Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-11 / 46. szám

S mi lehetne a tényleg meglevő baj orvosszere? Nem a világi elemnek az egyházkormányzatból való kiszorítása s a hierarchia és küriarchia harczának felidézése, hanem egyfelől gondos wegválogatása az egyházkormányzat terére beengedett világiaknak, másfelől pedig a lelkészi elem erkölcsi súlyának a növelése. Ehhez pedig nem kell harcz és háború, hanem csak az emberek igaz értékének helyes mérlegelése és a papi oklevél kézhezvétele után is folyton tartó önképzés. Az egyházkormányzatunk terén szereplő világiak mind a lelkészeknek köszönik megválasztatásukat. Kezükben van tehát a lelkészeknek a hatalom, hogy csak olyanoknak adjanak mandátumot, a kik arra valóban érdemesek is. Csak ne a nagy névre, ne a magas állásra, ne sógorságra és komaságra nézzenek, hanem a valódi érdemekre és a hivatottságra, majd meglátják, hogy nem lesz szükségük panaszra a hatalmaskodás és a lenézetés miatt. S csak kövessék a régi szép példaszót: a jó pap holtig tanul! — akkor nem fogja őket túlszárnyalni a világi elem sohasem. H. I. A felszabaduló pénzösszegek. E Lap igen tisztelt szerkesztője az október 21-diki számban, „Akadémiáink érdekében" czímű czikkében, egy olyan eszmét pendített meg, melyet szó nélkül bagyni nem lehet. A szerkesztő úr, mint theol. tanár, abból kiindulva, hogy a theol. tanárok javadalmazása „még a súlyosabb gondok nélkül való megélhetésre sem képesít", követeli a theol. tanárok fizetésének rendezését, magyarán mondva, emelését. Fedezetül mindjárt ki is jelöli az 1907-diki állami költségvetésbe az egyházi adózás rendezésére és a közigazgatási költségek viselésére felvett 1 millió korona államsegély megnyerése folytán felszabaduló rendes évi államsegélynek azon részét, mely eddig a közigazgatási költségekre fordíttatott. Mindenekelőtt tiltakozom ezen eszme kivitele ellen. Tiltakozom pedig nem a magam, hanem egyházaink, népünk érdekében. Anyaszentegyházunk nagyszerű alkotmányában az alapot az egyes egyházak képezik. Ha az alap erős, arra lehet építeni; de gyenge, laza fundamentumra czifra, pazar pompájú kastélyt építeni, oktalanság. Mindnyájan sajnosan tudjuk, még a más vallásúak is belátják, hogy egyházunk alapját képező eklézsiáink nagy része anyagi tekintetben gyenge, erőtelen. Még nagy, 10 vagy több ezer lelket számláló egyházak is vannak, melyek az anyagi bukás szélére jutottak. Pedig rossz anyagi viszonyok közt virágzó egyházi élet nem teremthető. Fáj az ember szive, ha látja, hogy sok helyen mily súlyos az egyházi adó; hogy ezt kényszereszközök nélkül csak ritka gyülekezetben lehet behajtani; hogy ez az adó, ha befolyik is, sokszor nem elég a folyton fokozódó szükségletek fedezésére, hanem ha valamit építünk vagy javítunk, sőt e nélkül is, az évek folytán felszaporodott deficzit megszüntetésére rendkívüli kivetést kell tennünk arra a népre, mely nyíltan ugyan még nem, de titkon, a maga körében, már igen zúgolódik a terhes egyházi adó ellen. Hej pedig de könnyen lehetne segíteni egyik-másik szegény eklézsián ! Csak egy kis segélyt kellene neki adni. Nem számítva az anyagi hasznot, kimondhatatlan az erkölcsi hatás, melyet a felülről nyert segedelem előidéz. íme gondolnak ám reánk intéző férfijaink, törődnek velünk, nem utasítanak el ridegen bennünket! De mindig csak fizetni és mindenért fizetni, helytelen egyházpolitika, mert ellenszenvet kelt. Elismerem, hogy nagyok és magasztosak azok a czélok, melyekre egyházaink a felsőbb hatóságok rendeletéből adóznak s a melyekre fordítják egyházmegyéink, kerületeink a jövedelmeik nagy részét. De minden czélok közt a legelső az egyes egyházak erősítése, a súlyos egyházi adóteher könnyítése. Államférfiaink már belátták ezt. Belátásuk eredménye az eddig is többször emelkedett rendes államsegély és a jövő évi költségvetésbe felvett 1, és a kilátásba helyezett 2, 3 millió. Nagyon sok az anyagilag züllésnek indult s még több a csak tengődő gyülekezet. És nem tudunk rajtuk segíteni, mert nem akarunk. Ha akarnánk, segíthetnénk. Csak erre kellene fordítanunk jövedelmeink nagy részét, vagy legalább is azt, a mit hazánktól kapunk. Épen azért helyeslem, hogy a miniszter pontos elszámolást követel az adandó millióról. Ha magunk kezeinők, meglehet, más, szintén fontos és szükséges czélokra, de nem a legégetőbb szükségre, a nép adóterhének könnyítésére fordíianók. Példát is hozok fel. A dunamelléki kerület most 73,144 korona rendes évi államsegélyt élvez. Pár évvel ezelőtt sokkal kisebb, körülbelül felényi volt ez a segély. A pénz úgy felhasználtatik más hasznos czélokra, hogy a gyülekezetek terhén semmi sem enyhíttetett. Ezenkívül oly szomorú a gazdálkodásunk, hogy kerületünk, daczára annak, hogy 340,349 korona az összes bevétele, szűkölködő gyülekezetei segélyezésére csak 12,400 kor. segélyt képes adni. És most azokat a koronákat, melyek felszabadulnak az 1—3 millió meg-Jfi _ _ Jf _ IX Aoj Egyházfelszerelő és oltárépítő müvZÉVIVA^IM Űkm MM1IÍIK3Í intézet. Úrasztalterítők, kelyhek, linilPrH UX finil%nPr borkanesók gyártása. WUVUIII M llilUgJlllrfi Budapest, IV., Váczi-utcza41,