Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-11 / 46. szám

tán ez a" demokratikus elv, s a mikor érvényesülni kezdett, heves küzdelmeknek lett felidézőjévé; de azért sohasem hiányzott, hanem a prot. egyház természetéhez legkevésbbé sem illő fejedelmi és földesúri patronátus formájában szerepelt jelentőségteljes tényező gyanánt. 1883 óta azonban egyházalkotmány ilag van szabályozva a lelkészi és a világi elem szerepe, és pedig a legalsó egyházalkotmányi faktor : a presbitérium kivételével, minden fokozaton a paritás elve alapján. Helyesen-e? — e felett a kérdés felett, a protestáns egyházalkotmány demokratikus természetét tekintve, szerintem, vitázni teljesen felesleges. Megváltoztatására töre.kedni., nemcsak áldatlan harczok felidézése, hanem a protestáns egyház evangéliomi demokratikus elveinek félretétele volna. Ha tehát az összeülendő papi kongresszus esetleg ily törekvéseknek kívánna szárnyat adni, meggyőződésem szerint igen rossz dolgot cselekednék, miután a világi elemnek az egyházkormányzatban és az egyházi törvényhozásban való egyenlő befolyása ellen elvi szempontból küzdeni nem volna más, mint a prot. egyházfogalom és egyházszervezet evangéliomi alapelveinek félretétele és olyan elvnek érvényesíteni akarása, a mely a prot. egyházfogalommal ellenkezik. Elvi szempontból tehát, szerintem, nem lehet panaszt emelni a világi elem érvényesülése ellen. Elmélet és gyakorlat, elv és valóság azonban — fájdalom! — ritkán fedezik egymást a földi életben. így vagyunk a lelkészi és a világi elem paritásával is. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy ha. a paritás megvan is a számban, de nincs meg a súlyban, az érvényesülésben, a mennyiben, talán a presbitériumoktól eltekintve (bár a nagyobb gyülekezetek presbitériumait itt sem vehetjük külön), a felsőbb egyházi hatóságok körében ma mindenütt a világi elem vezet és dominál. Ha ez elvégre szemet szúr és szóvá tétetik, ezt már értem, s e felett már lehet vitatkozni. A lelkészi és a világi elem érvényesülésének mérlege az utóbbi években tényleg megbillent és pedig a világi elem javára. Egyházmegyei, kerületi, konventi üléseken, zsinaton valóban nem igen látunk egyebet, mint a világi elem domináns szerepét, a melynek igen sokszor nem a buzgó vallásosság, a tiszta egyháziasság, hanem a politika adja meg a karakterisztikumát. Ha nem így lett volna s nem így lenne, bizony nem töretett volna annyi rés egyházi és iskolai autonómiánk bástyáján: nem kevertetett volna be egyházi intézkedéseibe az exigentiák tudománya és sok minden másként lehetne,:

mint a hogy van. Ezen a helyzeten segíteni valóban kívánatos volna. Vigyázzunk azonban, hogy a fürösztő-vízzel együtt magát- a,; gyermeket ,is ki ne öntsük. Ha konstatáljuk a bajt, keressük meg higgadtan annak okát is és úgy fogjunk az orvosláshoz. A paritás mérlege miért billent a világi elem javára? Nem a számbeli túlsúly következtében, mert e tekintetben megvan az egyenlőség, hanem két más oknál fogva. Az egyik ok az, hogy az egyházi életünk terén szereplő világiak jó nagy része vagy nincs kvalifikálva vallásosság, egyházias buzgóság és egyházalkotmányunk természetének ismerete által arra a vezető szerepre, a mely neki adatott s ebből kifolyólag csak hatalmaskodni kiván az egyszerű „tiszteletes urak" felett, vagy pedig az egyházat csak politikai szemüvegen tekintvén, oly szellemben kívánja azt vezetni, a mely talán jó a világi politika, de nem az egyház szempontjából. A másik ok pedig, a mi az előbbinél még főbenjáróbb, az, hogy lelkészi elemünk erkölcsi súlya meggyengült és sem az agilitás, sem az egyházkormányzat terén szükséges praktikus tudás tekintetében nem képes felvenni a versenyt a világi elemmel. Ne essék zokon lelkésztársaimnak ez, a mit most mondottam. Nem lekicsinyleni kívánom őket, sem nem a világi elem malmára akarom hajtani a vizet, hanem ellenkezőleg azt szeretném elérni vele, hogy a helyzet kedvezően átalakuljon. Nem vonom kétségbe, hogy az egyházkormányzatban szereplő lelkészek nem volnának teljes fegyverzettel ellátva a specziális papi, a kathedrai szolgálatokra; de sok évekre terjedő megfigyelés alapján azt igenis fájdalommal állítom, hogy az egyházkormányzat terén szükséges szélesebb látókör és praktikus tudás tekintetében inferioritásban vannak a világi elemmel szemben. Sajnálattal látom, hogy mihelyt valamely olyan kérdés kerül egyházi gyűléseinken szőnyegre, a mely a világi hatóságok, az állam, vagy az állampolitika köreit érinti s mint ilyen gondos mérlegelést, körültekintést igényel; vagy ha jogi kérdések elbírálásáról, vagy az egyházi törvénykönyv rendelkezéseinek alkalmazásáról van szó: alig-alig akad egy-egy lelkész, a ki ezekhez hozzászólana, hanem a vilá-. giak viszik a vezető szerepet és az általuk ajánlott módon hozatnak meg, nem mindig előnyére az ügynek és az egyháznak, a határozatok. Es sajnálattal látom, hogy lelkészi elemünk még a specziális papi kérdések körében sem érvényesíti súlyát, úgy a mint kellene. Az adminisztráczió, a törvény alkalmazása, a melyben a világi elem dominál, teljesen kiszorította gyűléseinkről az egyház belső építésére tartozó kérdéseket; tehát papságunk engedte magát leszoríttatni még arról a térről is, a melyen biztosan állhatna és vezető tényező lehetne. íme, ezekben van az én megfigyeléseim szerint a világi elem túlsúlyának a magyarázata.