyesületet a mi jóakaratú támogatásunkkal biztos alapon szervezni fogja. Az alsó-szabolcsi egyházmegyében a szívek már megdobbantak, lobogó lelkesedéssel tömörültek; kövesse a szép példát mind. A siker attól függ, hogy az ország több mint 2000 ref. lelkipásztora megérti-e az idők intő szózatát s akarja-e úgy az elsorvadt egyházi életnek, mint a lomha testületi szellemnek megújhodását? Én hiszem a jobbat s föltétlenül bízom a sikerben ! Sajókápolna. Szuhay Benedek, felső-borsodi főjegyző. * * * E czikkhez, úgy is, mint szerkesztő s úgy is, mint a visszavont alapszabálytervezet egyik készítője, szükségesnek látom a következő megjegyzéseket fűzni: 1. Az orsz. ref. lelkészegyesület megvalósulását, a tervezetben levetett alapokon, a legőszintébben óhajtom, s az eszme megvitatását czélzó, bár ellentétes felfogású, de tárgyilagos és a személyeskedéstől és gyanúsítástól tartozkodó felszólalásoknak mindenkor készséggel adok helyet e lap hasábjain. 2. Az alapszabálytervezetet, dr. Székely Józseffel együtt, nem azért vontam vissza, mivel azt a tárgyalás alapjául elfogadhatónak nem tartanám. Ellenkezőleg azt hiszem, hogy abban benne van mindaz, a minek benne kell lennie s legfeljebb arra van szükség, hogy egy s más pontja preczizebben szövegeztessók. De visszavontuk a tervezetet azért, mivel az első felszólalók nem azzal magával, hanem a tervezők személyével s azoknak meggyanusításával és piszkolásával látták jónak foglalkozni, s nehogy személyünk miatt a jó ügy szenvedjen hajótörést, czélszerűbbnek láttuk a félreállást. Miután azonban a tervezet publikálva volt, s miután az véleményem szerint alkalmas arra, hogy a tárgyalás alapját képezze, az ellen, hogy a lelkészi kar által ilyenül elfogadtassék,