Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-11 / 46. szám

nyerése által a rendes eddigi államsegélyből, a t. szerkesztő úr a theol. tanárok fizetésének emelésére akarná fordítani. Nem akarok sértő megjegyzést tenni e követelésre, mert ilyesmivel semmire se megyünk; csak azt mondom, hogy a felszabaduló összegeket a gyülekezetek segélyezésére fordítsuk. Jelenleg úgy állunk, hogy a segélyért folyamodó gyülekezetek egy része semmit se kap, a többi része csak pár száz koronát. Népünk szivében az egyházhoz való ragaszkodás érzetét erősítené, az adakozási kedvet nagy mértékben emelné, ha láthatná, hogy odafönt törődnek a bajaival és nyomorúságával. Nézzük meg közelebbről azt a theol. tanári fizetést is, mely „még a súlyosabb gondok nélkül való megélhetésre sem képesít". Nézzük meg Budapesten! Farkas és Szőts uraknak az egész fizetése 6800 kor., Pap István úré 5838 kor., Hamar úré 5200, Marton úré 4800 K. A filozófiai tanszék üres lévén, 4800 K javadalmán osztoznak az előadó tanár urak. Hát ez az a sanyarú fizetés, mely még a súlyosabb gondok nélkül való megélhetésre sem képesít? A lelkészek 1600 kor. kongruájára s a sok szegény egyházra gondolva, szabad ilyet mondani? A theol- tanárok heti óraszáma 11, vagy 12. E mellett bőven jut idő magánvállalkozásra. Hamar úr ugyan ezt elítéli, mert szerinte a tudomány hátrányára szolgál. A felsőbbség nincs ezen a véleményen; külömben nem választotta volna meg például Hamar urat a Rádai-könyvtár őrévé, Szőts urat gyámintézeti előadóvá stb., mely állásokkal nem csekély koronák járnak. Igen helyesen; mert a tudomány komoly és számottevő müvelése nem a fizetés nagyságától és az előadási órák csekélységétől függ. Voltak kis fizetésű, valóban tudós theol. tanárok. Voltak, kik rendkívüli elfoglaltságuk mellett is előbbre vitték a tudományt. Kovács Albert például orsz. képviselő is volt, és pedig a javából, mégis volt ideje megírni kitűnő Egyházjogtanát és még kitűnőbb Homiletikáját. Semmi kifogásom sincs az ellen, hogy a theol. tanárok fizetését emeljük, de majd csak azután, ha népünk vállairól a rendkívül terhes egyházi adónak tetemes részét levettük. De akkor is, ha valaha ez a boldog korszak bekövetkezik, vigyáznunk kell a fizetésemeléssel. Legalább annyi órát ki kell szabnunk a tanárokra, a mennyi órájuk van a gimnáziumi tanároknak, mert e téren szegénységünk tiltja, hogy egyetemi rendszert utánozzunk. Es el kell tanárainkat tiltani minden magánvállalkozástól, hogy kizárólag a theologusokkal foglalkozhassanak. Akkor majd talán nem lesz annyi osztályt ismétlő papnövendékünk, mint most. Mert azt hiszem, hogy a mai szomorú vizsgaviszonyoknak nem csupán a theologus ifjak az okai; a tanáraik se ártatlanok ebben a hibában. — Most se lehet azonban nagyon sanyarú a theol. tanárok helyzete. Hiszen akkor nem ment volna el Pap István úr I. osztályú lelkészi állásból Pestre és akkor a theol. tanárok nyakra-főre pályáznának lelkészi állásokra, mint Németországban, a mi azonban ritka eset minálunk. Végzem czikkemet azon kéréssel, hogy az intéző férfiak végre-valahára igazán a népre, a népnek súlyos egyházi terheire gondoljanak s azokat igyekezzenek könnyíteni. Kiszámíthatatlan lesz az ebből származó anyagi és erkölcsi haszon! Turi Károly, kapolyi lelkész, egyliázm. főjegyző. * * * E czikket egy betű változtatás nélkül adtam közre, és pedig két okból. Az első ok az, hogy megnyilatkozhassék az ellenvélemény is; a másik pedig az, hogy alapot nyerjek a 21. számban nyilvánított óhajtásom bővebb indokolására. Ezt az indokolást, úgy Turi Károlynak, mint Sedivy Lászlónak a Dunántúli Prot. Lapban megjelent ellenvéleményével szemben a jövő heti számban fogom megadni, hogy elvégre tisztában legyünk már egyszer a theol. tanárok fényes anyagi helyzetével. Szerh. TÁRCZA A tiszántúli ref. superintendentia átirata a többi egyházkerületekhez a „Communis Instantia" tárgyában 1764-ből. Tiszteletes Superintendens és Tekintetes Úr Bizodalmas Nagy Jó Uraink! Melly nagy bánat, és keserűség fogta vala el szivünket, annak a' válasznak hallására, mellyel Deputátus Uraink a' mult nyáron haza küldettettek, nem szükség magyaráznunk azok előtt, a7

kik azt velünk egyaránt, vagy még jobban érzették, minthogy okainak igen nagy és méltó voltát nállunk is jobban értették. Attul fogva pedig, hogy azon bánatbul és el bámulásbul, kezdettünk valamennyire eszmélkedni és a jelen lővő romlást és veszedelmet környül nézni: mindgyárt által láttuk, hogy nincsen út a szabadulásra, hanem ha az megnyittatik, a' melly előttünk bé zároltatott. A minthogy vévén az ólta némelly belső és külső renden lévő jó Urainknak nevezetessen Consiliarius Tttes Darvas és Tihani Urak nem külömben T. Superintendens Leveleiket, úgy látytyuk, hogy abban velünk egyet értenek. Mondhattyuk, hogy mi sokszor meg hánytuk vetettük magunkban ezt a dolgot sőt meg is disputáltuk a dolognak mind két ki menetelit egyben vetvén, de akár mint vizsgáltuk csak abban kellett meg államink, hogyha az okosságnak réguláit akarjuk követni és a bátorságosabb részt választani, sőt ha el mulaszthatatlan tisztünknek és kötelességünknek eleget akarunk tenni, 's az által Lelkünk esméretit quietálni, nem lehet halgatásban maradnunk, h^nem ujjabb próbát kell tennünk még pedig úgy, högy borullyunk még egyszer a Királlyi Felségnek lábaihoz,