Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

A budapesti ref. templomok tornyain feketezászlók lengettek, hirdetve, hogy az egyháznak gyásza, halottja van. Gyásza nemcsak a budapesti ref. egyháznak, ki Hegedűs Sándorban főgondnokát veszítette el, hanem gyásza a dunántúli egyházkerületnek, a konventnek, a zsinatnak, a Magyar Prot. Irodalmi Társaságnak s a szatmárnémeti főgimnáziumnak, a melyek az elhunytban részint főgondnokukat, részint elnöküket, részint legderekabb tagjaik egyikét gyászolják. A halott érczkoporsóba zárva nyugszik a Kálvintéri templom közepén. Körülte az élők százai énekelnek és imádkoznak meghatottan, bánatukban. Nemcsak egyházunk nagyjai, de közéletünk kitűnőségei is a koporsó köré csoportosulnak, mert a halott nemcsak egyházunké, hanem az egész hazáé volt, mert a halott egész ember volt, kinek a munka, melyet a közélet vállaira rakott, könnyű és gyönyörűséges volt, mert az Úr volt neki erőssége s a kegyelem erősítője. Végig gondolva Hegedűs Sándor életén, az a szakadatlan munkásság lánczolata ifjú korától a koporsóig. Már ifjú korában fölveszi özvegy anyjának s kisebb testvéreinek gondját, hogy számukra a kenyeret necsak megnagyobbítsa, hanem meg is édesítse. Az élet harczában a becsületes munka volt a fegyvere, a mellyel mind több és nagyobb tért hódított meg a maga számára, s mind több és több elismerésben részesült általa. Hosszú időn át működött, mint képviselő, majd miniszter, sok intézetnek s egyesületnek igazgazgatója és elnöke, s e különböző állások nemcsak rendkívüli munkabírását hirdetik, de sokoldalú képzettségének, nagy tudásának is beszélő bizonyságai. És az ezen állásokkal együttjáró munkák között és mellett mindig volt ideje arra, hogy egyházának is teljes odaadással szolgáljon. Mint egyházát szerető, mint egyházához törhetlen hűséggel ragaszkodó, s annak javáért buzgólkodó, érdekeit védő, ellenei ellen harczoló emberben vesztettünk mi, vesztett az egyház nagyon sokat. Úgy emlékszem, hogy 1889-ben történt. B. e. Papp Károly budapesti lelkész úrral beszélgettem a Zuglóban elszórtan élő híveink lelki gondozása s azok számára egy imaház, vagy templom épíiése felől, a mikor Papp Károly gondozva, mintegy keresve valakit, így szólt: „Ennek az ügynek Hegedűs Sándort és az Ő jólelkű feleségét kellene megnyernünk". És megnyertük ; egyetlen hívásunkra mellénk állottak, s buzgólkodásuk és áldozatkészségük folytán a zuglói reformátusok pár év múlva már az új templomban énekelték hálával telt szívvel: „ím, bejöttünk nagy örömmel, felséges Isten, a te templomodba". És azóta Hegedűs Sándor a pesti ref. egyházban mindig a legnagyobb tevékenységet fejtette ki, mely munkásságát az egyház úgy honorálta, hogy maga fölé emelte, főgondnokává választotta. Megérdemelte. Nem rá, hanem az egyházra nézve volt dicsőség, hogy a főgondnoki székben HegedüvS Sándor ült, ki éles látással, éberséggel és buzgósággal munkált az egyház javára. De nemcsak a pesti egyház mondhatta magáénak Hegediis Sándort, hanem a dunántúli egyházkerület és a szatmári ref. főgimnázium is, a melyeknek szintén főgondnoka, s a Magyar Prot. írod. Társaság, melynek elnöke volt. S helyét mindenütt betöltötte. Ismerte az állásával járó nehézségeket, ismerte a bajokat és fogyatkozásokat ; de igyekezett keresni és megtalálni a gyógyító szereket is. Szavait mindig és mindenütt méltatták, mert nemcsak igazságokat hirdetett, de az igazságok igaz meggyőződésének is kifejezői voltak. Érdemeit, a melyeket ,a politikai, a tudományos és a közélet terén szerzett, eléggé méltatták a napilapok s méltatni fogják azok a társulatok és vállalatok, a melyeknek munkáiban mindvégig a legtevékenyebb részt vett. Mi előttünk, a mikor kegyelettel emlékezünk róla ezen a helyen, benne legfőképen a keresztyén embernek, az egyházát igazán szerető protestáns férfiúnak a vonásai domborodnak ki. S ezek a vonások nemcsak erőteljesen, de a legrokonszenvesebben is jellemzik Hegediis Sándort. Antal Gábor püspök, felette tartott beszédében igen szépen emelte ki, hogy neki mind életében, mind halálában nyeresége a Krisztus vala. Valóban úgy ismertük őt, mint hivő keresztyén embert, s úgy láttuk működni, mint egyházát szerető férfiút. A budapesti egyház, a melynek fejlesztését, valláserkölcsi és anyagi felvirágoztatását oly annyira szívén viselte ; a dunántúli ref. egyházkerület, a mely elméjének élességét, lelkének buzgóságát annyiszor tapasztalhatta ügyei vezetésében; a Magyar Prot. Irodalmi Társaság, a melynek közgyűlésein lelkesedett és lelkesített, a melynek czéljaira évenként százakat áldozott esztendők hosszú során keresztül; a szatmári főgimnázium, a melynek fejlesztését és megerősítését buzgón munkálta; s a szegények, árvák, özvegyek, a kik könyörületes szívének annyi jótéteményét élvezték: mind bizonyságot tehetnek a felől, hogy ő valóban keresztyén, valóban hű fia vala az egyháznak. Sokan számítottunk még az ő nagy lelki erejére, bölcseségére és keresztyéni buzgóságára. Számított különösen a budapesti egyház, a mely parókhiális köreivel, új templomainak felépítésével, Kálvin-téri telkének modern kiépítésével, az egyházi tisztviselők fizetésének rendezésével, a nagy Baar-alapítvány felhasználásával épen most készül megindulni a fejlődés útján. Mindezekben mily nagy szüksége lett volna még Hegedűs Sándor bölcseségére, pénzügyi tudományára, keresztyéni buzgóságára ! De elvégeztetett felőle az Örök Bölcseség tanácsában, hogy itt hagyja e földet és visszaadja lelkét Istenének. Isten végzése ellen nem zúgolódhatunk, mert ő jobban tudja, mi válik javunkra, mint mi magunk I Meg kell szoknunk, hogy ő nem lesz többé közöttünk, s helyébe másnak, másoknak kell lépniök, hogy az általa kezdett vagy vezetett munkának elejtett fonalát kezükbe vegyék. Istentől csak azt kérhetjük, hogy ha Hegedűs Sándort elszólította közülünk, adjon helyébe mást és