Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-11-18 / 47. szám
mutassanak az Városban annyi helyet, kinek kinek hogy hasonló épületet tehesenek. Ugyan az föllyebb emiitett ezer tallér birság alatt parancsolom az Pápistáknak az Kálvinisták Czintereme keritésén az végezés szerént reájok esendő munkának végbevitelét. Továbbá ugyanazon ezer tallér bírság alatt parancsolom, senki ezen dologban keresztül állani ne merészeilyen, mert az ollyan közönséges jónak bontogatója minden kegyelem s személly válogatás nélkül másoknak példájára is meg fog büntettetni, ki ki azért az fellyeb deciaráit közönséges egyenlő értelemmel tött megedgyezést maga részéről ezer arany bírság alatt meg állya és fogyatkozás nélkül megtartsa, hogy így az egy értelem 's békességes lakásokért (mely mind Isten 's mind emberek előtt kedves és dicséretes) várhassák mindnyájan Istennek áldását, az Várasnak épülését, magok csendességét 's gyarapodását. Dátum in Praesidio Fiilekiensi die 21 mensis Augusti Anno 1679. Koháry István mp." (Pecsét). Tóth Lajos. (Folyt, következik.) IRODALOM. Theologiai újdonságaink közül különösen e három emelkedik ki : Berikö István. Agenda, azaz szertartási beszédek és imák. A magyar református keresztyén egyház rendtartása szerint. Budapest, 1906. Fekete vászonkötésben 5 korona. Molnár Albert. Egyházi beszédek, orácziók, imák. Összegyűjtötte és sajtó alá rendezte Nagy Károly theol. tanár. Tartalmaz 35 beszédet. Ára 3 korona. Bersier. Egyházi beszédek. Második kötet. Jogosított magyar kiadás. A franczia eredetiből szabadon fordította és részben átdolgozta Szalóczy Pál ev. ref. lelkész. 21 beszéd. Ára 4 kor. E művek megjelentek ós kaphatok Kókai Lajosnál Budapesten, IV. Károly-utcza 1. EGYHÁZ. Lelkészi jubileum. Tomka Károly, a körtvélyesi evang. gyülekezet lelkipásztora, f. hó 11-én érte meg papi működése 40-dik évfordulóját. Gyülekezete és tisztelői, bár a jubiláns eleve tiltakozott az ünnepeltetés ellen, mégis szives szeretettel üdvözölték a jó pásztort és a szerető barátot. Ad multos annos! Esperesválasztás. Az érmelléki ref. egyházmegye, a nyugalomba vonult Nagy István helyére Marjai Péter nagylétai lelkészt ós országgyűlési képviselőt választotta meg esperesévé. Lelkészválasztás. A csépi ref. gyülekezet Nagy Kornél püspöki titkárt választotta meg lelkipásztorává. Lelkészkinevezés. Az igazságügyi miniszter a szamosujvári kir. orsz. fegyintézethez, egyelőre ideiglenes minőségben, Koszorús Istvánt nevezte ki ref. lelkésszé. Zsinati ülés. Kun Bertalan püspök és báró Bánffy Dezső egyházkerületi főgondnok, mint a második budapesti országos református zsinat elnökei, a zsinat hatodik ülésszakát, a melynek semmi egyéb tárgya nem lesz, mint a legfelsőbb jóváhagyás és megerősítés alá fölterjesztett egyházi törvényekre leérkezett miniszteri megjegyzéseknek, illetőleg ezek kapcsában néhány törvényszakasznak (újabb) tárgyalása, Budapesten, az ügyvédi kamara Szemere-utczai épületében, folyó évi deczember hó 4-én délelőtti 3 /4 10 órakor fogják megnyitni. Templomszentelések. A mikolai ref. gyülekezet a mult hónapban szentelte fel templomát. Ez alkalommal Biki Károly esperes imádkozott. Sátor Dániel egyházmegyei tanácsbiró prédikált, Szabó Bertalan helybeli lelkész pedig a templomépítés történetét olvasta fel és a záró imádságot mondotta. •—• A mikolai gyülekezet most felszentelt templomának hosszú története van. Még 1832-ben tették le a templom alapkövét s csak most, 74 esztendő múlva jutott az építés a teljes befejeződésig. Az építést hol az idők mostohasága, hol az anyagiakban való megfogyatkozás, az utóbbi harmincz esztendőben pedig a gyülekezetnek és a lelkésznek egymással való egyenetlenkedése hátráltatta. A gyülekezet új, buzgó lelkipásztora azonban végre felépíttette a csonka tornyot, bevakoltatta a vakolatlan falakat, orgonát állíttatott a templomba s így végre megérhette a gyülekezet teljesen kész temploma felszentelését, Adja Isten, hogy a régi bajok és egyenetlenségek megszűntével, a kész templomban és a benne hangzó istenigében végre megtalálhassa külső és belső békességét 1 — A nógrádkisterenyei evang. gyülekezet f. hó 18-án fogja felszentelni imaházát. Egyházmegyei felügyelő-választás. A gömörmegyei evang. egyházmegye Szontágh Andor országgyűlési képviselőt, eddigi másodfelügyelőt választotta meg felügyelőjévé. Egyházi értekezlet. Az udvarhelyi ref. egyházmegye székelykereszturi fiókköre Betfalván tartotta meg, a gyülekezet templomáriak százéves jubileumi ünnepélyével és a reformáczió emléknapjával kapcsolatban egyházi értekezletét. A jubiláris istentiszteleten Jakab Albert, az értekezlet elnöke és Márk Mihály csekefalvi lelkész végezték a papi szolgálatokat. Az istentisztelet végeztével tartott értekezleten Jakab Albert mondott megnyitó beszédet, majd pedig a titkári jelentés következett. Baczó Lajos helybeli lelkész a templom és az egyházközség történetét olvasta fel, Sándor Lajos állami tanító pedig a családnak és az iskolának a nevelésben egymáshoz való viszonyát fejtegette. Végül a tisztújítást ejtették meg és a jövő értekezlet helyéül Kis-Galambfalvát jelölték ki. Az Irsay-ügy. Az erdélyi ref. egyházkerület közfőt örvényszéke f. hó 13-án vette tárgyalás alá az Irsay József ügyében való perújításra vonatkozó s felebbezés folytán hozzá felkerült kérdést, A kolozsvári egyházmegye, a mint már jeleztük, visszautasította a perújítási kérelmet, s most az felebbezés folytán jutott a kerületi közfőtörvényszék elé. A törvényszék, hosszabb tárgyalás után feloldotta az alsó bíróságnak a perújítás elutasítása tárgyában hozott határozatát és az ügyet, kiegészítés és ellátás végett visszatette az egyházmegyei bírósághoz. — Az Irsay-ügynek e szerint tehát még mindig nincs vége. S félünk tőle, hogy nem is lesz vége egyhamar, a minek pedig csak a kolozsvári gyülekezeti élet fogja kárát vallani. A tiszántúli ref. egyházkerület folyó hó 13-án kezdte meg közgyűlését Debreczenben, Dávidházy János esperes és gróf Degenfeld József elnöklete alatt. A gyűlésről, a mely lapunk zártakor még folyt, jövő heti számunkban adunk tudósítást. Az erdélyi ref. egyházkerület f. hó 11—13. napjain tartotta meg közgyűlését Kolozsváron. A gyűlésnek