Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-02 / 36. szám

„A keresztyén szoczializmus és a Kálvin-szövetség" czímű felolvasásában a szoczializmus okát, fejlődését vázolva, keresi e társadalmi betegség orvosságát. Szerinte e tátongó sebekre más gyógyító ír nem képzelhető, mint a mit a Krisztus szóval és példájával ajánl: a szeretet. Hajoljanak le a nagyok a néphez, az erősek a kicsinyekhez, s lássák be végre, hogy egyik a másik támogatása nélkül meg nem élhet; hogy mindnyájan gyermekei vagyunk az Istennek s így egyenlőknek s testvéreknek kell tekintenünk egymást. Ez — a szeretetnek átvitele a mindennapi életbe — a feladata a Kálvin-szövetségnek. Kálmán Gyula indítványára az értekezlet egyhangú lelkesedéssel állást foglal a Kálvin-szövetség mellett, s felhívja a gyülekezeteket, hogy lépjenek be a szövetségbe. Hadd legyen egyházmegyénk területén minél több ilyen szövetség, mely míg egyrészt nagy társadalmi kérdés megoldását, a szocziális bajok gyógyítását feladatának tekinti, más részről a mi kálvinista egyházunk fundamentumát erősíteni is hivatásának tekinti. Puskás látrányi lelkész is hozzászól a napirenden levő kérdéshez, s azt mondja, hogy a szoczializmus követelése jogos, mert senki sem tagadhatja a nagy igazságot : méltó a munkás a maga bérére. Ezt a jogos követelést nem mindig elégítették ki, nem mindig vitték át az életbe. Ez élesítette ki az ellentéteket, ez képezi kiinduláspontját a most már túlságba menő szocziálista követelések szertelenségeinek. A mit ők követelnek, az nem szünteti meg a bajt. A nagy feladat megoldása itt az egyházra vár, melynek meg kell tanítani a mai kor emberét vallásosságra és munkásságra és a munkája által szerzett bérének megtakarítására. Mintha a rég feledésbe ment latin jelszót hallottuk volna: ora et labora. A jövendő nehéz küzdelmeire vetett aggódó tekintetünket kiesebb mezőkre vezette az új felolvasó Bocsor Lajos, Tengőd ifjú, nagy tehetségű lelkésze, a nagy nevű apának méltó gyermeke. „A bécsi béke és Bocskay István" volt a tárgya felolvasásának. Plasztikus vonásokkal, alapos tanulmányra valló gondossággal rajzolja meg a bécsi béke megkötésének előzményeit, Bocskay nagy jellemét. A szomorú, de tanulságos korszak előzményei gazdag tanulságaikkal egymás után vonultak el szemeink előtt. Ha valamikor, úgy e mostani sivár korszakban nem árt emlegetni a mult idők hithűségének nagy példáit, hogy tanuljunk lelkesedni ós szilárdan megállani hitünk és egyházunk mellett. A másnapi közgyűlés Kálmán Gyula esperes buzgó imájával és Vécsey Tamás gondnok úr lelkesítő elnöki megnyitójával kezdődött, melyben a regi egyházi tradicziókhoz való hű ragaszkodást ajánlja. Maradjunk mi csak a régi ösvényen szemben a kor divatos, Istent, vallást mellőzni akaró áramlatával; nemhogy elejtenénk a vallásos nevelést, de sőt erősítenünk, fejlesztenünk kell azt. Ettől függ egyházunk jóléte és lehető felvirágzása. Az esperesi jelentés örömmel emlékezik meg arról, hogy a 48. XX. t.-cz. megvalósítását illetőleg reményeink talán most már a közel jövőben megvalósulást nyernek, könnyáztató vetéseink szárba szöknek. Benső örömmel kell hát fogadnunk a kultuszminiszter igéretét. Nem tartjuk ugyan magunkat kielégitetteknek; legföllebb kezdő lépésnek tekinthetjük ezt az említett törvény-czikk megvalósításához. De azért megnyugvással kell ezt fogadnunk, örülnünk kell neki, nem a 3 milliónak, hanem elveink diadalának, hogy a viszonosság végre törvényhozásilag is elismerést nyerend, a mit a millióknál többre kell becsülnünk. Kiemeli az esperesi jelentés, hogy még mindenik zsinatunk állított emléket magának nagyobb szabású alkotásával. A mostani zsinatnak is nagy horderejű alkotása lesz: az adóreform és a lelkészi nyugdíjintézet. Mindkettő nagy hatást fog gyakorolni egyházi életünkre. Az adóreform azonban előreláthatólag nagy nehézségeket fog okozni az életbe való átültetésénél. Aggodalommal sejteti már most, hogy a nyerendő államsegély a kijelölt czélra nem lesz elegendő. Megemlékezik kegyeletes szavakban a nagy veszteségről, mely egész egyházkerületünket sújtotta Szász Károly püspök kidőltével, a ki 20 éven keresztül mint fényes felhő járt előttünk, s a ki irodalomban és szószéken sohasem prédikált mást: csak a Krisztust. Egyházmegyénk képe nagyon változatos a sok lelkész- és tanítóváltozás miatt. Új, ifjabb erők léptek az öregek helyére. A parókhiális könyvtárak felállítása szegényebb gyülekezeteinkre felesleges terhet ró, a minek könnyítésére az esperes indítványa alapján felkerestetik az egyházkerület, hogy az ilyen szegény egyházak helyett a járulékot valamelyik segélyalapból kell fedezni. 18 áttérés volt, melyből nagyon elszomorító jelenség, hogy Némediben nyolczan az ág. ev. egyházhoz tértek át — állítólag — az elviselhetetlen egyházi teher miatt. Annál felemelőbb a többi helyeken gyülekezeteink tradiczionális áldozatkészsége. Részint közadakozásból, részint közmunkával kerestek egyházaik javára 16 ezer koronát, a mi élénk bizonysága még a nem lankadó egyházszeretetnek. Az iskolák állapota nem mindenütt kielégítő. Oka e szomorú állapotnak az, hogy tanítóink anyagi helyzetük javítása miatt gyakran változtatják helyeiket. E bajon azonban mi nem változtathatunk, itt csak korszerű állami íizetésrendezéssel lehet segíteni. A bálványosi lelkészválasztás tudomásul vétetett, s a megválasztott új lelkész ifj. Csire István állásában megerősíttetett. A szóládi lelkészválasztásnál az egész eljárás újra kezdendő, mivel a három pályázó közül a megválasztott Dömötör Lajos nem fogadta el megválasztatását, a másik pályázó visszavonta pályázatát, a harmadikat, az egyetlent pedig nem akarja az egyházmegye ráerőszakolni a szóládi eklézsiára. Érdekes vitát idézett elő az a konkrét esetből felmerült kérdés, hogy szabad-e a lelkésznek és tanítónak eladni a szalmát és a trágyát. A közgyűlés többsége