Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-30 / 53. szám

hanem csak maga a lélek és a lelkeket vizsgáló mindenható Isten elé! Azonban nemcsak egyéni, hanem egyházi vallásos életet is élvén s nemcsak a magunk egyéni üdvéért, hanem a Krisztus anyaszentegyháza felvirágzásáért s ez által az Istenországa közelebb jövéséért is munkálkodván, az esztendő végén meg kell ejtenünk a nyilvános elszámolást is, a közegyház élete s körében végzett munkálkodásunk tekintetében. A már végére jutott 1906-dik esztendő elég mozgalmas és jelentőséges tényekkel teljes magyar prot. s közelebbről magyar ref. egyházunk életében. A református egyház bevégezte ebben az esztendőben törvényalkotó zsinatát, s a törvénytervezet csak a király szentesítését várja, hogy törvénnyé legyen és érvénybe lépjen. Első, alkotmányozó zsinatunk óta már a harmadik törvénykönyv, és pedig olyan, a mely nem csupán a részletekben, hanem több helyen az alapelvekben is nagy atalakulást mutat. Kihagyta a zsinat az egyház czíméből a „evangéliom szerint" értelmező jelzőt, szabaddá tette, alig valami kis megszorítással, a lelkészválasztást, megállapította elvileg a papok, tanárok és tanítók tisztességesebb javadalmát s kimondta a lelkészi nyugdíjintézet felállítását. Meg lesz-e e változtatásoknak várt eredménye? Az idő fogja megmutatni. Eggyel azonban legyünk tisztában eleve is, s ez az, hogy: a törvénynek cselekedeteiből nem igazul meg Isten előtt egy test sem! Tehát az egyháznak törekednie kell arra is, hogy belsőleg, a hitben és szeretetben erősödjék. Erősödött-e e tekintetben a magyar protestáns egyház? Istennek hála: erősödött, legalább a jelek arra engednek következtetni. Az evangélikus egyház tanárai, látván a ref. tanáregyesület hasznos munkáját, megalkották az országos evang. tanáregyesületet, s -benne bizonyára oly szervet teremtettek, a mely az evang. iskolák erősödését, felvirágzását fogja odaadólag munkálni. Némi érzék mutatkozott a ref. egyház némely gondolkozó tagjainak lelkében a szocziális kérdések és bajok iránt is, s bár nem minden harcz és gyanúsítás nélkül, de megalakult a „Kálvinszövetség", azzal a czéllal, hogy a magyar kálvinista egyház híveit, a szocziális érzék fejlesztése és a vallásosság erősítése által, a társadalmi bajok felderítése, megelőzése és orvoslása végett egyesítse. Lesz-e sikere ? Zászlaja alá tudja-e gyűjteni az egyház tagjait? Szintén .a jövő mutatja meg. Úgy látom azonban, hogy nagyobb érdeklődést nem tudott és nem tud kelteni. Félő, hogy — mint a Belmissziói Egyesületet —- ezt is meg fogja ölni a közöny. Pedig, azt lehet mondani, hogy itt a tizenkettedik óra, hogy a szoczializmusban rejlő veszedelmeknek a keresztyéni szeretet erejével és alkotásaival ellene álljunk! De ha már nem kell sem a Belmissziói Egyesület, sem a Kálvin-szövetség, — talán kell majd a legutóbb elvben megalakult „Ref. lelkészi egyesület" ? Nehezen jött világra. A felőle való jövendőlgetések gyanús, sőt egyenesen veszedelmes hírét keltették, még mielőtt megszületett volna. A mikor megszületett, hivatalosak és nem hivatalosak siettek üdvözlésére, mert látták, hogy benne nem egy táltos, hanem egy életerős gyermek született, a mely kellő gondozás és nevelés mellett — még nagy áldására válhat az anyaszentegyháznak. De íme, az üdvözlésekkel szemben ott hangzanak fel, épen a természetes apák ajkairól, a gyermeket megtagadó és a bábákat a gyermek kicserélésével vádoló nyilatkozatok. Láttam én ezt előre. De nem esem kétségbe miatta. Bízom egyházam papságának józanabb elemében, hogy a világra jött kisdedet nem fogja elhagyni, hanem karjaira vévén, Isten és emberek előtt való kedvességre nevelendi! De nem hiányzanak a fontos mozzanatok egyházunk anyagi viszonyai terén sem. A legfontosabb mozzanat az 1848. XX. t.-cz. végrehajtását illetőleg a kormánynak az a kijelentése, hogy az egyházi adóterhek csökkentésére, a lelkészi nyugdíjintézet felállítására és a közigazgatási terhek lejebb szállítására, 1907-től kezdve fokozatosan összesen 3 millió korona segélyt vesz fel az állam költségvetésébe s hogy ezt a segélyt törvény által is biztosítani fogja. Nagy jelentőségű továbbá a kormány ama ténykedése, a mellyel a középiskolai tanárok javadalmának állami színvonalra emelését, legújabban pedig a felekezeti tanítók fizetésrendezését illetőleg tett intézkedéseket és kötelező nyilatkozatokat. Ezek az intézkedések és nyilatkozatok, ha csak az anyagi oldalt tekintjük, örvendetesek ugyan, — de egyházunk gondolkodó tagjait ki nem elégíthetik. Sohasem voltam a különböző czímeken való állami segélyeztetésnek barátja; mert azt láttam, hogy minden egyes czímnél csak az autonomia szenvedett érzékeny csorbát. Legkevésbbé vagyok pedig barátja a budgetszerű, törvényben nem biztosított s a minisztérium jóindulatától vagy a viszonyoktól függő segélyeztetésnek. Most is azért, a mikor számot vetünk az esztendő végén önmagunkkal, ne elégedjünk meg a tényekkel magokkal, hanem igyekezzünk azokat törvény által is állandósítani, autonomiánk sérelme nélkül. S ne feledjük el azt sem, hogy a 48. XX. végrehajtása tekintetében még korántsem vagyunk a czélnál. Ha zsinatunk törölte is a törvénytervezetből az „összes" szót, abból még egyáltalán nem következik, hogy az újabb 3 millióval, a régebbi