Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-08-12 / 33. szám

Ha azonban a kérdést, e hátsó gondolatoktól megszabadítva, önmagában, a nevelés és az emberi hivatás okos betöltése szempontjából vizsgálom, akkor, mint már mondottam is, el kell ismernem annak jogosultságát és czélszerűségét. El, különösen a mai, erkölcsi tekintetben felettébb laza világban, a mikor a serdülő nemzedék, akarva, nem akarva, annyi rossz hatásnak, csábításnak van kitéve. Hiszen, fájdalom, mindnyájan tudjuk, hogy a paráznaság szinte egészen meztelenül tekint mindnyájunkra, utczán, vendéglőkben, kávéházakban, kirakatokban, képes lapokban és a pornográfiának egész nagy könyvtárában. S nemcsak a fővárosban van ez így, hanem a vidéken is, különösen olyan helyeken, a hol közép- vagy felső iskolák vannak. És a paráznaság és a pornográfia, ismerve a serdülő ifjúság tapasztalatlanságát és könnyen csábítható voltát, épen arra veti ki legelsőben hálóját. S ne higyjiik, hogy csupán a fiúkra. Kiveti leányainkra is, és hogy milyen sikerrel, eléggé mutatja azt az elbukott s igen sokszor intelligens leányoknak egész serege. Azok a tanárok, a kik polgári vagy felsőbb leányiskolákban tanítanak, fájdalom, nem egyszer tapasztalják, hogy növendékeik, a szakszerű nemi felvilágosíttatás nélkül is, tisztában vannak a dologokkal, s hogy a rejtve olvasott könyvek között nem egyszer ott szerepelnek a fiatalságra nézve legveszedelmesebb pornografikus munkák. A fővárosban szinte naponként szomorú tapasztalatokat tehet az ember a tekintetben, hogy fiatal, serdülő leányok mily mohósággal szemlélik a kirakatok fél- vagy egészen mezítelen képeit, a pikáns lapok és a pornografikus irodalom izgató czímlapjait, s mindennek tetejébe pedig ott ólálkodnak körülöttük az aszfaltbetyárok és a kosaras asszonyok, hogy a parázna látványok által ingerelt leányokat egyenesen a bűn útjára vezessék. A fiúkról nem is kell szólanom, hiszen az már köztudomású dolog minden pedagógus előtt, hogy ezeknek tisztasága, érintetlensége tekintetében milyen szomorúan állunk. Ennyi kisértés vévén körül mindkét nembeli serdülő gyermekeinket, valóban elkerülhetetlenül szükséges, hogy minden lehetőt elkövessünk a veszedelem elhárítására. De hogyan és miként? A kérdésre nem lehet csak úgy hirtelenében megadni a választ; mert itt szerintem nem az ismeretközlés, hanem az erkölcsi nevelés ügye áll előtérben, és pedig épen olyan körben, a mely a legdiszkrétebb ós a hol, kellő óvatosság és a határok kellő kijelölése nélkül, még a legjobb szándék mellett is, többet lehet ártani, mint használni. Fordult meg már kezemben a szép stílus köntösébe öltözött pornografikus könyv, 'a mely előszavában azt állítja, hogy nem csábítani, hanem épen tanítani akar a dolog leplezetlen feltárásával. De szeretném látni azt a serdülő fiút, vagy leányt, a ki a könyv elolvasása után megirtózva fordulna el az abban leírt dolgoktól s ne érezné azoknak rosszra csábító hatását. így van a dolog a nemi felvilágosítás körében is. Vájjon, a mikor a legjobb szándékkal védeni, óvni törekszünk serdülő gyermekeinket, vagy növendékeinket, nem hozunk-e reájok erkölcsi romlást, felkeltve bennük a vágyakozást a tiltott dolog után ? Vájjon nem mérgezzük-e meg esetleg növendékeink, főként a jól nevelt leányok szűzi, ártatlan lelkét, olyanokét, a kik eladdig még talán sejtelemmel sem bírtak azok felől a dolgok felől, a melyekről a nemi felvilágosítás körében szólanunk kellene ? A dolog tehát épen nem egyszerű, a melyet pusztán az ismeretközlés szempontjából rövidesen meg lehetne oldani. A legkényesebb körében mozgunk itt a nevelésnek. Százszor és százszor meg kell tehát gondolnunk, hogy meddig szabad mennünk s mily módon akarjuk ebbe a körbe gyermekeinket és tanítványainkat bevezetni, hogy ez a bevezetés lelkük megerősítésére szolgáljon, ne pedig az erkölcsi romlás kapuját nyissa fel előttük. A nemi felvilágosítás hangoztatói első sorban az ismeretközlés s másodsorban az élettan szempontját hangsúlyozzák. Szerintem azonban a legelső ós a legfőbb itt az erkölcsi nevelés szempontja Igaz, hogy a növénytanban gyermekeink megtanulják a bibe és a porodák szerepét, meg a gyümölcs- és magképződést; de hogy mindezeket hasonló módon átvigyük az állat- s épen az embervilágba is, az szerintem valóságos képtelenség. S a ki azt mondja nekem, hogy lehetséges, az feleljen nekem arra a kérdésre is, hogy miként a növénytanban, úgy az ember- és az állattanban is, miként alkalmazná az egyedül sikeres szemléltetési módszert? Lehet-e ember, a ki akár a szülő, akár a pedagógus nevezetet igényli magának, hogy el merne menni a gyakorlati szemléltetésig ezen a téren? Vagy ha odáig nem merne is, legalább is az állati és az emberi fajfentartás módjának olyan világos leírásáig, a melyből gyermeke vagy növendéke tiszta képet alkothatna magának a szóban forgó dologról? Én ezt nem tudom elképzelni, s épen azért az ismeretközlés szempontját itt a legeslegutolsó helyre kell szorítanom. S az élettani szempont? Ez már fontosabb szerintem, mert valóban nem lényegtelen dolog sem a férfira, sem különösen a nőre nézve azoknak a veszedelmeknek az ismerése, a melyek a családi életen belül a nemi életbén való mértéktelenséggel járnak együtt. De kérdem, vájjon itt is ráhelvezkedhetünk-e csupán az ismeretközlés és az egészségtan paszta alapjaira? Egyházfelszerelő és oltárépitő müintézet. Úrasztalterítök, kelyhek, borkancsók gyártása. Budapest, IV., Váczi-utcza 41.