Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-06 / 1. szám

másokat, a kik lelkűknek, testüknek erejét, Isten által adott földi javaikat úgy tudják áldozni a haza, az egy­ház, a köz javára, mint az elköltözött cselekvé ! Temetése decz. 31-én délelőtt ment végbe. Rava­talát az előző napon a Kálvin-téri egyházi épület Bal­dácsy-termében állították fel. Itt a temetés napján Haypál Benő budi lelkész imádkozott a koporsó mellett, a melyet azután a Kálvin-téri templomba vittek, a hol a gyász­szertartás többi részei folytak le. A templomot zsúfolásig megtöltötték az elhunyt halála által fájdalmasan érintett egyházi és iskolai ható­ságok, tudományos és közintézmények hivatalos küldött­ségei, a politikai és közélet kiválóságai s a budapesti református és evangélikus egyházak elöljárói és gyászoló közönsége. A 64. dicséret 6. versének, majd a XC. zsoltár 1. versének eléneklése után Petri Elek budapesti lelkész lépett a szószékre s buzgó imádságban kérte Isten vigasz­taló kegyelmét a gyász által mélyen érintett lelkek számára. Ima után az operaház énekkara énekelt. Ennek elhangzása után pedig Antal Gábor dunántúli ref. püs­pök méltatta az elhunyt érdemeit és mutatta fel élete keresztyéni vezérelveit. Végénekül a XC. zsoltár 2. verse hangzott fel, a mely után a Magyar Tudományos Akadémia nevében Nagy Ferencz, a boldogult volt államtitkára vett búcsút az elköltözöttől. Azután megindult a gyászos menet a kerepesi-úti temető csendes kertje felé, a hol dr. Szabó Aladár lel­kész imádsága után fájó szívvel, veszteségünk mélységes érzetével tettük nyugvóhelyükre a kihűlt porrészeket. Nyugodjanak békén, a feltámadás ama nagy napjáig! Annak a nagy, nemes léleknek pedig, a mely azokat egykor élteté, legyen emlékezete közöttünk örökké áldott! K. S. IRODALOM. A magyar protestáns tlieol. irodalom újabban megjelent termékeiből beküldettek hozzánk a következők: Mitrovics Gyula összegyűjtött papi dolgozatai. I-ső kötet. Közrebocsátja ifj. Mitrovics Gyula. 8°, 292 oldal. Csinos és erős vászonkötésben ára 7 korona. Kapható Hegedűs és Sándor könyvkiadóknál, Debreczenben. Harnaclc Adolf: A keresztyénség lényege. Fordí­totta Rácz Lajos sárospataki tanár. 8°, 201 oldal. Ára fűzve 2 lí 50 fillér. Kapható szerzőnél. Ismertetésükre még visszatérünk. „Evangyéliomi Keresztyén Tanítások"' czímen most rendezem sajtó alá templomi beszédeim V-dik kö­tetét. A nyomatandó példányok számának megállapít­hatása végett nagyon kérem azon lelkésztársaimat, kik e kötetet is megszerezni óhajtják, kegyeskedjenek e szándékukat velem közölni. A kötetet tavasszal küldöm szét. Ara ennek is két korona. Ugyancsak itt tudatom, hogy Beszédeim III. és IV-dik kötetéből is van még néhány példány. 1—1 kötet ára ennek is 2—2 korona. Az I. és II-dik kötet teljesen elfogyott. Szalay József, nagybecskereki lelkész. „Keresztyén Evangyélista" czíinű lapomat a folyó évben is — immár 16-dik évfolyamban — kiadom. E lap marad továbbra is határozott evangyéliomi irányú és pedig nemcsak névleg, de valósággal is. Igyekezik olvasóit hitre vezérelni, a hitben építeni és a keresztyén missziói munka iránt úgy e hazában, mint e hazán kivül érdeklődővé tenni. Ismertetve lesznek benne a hazai evangyéliomi munkák és köztük a nagybecskerekiek is. A jövő év folyamán közlöm a „Nagybecskereki Keresz­tyén Nőegyletnek",az „Ifjúsági Egyletnek", a „KékKereszt Egyletnek" stb. miniszterileg megerősített alapszabályait is, mivel ezeket már több lelkész kérte. A lap előfizetési ára egy évre 2 korona. Szalay József, nagybecskereki lelkész. EGYHÁZ. A szeretet ünnepe. A csak nem régen anyásított Örkényi ref. gyülekezetben karácsony első napjának estéjén megható ünnepély folyt le. Á község fenkölt lelkű úrnője: Pálóczi Horváth Istvánné asszony és Makay Lajos lelkész nejének vezetése alatt a buzgó egyház­tagoknak egy lelkes kis csapata gazdag karácsonyfát állítottak a község szegény gyermekei számára, hogy azok is érezhessék a szeretet ünnepének áldó hatásait. P. Horváth Istvánné és Makay Lajosné vezetése alatt a buzgó kis csapat az őszi és a téli hónapok alatt minden kedden összejött, hogy míg a lelkes fiatal pap Isten igéjének magyarázatával táplálta lelküket, ők addig kössenek, varrjanak a szegény gyermekek felruházására. Ennek a keresztyéni munkának az eredményét élvezték karácsony első napján, valláskülönbség nélkül, az Örkényi szegény gyermekek. A karácsonyfaünnepély szép kar­énekkel vette kezdetét, a mely után Makay Lajos lelkész imádkozott és mutatta fel az ünnepély jelentőségét. A lelkipásztor után az egyház buzgó és áldozatkész főgond­noka: Pálóczi Horváth István tartott beszédet a krisztusi felebaráti szeretetről és az ebből folyó kötelességek teljesítéséről. A beszédek után 31 szegény gyermek kapott téli ruhákat és kedves ajándékokat. Á szép ünnepélyt karének rekesztette be. Legyen Istennek áldása a buzgó lelkeken, a kik, miként isteni Mesterük, éle­tükkel, cselekedeteikkel bizonyítják meg Isten és ember­társaik iránt érzett szeretetüket! Egy áttéréshez. A r. kath. lapok nagy örömmel hirdetik, hogy gróf Bethlen Aladár, csász. és kir. kamarás, Biharmegye egyik főúri nagybirtokosa, a fejedelmi Bethlen­család sarja, a ref. egyházból a r. kath. egyházba tért át. Mi ehhez az örvendezéshez csak azt fűzzük hozzá, hogy valóban sajnálatos, ha a Bethlen-család maradékai között így kialudt az evangéliom világossága és így kiveszett a nagy Ősök kegyeletes emlékezete ! Bocskay-Rákóczi-ünnepély. A harangod-hegyaljai ref. lelkészek a mult év decz. 19-én ülték meg Szeren­csen a Bocskay-Rákóczi-iinnepélyt. A szép ünnepély, a melyen Szerencs város lakossága felekezeti különbség nélkül résztvett, a Rákóczi-templomban tartott hálaadó istentisztelettel vette kezdetét. Ezen Zitás István takta­szadai lelkész mondott buzgó, hazafias imádságot. Az ünnepély többi része a ref. iskola termében folyt le. Itt Bálint Dezső lelkész-köri elnök mondott tartalmas és az ünnepély czélját felmutató megnyitó beszédet, a mely után dr. Kovács Gábor, az alsózempléni ref. egyházmegye világi főjegyzője tartott felolvasást Bocskay koráról és

Next

/
Thumbnails
Contents