Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-18 / 47. szám

gyázva járjon. Akármelly erŐtelenek és így etlenek legyenek a' Magyar Országi Ecclák, ellenben akármelly hatalmas légyen a' V. Clerus, még is ollyan ez a' molimen, hogy ad dolgot és erejére esik, azt is el lehet mondani, hogy most nincsen ollyan dolog előtte, a mellyet nagyobbnak és nehezebbnek tartana ennél, mert igen tart attul, hogy ha felettébb szoríttya a' dolgot, még nagyobb kárt teszen magának. Ha mi annak rendi szerint Instálunk, akár mi légyen annak ki menetele, elég lesz minékünk Lelkünk Esméretinek jó Tanúbizonysága, hogy mi azzal senkinek nem vétettünk, sőt hogy szoros kötelességünket meg cselekedtük, nem szaladván el a nyáj mellől, mellyet a' Krisztus reánk bízott. A' többit bízzuk a' pásztoroknak Fejedelmére, ha nékünk idvességes és néki dicsősséges, nem hágy el bennünket. Hogyha pedig tettzik 0 Felségének, hogy ártatlan könyörgésünkért is kellyen szenvednünk, azzal tartozunk, de boldogok 'is leszünk, mert az Igazságért szenvedünk és miénk lészen a' Mennyeknek országa. Mi azért illyen értelemben és mondhattyuk erős Resolutioban lévén, hozzá is fogtunk a dologhoz és imé fel tettük az Instantiának projectumát, mellyet ha a' dolog csak mi reánk nézendő vólna, mindjárt bé is adnánk, minden tartózkodás nélkül. De mivel közönséges a dolog és ollyan, a' mellyet egy szívvel egy akarattal kell meg indítani, magunktól semmit sem cselekeszünk, hanem közöllyük mind a három Y. Superintendentiával, kívánván mindeniknek bölcs értelmét venni. Az igaz, hogy ez a' conceptus világos egy kicsinnyé, bátor és első tekintettel hosszúnak is látszik. De hogy illyen legyen, szánszándékkal akartuk. Világos és bátor annyibul, hogy a dolog benne nem simittatik, hanem annak egész merituma elő adattatik, a' mint magában vagyon, és annak a' mi itélletünk szerint ugy is kell lenni, mind azért, hogy Felséges Asszonyunk és a' Méltóságok jól meg ércsék a' dolgot, mind azért, hogy a simítással és közletéssel kicsinnyé ne tegyük azokat, a mellyeket szenvedünk és ki ne vonjuk az argumentumok élit, a mellyel számtalan sokszor tettünk kárt magunknak, azt gondolván, hogy modestia az és alázatosság, mikor az Igazságot csak felében, harmadában mondja meg az ember, holott éppen nem az, hanem valóságos pusillanimitás és politizálás, akárki mit mondjon, mind pedig azért, hogy azzal a V. Clerusnak alkalmatosságot ne nyujcsunk magunk ellen, mert valamikor látja, hogy nem merünk ugy panaszolkodni, a mint lehetne, sem nem élünk azokkal az Argumentumokkal, a' mellyeket a dolognak természeti hozna magával, sőt ugyan nyújtana, mindannyiszor bátorságot veszen magának és meg tudja, hogy keményebben is bánhatik velünk. Abban sem lehet meg ütközni, hogy a Religiórul való Constitutiók nem a mostani utolsó Státusban, hanem a' régiben vétettnek fel pro basi, mert ha az utóisókat vesszük fel, ugy ne is Instállyunk, senki se mondja pedig, hogy el estünk a régiektül és igy hijjába ragaszkodunk azokhoz : mert az ugyan respective való in facto de más felől, az az mi reánk nézve nem az, mert azoknak most is Stalni kell de stricto iure et omni aequitate, soha nem is recedaltunk töllök, sőt mindenkor inhaereáltunk, most is bízvást, minden vakmerőség nélkül provokálhattunk magunkat reájok, és ha nem cselekeszszük, magunk menthetetlenek leszünk, és nagyon bűnös emberek Isten Világ előtt. Vagyon néhol a terminusokban is valami kevés bátorság, mert ha significanter nem beszélliink, bizony jobb hogy hallgatunk. Stoicus ember az, a ki az illyen dolgokban affectuose nem beszél és ha magában nincsen affectus, mimódon indíthat másban, a' kinek semmije nem íáj. Bátor liellyes legyen is az Instantia, de ha attentiot nem csinál, nem lessz annak effectusa, kivált illyen nehéz dologban, illyenek pedig minden Vulgatumok és Tritumok, mellyeket már százszor is el mondottunk. Itt azért a' két extremumtól kell őrizkedni. Inconsiderate irreverenter és vakmerőképpen beszélleni nem jó, de igen remisse és languide sem jó, mert haszontalan sőt káros, az illendő és jól meg mérséklett bátorsággal pedig senki nem offendáltathatik, és mi ugy gondollyuk, hogy ezen projectumban semmi nincsen, a' mit soha aequitate vakmerőségre lehetne magyarázni. Mindazáltal ha csakugyan czélunk és akaratunk ellen valami ollyas bé csúszott vólna, készek vagyunk azt modificálni vagy ki hagyni, ha az eránt capacitáltatunk, ugy szintén egyéb megeshetett hibákat is meg igazítani, mert éppen a végre communicallyuk ezt a projectuniot, hogy a több V. Superintendentiák reflexióit érthessük. De ezt is meg vallyuk ám Tiszteletes Uraimék előtt és minyájan az Urak előtt, hogy az Instantiának pulcrumit, nervusit és élit bizony nem örömest rontanánk el. Tudjuk mi, hogy sokan lesznek T. Uraimék és az Urak között, a' kik ennek az Instantiának egész habitussátul meg képzelődnek, mint szokatlan dologtól, de ha a' szegény Franczia Ecclának defensáit kivált az utóisókat és a Keresztényeknek más régibb Apologiáit Instántiájit meg olvassák, mellyekben azok nagy bátorsággal és mindenünnen, de kivált a Szent Irásbul öszve keresett Argumentumokkal oltalmazták magokat, mikor Instáltak is, meg fogja tapasztalni, hogy abban éppen nem hibázunk, azoknak a nagy embereknek példáját követvén, a kiktől tanulni senkinek sem szégyen közzülliink. De ugyan kérjük is T. Uraimékat és az Urakat az élő Istenre és a mi Urunk Jézus krisztusra, ne silylyessenek itt a' voxolással, hanem vegyenek magoknak időt, mind Privátim mind Publice ezeknek a dolgoknak Isteni Félelemben való fontolgatására, rázogatására és meg határozására, mert a' dolognak nagy vólta bizony nem egy-két napot kiván, a' mint mi is cselekedtünk, nem kémélvén sem időt sem fáradságot. Boldog Isten, Oeconomiánkban, Törvénykezésünkben és Világi Publicumokban mennyi időt töltünk, holott mind azok semmik ezen dologhoz képest. A mi pedig annak hoszszatska voltát illeti, tarthatni való attúl, hogy talán F. Aszszonyunknak nem