Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-25 / 48. szám

anyagi előnyök iránt érzékkel bírnak, azokat előmozdítani is készek, ámde ezzel még nem tettek meg mindent, mert „ha a vezető osztályok első gondja az volna, hogy erényben példát adjanak, ha az alájuk rendeltekbe beoltanák az Isten, családjuk és hazájuk iránti kötelesség érzetét, ha csak annyit érhetnének is el, hogy kiirtanák belőlük az iszákosságot és egyéb durva vétkeket: többet tennének hazájukértmintha annak gazdagságát munkájukkal, vagy területét hódítással megkétszereznék". Minden év új eszméket, új találmányokat vet felszínre, a megfigyeléseknek, következtetéseknek határuk nincsen. E haladást sokan hajlandók a hit tanaira is kiterjeszteni, illetőleg hajlandók kivánni, hogy azok ezekre is kiterjesztessenek. Le Play kiemeli, hogy harminczévi tanulmányútján angoltól, északamerikaitól effélét sohasem hallott, ellenben a többieknél (főleg a francziák között) itt-ott olyas nézet kapott lábra, mely szerint a keresztyénség a természettudományokkal ellentétben áll. Rámutat arra, hogy az emberek hajlandók így okoskodni: a jólét a vallástól független s az anyagi világ szükségszerű következménye; továbbá: az egyedül látható igazság az anyag s az abban reljŐ erő, e kettővel kell számot vetni, ellenben a vallás és az az erkölcs, a melyre tanít, anyagi tényre nem támaszkodik, ábránd csupán. Ezekből kifolyólag úgy okoskodnak, hogy eljön az idő, midőn a papot a tudós fogja helyettesíteni. Le Play rámutat arra, hogy ezen okoskodásnak ama része, mely a felfedezések, találmányok stb. által létesült új viszonyokhoz képest a vallás terén is új tan felállítását szükségesnek mondja — merőben téves, épen úgy, mint annak az előzményekből folyó része. Á fizikai világ sok elemével szemben, melyek az életerő hatása alatt végtelenül módosulnak, az erkölcsi tudománynak tárgya egy: a lélek viszonya az Istenhez és az emberiséghez. Eme viszonyról pedig a minden fajbeli igen sok gondolkodó semmit sem adhatott Mózes tízparancsához s annak ama fönséges magyarázatához, melyeket azokhoz Jézus fűzött volt. A mi az érintett okoskodás második részét, illetőleg az abban kijelentett követelményt illeti, maguk a felfedezők, a természettudósok sem érezték magukat feljogosítva arra, hogy a vallás és az erkölcsi rend tényeibe beavatkozzanak. Á természettudományoknak az emberre való vonatkozását csak a társadalommal összefüggő tudományok szempontjából lehet helyesen mérlegelni, és itt előtérbe lép az embernek veleszületett hajlama, mely őt, mint kiirthatatlan őserő, a valláshoz, az erkölcshöz köti. A szóban forgó követelmény szem elől téveszti a korlátokat, a melyen túl az ember nem mehet. Az-a természettudós, a ki a természettudomány terén szerzett ismereteiből az erkölcstudomány nem létezését akarná kimondani, úgy járna el, mint a vegyész, a ki a növényt ásványi alkatrészeire bontván, hiúnak nyilvánítaná a botanikát, mely a növényország csodás jelenségeivel foglalkozik. Azoknak, a kik a szóban levő elmélettel ós kívánsággal lépnek fel — ha tudományosan akarnának eljárni — legalább egyetlenegy emberfajt kellene felmutatniok, mely istenismeret nélkül sokra vitte. Ellenvetésül fölhozzák, hogy van ilyen nép; de a példák, melyekre hivatkoznak, csak állításukat gyöngítik, mert legfeljebb csak egy-egy degenerált népre tudnak hivatkozni. A történelem arra tanít, hogy a legerősebb fajok éltetője a vallásosság. Reámutat Le Play az angolszász fajra, mely pozitív gondolkozásánál fogva a franczia forradalom által nekiszabadított bajokkal szemben mihamar belátta, mily veszedelem rejlik a társadalomra nézve a vallástalanságban. Rámutat az Unióra, a hol a vallásosság az egyetlen hatalom, mely az aranyét ellensúlyozza. A mi a föntebb érintett okoskodás értelmében hangoztatott véleményt illeti, mely szerint a társadalom fejlődésével — részben a papság hibái miatt is — ez utóbbiak helyét tudósok foglalják el, rámutat Le Play arra, hogy az elfajulás lehetősége nem kizárólag papi sajátság. Szerinte a romlás a kormányzóktól ered. Nemcsak azt kell vizsgálni, hogy a papság eltérhet-e a helyes útról, hanem azt főleg, vájjon a tökéletesedésnek nélkülözhetetlen eszköze-e, ha hivatásának minden erényét bírja ? „E kérdést igenlőleg dönti el úgy a történelem, mint a társadalmak mai állapota." Azok a felekezetek (pl. a quaekerek), melyek az erkölcsi rendet — a bibliai patriarchák példájára — hivatalos papság nélkül, a családapák önkéntes papságával kísérlik meg fentartani, némi sikereik ellenére — miként azt maguk is bevallják — nagyobb tért foglalni nem tudnak. Ok maguk is sokra becsülik a többi keresztyén felekezetek szolgálatainak becsét. És e mellett kiemelkedik egy figyelemre méltó momentum : e felekezetek csak a papság által irányított keresztyének között boldogulnak, épen úgy, mint a tudósok is csak a hittel áthatott társadalmakban tudnak érvényesülni. Helyettesítheti-e valaha világi tudós a papot? e kérdéssel a szerző nem foglalkozik, úgy látszik, fölöslegesnek tart minden idevonatkozó czáfolgatást, hiszen a hit és erkölcsi élet becse és áldásai — melyektől a társadalom ereje függ — fölmenti őt ezen bizarr vélemény alaptalanságának bizonyítgatásától. Miként a vázlatosan érintett fejtegetésekből kitűnik, a szóban levő munka kiemelkedő gondolata az, hogy a társadalmi viszonyok javításának munkáját nem paragrafusokon kell kezdeni: a megújhodás mindenütt a belső ember átalakulásán kezdődik, ez pedig a vallás-erkölcsi elvekkel van szoros összefüggésben. Ez győzi meg az embert arról, hogy a társadalom ereje inkább az erkölcsi, mint az anyagi emelkedésben rejlik, hogy az önmegtagadást, az akarat megfeszítését kivánó munka az erénynek leghatalmasabb támasza és épen ezért a munkásság többet ér, mint a kész gazdagság. A társadalmi meghasonlásnak is a valláserkölcsi elvek s az azokból fakadó altruismus a legerősebb ellenszere. Itt találkozik Le Play a nagy orosz gondolkozóval, Tolsztojjal. Ez utóbbi, szemlét tartva a mai társadalmi viszonyok felett, felteszi a kérdést: „Mit tegyünk?* És