Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-10-14 / 42. szám

lelkek közösségén, nem egy magasabb czél közös szolgálatának világos tudatán, hanem a munka terhének közös viselésén s a gondok súlyának lehetőleg egyenlő megosztásán alapszik. A nő, mint egyenlő kenyérkereső fél, a férfi munkájára van utalva s egyszersmind megfosztva a családi tűzhely ápolásának lehetőségétől. A gyermekek a legtöbbször nélkülözni kénytelenek azt a nagy áldást, a mely a családi tűzhely melegségében és az édes anya megnemesítő közelségében rejlik. E kettő híján igen könnyen czéltévesztetté válik az egész emberi élet. A ki a családi tűzhely melegségét soha nem érezte, az soha sem fog érezni vágyat az iránt, hogy mások családi boldogságának szentségét őrizze és oltalmazza; és a ki egy igazi, nőies kedélyű, szerető édes anya közelségét sohasem tapasztalta, abban a valódi emberi vonások nem fognak kifejlődni. Ha pedig valaki azt találná, hogy ez az okoskodás felette theoretikusnak látszik, s a messze távolban, a lélektan nehezen megközelíthető világában keresi a közvetlen szemlélhetőségben nyilvánuló jelenségek alapokát: azt vizsgálódásra s annak megfigyelésére hívja fel az élet, vájjon az erkölcsileg degenerált emberek s közelebbről a rossz cselédek nem mind nélkülözték-e e kettőt: a családi tűzhely melegét és egy gondos, munkás, házias és gyöngéd édesanya közelségét?! . . . E kettőhöz járul még a legtöbbször az a sokszor emberietlen, durva bánásmód, a melyet a családtagok tanúsítanak egymás iránt. A szülők egymás közt való czivódása, a perpatvar, a sok zokszó, a gyermekek egymás iránt való rosszindulata, féltékenysége, irigysége, nem egyszer gyűlölete, mély nyomokat hagynak hátra a fejlődő gyermeki lélekben. Az égbekiáltó káromkodás, melytől a gyermek eleinte megborzad, de a melyet később megszokik és maga is utánoz; a szegénység feletti zúgolódás és elégedetlenség, a mely hasonló érzelmeket plántál el kedélyében; a szitkozódás és gyalázó szavak halmaza, a melyektől naponként visszhangzik a ház es az utcza: mind olyan példák, a melyeknek ösztönszerű követői a mindkét renden levő gyermekek. De talán a legfőbb és legfontosabb s egyszersmind legsajnálatosabb jelenség, a melynek káros következményeit szomorúan tapasztaljuk, az a körülmény, hogy a benső, vallásos élet, az Isten iránt való félelem, az egyház iránt érzett tisztelet majdnem egészen kihalt az úgynevezett munkáscsaládok körében. Szinte fájdalmasan érint az a tapasztalat, hogy az Isten nevét alig tudják ezekben a körökben másként kiejteni, mint rút káromló szavak kíséretében. A hol pedig nincs istenes beszéd, nincs istenes élet sem. Hasztalan keressük a munkában megfáradt, szelid tekintetű s béketűrő édes atyát, a ki nehéz dolgainak végzése után családja körébe visszatér, a mint maga köré gyűjti gyermekeit, hogy együttesen emeljék hálás tekintetüket az ég felé, avagy csak buzgó fohászt mondjanak az elvett testi jókért, rövid asztali áldás gyanánt. Es hasztalan keressük az édes anyát, a ki kis gyermekének kacsóit este, mielőtt álomra hajtaná fejét, összekulcsolná s egyiitt mondaná vele azt a felséges fohászt, a mely úgy kezdődik, hogy: „Mi atyánk! ..." Es hasztalan keressük azután a gyermekeket is, a kik az Isten nevének említésével ébrednének s az Isten jóságának áldásával térnének nyugvóra. Nem láthatjuk — csak nagy elvétve — a vallásos családot és nem találjuk — természetes következmény gyanánt — az erkölcsös gyermekeket. Mert a kettő egymásnak elválaszthatlan oka és okozata. Végeredményben a családban a vallásos életnek elerőtlenedésére vezethető vissza minden egyéb körülmény. A vallásos érzelmek hiányában nincs meg a léleknek iidesége, derűje, nyugalma és békéje, hanem helyet adott valami lekiizdhetlen fásultságnak, rezignácziónak, töprengésnek és benső nyugtalanságnak,, a mely minden áron táplálékot keres, s ezt többé nem a régi patriarkális világ hagyományaiban találja fel, hanem a krajczáros újság szenzáczióiban, a hamis próféták szenteskedő szavaiban, a betegségig felhevült agy rémlátásaiban s a nagy idealisták nemes gondolatainak félremagyarázásán alapuló tévtanokban. Ennyi táplálék pedig a műveletlen és erkölcsileg fegyelmezetlen léleknek ép oly veszedelmes, mint a beteg gyomornak Lucnllus gazdag lakomája. Ennek következménye azután, hogy a régi, vallásos családnak tiszta légköre a szoczializmus káros gőzével van telítve. A szoczializmus pedig még a legmagasztosabb és legeszményibb elveivel is senyvedt, erőtelen, semmit érő bölcselkedés, a vallásos élet erőtől duzzadó, fejlesztő és megnemesítő igazságaival szemben. A szoczialista elvekkel szaturált családban nem születnek se ó-szövetségi Jákobok, se új-testamentumi Márták, hanem igenis születnek munkára edzett emberek, de a kik eldobják a kapát meg a kőműves-kalapácsot, ha az óra hatot ütött! . . . A bajok forrása azonban itt még nincsen kimerítve. Nagyon hosszúra nyúlnék e kérdésnek fejtegetése, ha csak némi részletességgel akarnám is azt kezelni. Ha csak a legkisebb eredménnyel kecsegtetne is a részletezés, nem vonakodnám a legaprólékosabb tünetekre is kiterjeszkedni. Hiszen jól ismert dolog, hogy minden ilyen theoretikus természetű fejtegetés nem egyéb „írott malaszt nál, mely nem sokat használ. A mennyiben azon-