Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-09 / 50. szám
p. o. hogy az Feleségem az Hajósoknak s egyebeknek Pálinkát adott el pénzen; Hogy az Papistának mondatott asszonyt meghalván el temettem. Némely Pápista Atyátúl való Leányt Sacris Religionis Nostrae initiáltam s több e féléket magam is meg vallottam, ollyan módon, az mint az feleletekben az Urnák is meg írtam. 4. Hányszor examináltattam ? Felelet: Csak akkor egyszer Kalocsán. Kiknek jelen létekben ? F: A Deputatns Urak és Praefectus Fiscalis és a kalocsai Canonicus Papok előtt, jelen vólt Mihalecz István Missionárius is. Micsoda kérdésekre kellett felelnem? F: Azokra, a mellyeket meg írtam vala az Urnák. Kikkel hányszor confrontáltattam? F: Soha többé sem nem kérdeztettem, sem senkivel nem confrontáltattam, hanem akkor egyszer Kalocsán. A mi illeti azokat, az mellyeket irtam volt az Úrnak Csernovics Antal cselekedetirül, igaz hogy T. Vice Ispány Uram előtt én azt mind azon szórúl szóra el nem beszéllettem, mind azért hogy maga is ott jelen vólt, mind pedig hogy az idő rövid vólt, hanem in genere megmondottam T. Vice Ispány Uramnak, hogy Csernovics Antal Ur olly rútul bánt én velem, hogy azt rövideden ki nem beszélhetem, háborgatott, reám járt, disputatióval fárasztgatott, holmi kérdéseket fel tévén, mellyekre nem akarván felelni azt mondta: Nem felelsz, mert nem tudsz, bolond vagy sat. Mindezeket cselekedte, hogy engemet meg ej csen. Egy szóval, a mellyeket írtam, meg edgyeznek azokkal, mellyeket Kalocsán feleltem, hanem hogy bővebben megírtam, mint az mint lehetett T. Vice Ispány Uram előtt. De ha szükség lészen azokrúl, mellyeket írtam, megfelelek. Az Ur Isten küldgyön vigasztalást az meg nyomoríttattaknak. Reménlein, hogy elég lészen ez, a mit írtam, hogy elég legyen az Ur Levelében jelentett kívánságának. Hogy mindeneket le írjak, nem ítéltem szükségesnek, minthogy már másszor azt bőven megírtam. Az Ur Isten kegyelmességébe ajánlom az Urat s vagyok A Tekintetes Urnák alázatos szegény szolgája Szeremlén Apr. 1764 Horváth Ferentz szeremlei Praedicator. A Ráday-könyvtár levéltárából közli Molnár János. (Vége következik.) KÖNYVISMERTETÉS. Agenda, azaz szertartási beszédek és 'imák a magyarországi ref. ker. egyház rendtartása szerint. Irta Benkő István, rákospalotai lelkész, egyházmegyei főjegyző. Budapest. Kókai Lajos könyvkereskedése. Ára 5 kor. Egyházkerületünk egyik érdemes, munkás lelkészének könyve van itt előttem, a melyben ő, megelőzve a liturgiális bizottság által elkészítendő 'agendás könyvet, egy, a zsinat által megállapított istentiszteleti rendtartáshoz alkalmazkodó Agendát bocsát lelkésztársai rendelkezésére. Hasonló könyv Fördős Agendája óta nem jelent meg. Agendák a dolog természeténél fogva ritkábban jönnek, mint predikácziós könyvek, a szükséglet e téren nem oly nagy. A lelkészek és gyülekezetek konzervativek e téren, elannyira, hogy a sakramentális szertartásoknál előforduló úgynevezett rituális elemekre vonatkozólag is ragaszkodnak a megkötöttség elvéhez és nemcsak ugyanazon imádságokat, hanem ugyanazon szertartási beszédeket olvassák vagy mondják évről-évre az egyes alkalmakkor. így aztán használják Révész, Vámosi Pap, Fördős Agendáit, sőt használták még, legalább a közelmúltban, az idősebb lelkészek az 1806-ban megjelent dunamelléki Agendát, vagy épen kéziratban lévő agendákat. És ennek megvan a természetes magyarázatja. A gyülekezetek nagy része ragaszkodik nemcsak ahhoz, hogy a szertartási cselekvések a náluk megszokott rendben következzenek egymás után, hanem ahhoz is, hogy ezen szertartások alkalmával — különösen az úrvacsoránál — ugyanazon imádságok, sőt beszédek, admonicziók is mondassanak el. Nem akarok itt bővebben írni ezekről, hiszen a közelmúlt években sok oldalról megtárgyaltatott az egységes liturgia és ezzel kapcsolatban a liturgiális megkötöttség és szabadság határainak egymáshoz való viszonyának kérdése. Én e tekintetben a szerzővel egyazon állásponton vagyok. A sákramentális részben és a rituális cselekvések közül is az imákban megkötöttség, az admonicziókban Isten igéjén, illetve a gyülekezet közös hittudatán nyugvó, abban gyökerező szabadság, változatosság! Az úrvacsorázás alkalmával fellépő két elmaradhatlan ima, a bűnbánó és hálaadó, az ezekkel kapcsolatos, vagy önálló részeket alkotó szent jegyek feletti hálaadó, mondjuk felszentelő imák legyenek kötöttek, hiszen ha valahol, úgy ezen cselekvésekben kell a liturgus egyéniségének teljesen háttérbe szorulnia. De a rituális rész ama másik elmaradhatlan eleme, az admoniczió, a szertartási beszéd legyen a hely, idő, alkalom, a gyülekezet viszonyaihoz, hitéletéhez mérten változó, és mint a szerző is hangsúlyozza, mondassék ez minden alkalommal könyv nélkül. De annyi megkötöttség kell ezen szertartási beszédekre nézve is, hogy ne legyenek az illető cselekvéstől messze elkalandozok, legyenek egységesek, ne legyenek a többi elemek rovására túltengők. Lehet mondani, hogy a sakramentális szertartási beszédekhez a szereztetési igék és az ezekhez nagyon közel álló egyéb lókusok elégséges anyagot szolgáltatnak minden alkalomra ; az ezekhez való ragaszkodás megóvja a liturgust a szorosan oda nem tartozó dolgok előránczigálásától, a szétszórtságtól, mert ha valahol, úgy itt, ezen szertartásoknál kell a hívek figyelmét, gondolatait, érzelmeit, vágyait oda, a szent cselekvésre összpontosítani. Ha valahol, úgy az ilyen szertartásoknál kell óvakodnunk a tautológiától, battologiától.