Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-08-12 / 33. szám

a mi egyházunkra is kész veszedelem. Látjuk, hogy maguk a protestáns papok fiai is a világi pályákat özönlik el, s bizony aligha fog előfordulni a jövőben az az eset, a mi családom történetének egyik fényes lapját képezi, hogy két évszázadon keresztül fiúról-fiúra szállott a Benedek-családban az olaszteleki papság. Az 1848. évi XX. t.-czikk végrehajtása tárgyában a két protestáns egyház által kiküldött bizottság foglalkozott a lelkészi javadalom elégtelenségével s a kormányhoz benyújtott emlékiratában lelkészi korpótlékokra 1.533,100 korona állami dotácziót kért. Részemről mindig csudálkoztam azon, hogy ez a közös bizottság miért nem kérte a lelkészi kongrua felemelését is, holott annak elégtelensége nyilvánvaló. A pesti ev. ref. egyházmegye már régen állást foglalt ebben a kérdésben, s kivánja, hogy a lelkészi fizetés minimuma 2400 K-ra felemeltessék. Sajnos, az események még a korpótlékokat illetőleg sem biztatnak sikerrel. A közös bizottság emlékiratára eddig két kormányleirat érkezett. Egyiket Tisza István gróf 1904. évi október hó 20-ikán, a másikat Apponyi Albert gróf 1906. évi június hó 9-ikén intézte a protestáns egyházakhoz. A Tisza-féle leirat klaszszikus tanúbizonyságot szolgáltat a lelkészi fizetés elégtelenségére; mert ezen leirat szerint „a kormány nem zárkózhatik el azon követelménytől, hogy a lelkészek fizetése újabb javításban részesüljön, és készséggel ismeri el, hogy a köztisztviselők illetményeinek újabb rendezése folytán a lelkészi kongruának felemelése vagy korpótlékkal való kiegészítése méltányos és indokolt kivánságságnak mutatkozik". Ezt a beösmerést jó lesz leszegezni, mert még a Tisza-féle leiratban a kormány amaz erős elhatározásáról biztosítja a a protestáns egyházakat, hogy a lelkészi fizetések javítása előtt álló pénzügyi akadályokat mentől előbb elhárítsa, addig az Apponyi-féle leirat e részben ridegen csak annyit mond, hogy a lelkészi kongrua emelésének, illetve a lelkészi korpótléknak kérdését az állam csak általános új rendezés keretében karolhatná fel, melynek pénzügyi előfeltételei ez idő szerint hiányoznak; a mi jó magyarra lefordítva annyit jelent, hogy az állam a lelkészi javadalom emelésére ez idő szerint egy fill ért „sem ád. Az 1848. évi XX. t.-cz. 3. §-a értelmében, a bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedezendők. Azt hiszem, nem fér kétség hozzá, hogy a lelkész fizetése az egyházi szükségletek közé tartozik. Beismerte ezt maga a törvényhozás már akkor, midőn a protestáns egyházak részére a kongruát törvénybe iktatta. így tehát a kormány által elfoglalt negáczió egyedül a pénzügyi szempontokra vezethető vissza, a melyek bármennyire fontosak, mégsem lehetnek^egyedül irányadók akkor, mikor a világi tisztviselők fizetése az egész vonalon emeltetett, midőn a lelkészi állás fontossága az állami közbéke szempontjából is mindinkább kiemelkedik. A közvélemény mindig sokat kívánt a paptól. Kívánta azt, hogy példányszerű életet éljen. Jól táplálkozzék, tisztességesen öltözzék, gyermekeit neveltesse, a közjót előmozdítsa, azért munkálkodjék és áldozzon s önképzésével a kor színvonalára emelkedjék. A mai kor, a szocziálizmus korszaka, még többet kíván. Nemrégen olvastam egy igen okos ujságczikket, amely a szocziális eszmék helyes irányba terelését elsősorban a paptól várja, mint a nép természetes tanácsadójától. Előttem is ilyen ideális pap lebeg, a ki életmódjával példát ad, tekintélyével jó útra térít. Ilyen papot pedig csak úgy kaphat az egyház, ha biztosítja számára a szükséges anyagi feltételeket. A szegénység ellensége a hatásnak, a nyomor a nagy czéloknak. Apponyi gróf leirata szerint a kormány három millió koronát szánt a protestáns egyházak dotácziójára. Ezt az elhatározást nem szabad lekicsinyelni, főként manapság, midőn ezerféle igény tolul az állam kincstára felé; de nem szabad túlbecsülni sem. Az a körülmény, hogy a leirat a lelkészi javadalom megfelelő rendezéséről nem gondoskodik, a leiratnak nem egyszerű szépséghibája, de Achilles-sarkba, a mely sebezhető. Mi pedig nem tétovázhatunk nyilainkkal, midőn egyházunknak ilyen nagy érdekéről van szó. Mindent el kell követnünk tehát, hogy a dotáczió a lelkészi javadalmak czéljaira megfelelően kiegészíttessék vagy a lelkészi javadalom kérdése külön törvény útján rendeztessék; mert bizony mondom, ha most elejtjük ezt a kérdést, sok víz fog lefolyni a Dunán, míg újra kezünkbe kaphatjuk az elejtett fonalat. Benedek Sándor, a pesti ev. ref. egyházmegye tanácsbirája. ISKOLAÜGY. Feminista törekvések. (Folyt, és vége.) III. A gyermekek nemi felvilágosítása, A gyermekek nemi felvilágosítását, olyan intencziókkal, a milyeneket a feministák törekvéseiben gyanítok, mint már mondottam, a legnagyobb mértékben elítélem; mert az, a házas életen kivül a felelősség és következmény nélküli szabad szerelemre, s ekképen a női nem elerkölcstelenedésére, a házas életen belül pedig a gyermektelen asszonyságra, s így a valódi, Isten szerint való családi élet alapjainak a megrendítésére vezetne.