Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-04-29 / 18. szám
hessék Buddha hamisítatlan tudományát. Ez lesz a jövő vallása." Őszintén megvallom, hogy e tapogatást és vérmes reményeket álomnak tekintem; mindamellett azonban megszívlelendőnek tartom Erőss ezen szavait, hogy a buddhizmussal „vagy akarjuk, vagy sem, számolnunk kell abban a küzdelemben, mely a jövőben a keresztyénségre vár". A ki a támadó ellenséget csekélynek tartja s azt lenézve számba se veszi, önnön vereségének készíti az utat. Nekünk ettől óvakodnunk kell. A szegény, magára hagyatott protestantizmust még az ág is húzza 1 Midőn tehát még újabb felhők is kezdenek felettünk tornyosulni, nincs vesztegetni való időnk, hanem készülnünk kell, hogy az eshető újabb támadást is elfogadhassuk. Ezt akarja Erőss, ki „Apologetikája" után Subhadra Bhikschu könyvét is a kezünkbe adta. Szól ugyan a buddhizmus felől, — még pedig elég terjedelmesen első nagy művében is: de magát a tant apróra nem ismertethette. Talán már ekkor elméjében forgatta, hogy a kézalatti könyvet is le fogja fordítani ? ! Akár volt, akár nem volt akkor még elméjében, nagyon szerencsés s így áldásos elhatározásnak tartom, hogy e katekhizmus átültetésére is rászánta magát. Tanulmánynak is nagyon érdekes; ha pedig szükségünk lenne reá, megbecsülhetetlen. Nagyon sok van e tömör kis könyvben, a mi figyelmünket megragadja s alkalmat nyújt, hogy az emberi szellem vallásos megnyilatkozásai ós rokonvonásai felett gondolkodjunk s a felmerülő gondolatokkal lélektani és vallásbölcsészeti ismereteinket gyarapítsuk. Egyébként szerző az első részben tájékoztató bevezetést ad; a másodikban magáról Buddháról, a harmadikban a tanról s a negyedikben a kiválasztottak vagy megváltottak testvér-gyülekezetéről beszél és tanít. A fordítás tiszta, világos, erőteljes. Csak egy pillanatra sem érezzük, hogy fordítást olvasunk, olyan zamatos magyarsággal van megírva. E becses lap olvasóinak figyelmébe, igazi örömmel ajánlhatom. Garzó Gyula. BELFÖLD. A ref. egyetemes konvent ülései. A ref. egyetemes konvent f. hó 24-én kezdte meg tanácskozásait Kun Bertalan püspök ós br. Bánffy Dezső főgondnok elnöklete alatt. A tárgysorozaton általában csak a megszokott jelentések és ügyek szerepeltek. Ittott azonban akadt a tárgyak között egy-egy újabb is, mint pl. az erdélyi kerületnek a vásároknak vasárnapokról és ünnepnapokról hétköznapra áttétele, a vasárnapi munkaszünet kiterjesztése tárgyában kelt felterjesztése, továbbá a kerület külön egyházalkotmánya sarkalatos pontjait magában foglaló memorandum, az alapítványokra vonatkozó kultuszminiszteri törvénytervezet, a lelkészek teendőit magában foglaló egységes rendszabály kérdése, az egységes liturgia és az egységes halotti énekeskönyv ügye, s dr. Antal Gézának az amerikai magyar ref. egyházak ügyeiről szóló jelentése. A tanácskozásokat Kun Bertalan püspök imádsága nyitotta meg, a melyben buzgó hálát adott az ősz püspök az egek Urának a politikai életben helyreállott békéért. A póttagok igazolása és a megjelentek számbavétele után, Sass Béla jegyző indítványára felhívta a konvent a kerületeket képviselőiknek az 1907—1909. évi cziklusra megválasztására; majd pedig a fegyelmi bíróság ülésének idejét állapította meg. Kenessey Béla a közalapról tett jelentést s a bizottság nevében előterjesztette az idei költségvetést és a segélyezésekre vonatkozó javaslatokat. Jelentésének az a része, a mely azt konstatálta, hogy részint a járulékok csökkenése, legfőképen pedig azoknak pontatlan beküldése miatt a közalap idei költségvetése deficzitbe jutott s ez a nagyra hivatott intézmény nemcsak nem képes újabb tőkesegélyezésekre, sőt még az eddig magára vállalt kötelezettségnek sem képes eleget tenni, — méltó megdöbbenést keltett s indítójává lett annak, hogy a konvent a járulékok pontos és hiánytalan beszolgáltatását illetőleg újabb intézkedéseket tegyen. Hányadszor már? Bizony nem tudnám megmondani. De azt tudom, hogy nem nagy sikerrel. Lesz-e a most meghozott határozatoknak valóban foganatja ? — majd csak a jövő mutatja meg. Egy azonban elszomorítóan bizonyosnak látszik előttem, és ez az, hogy az orsz. közalap, a melynek pedig erős, hatalmas egyházfentartási alapnak kellene lennie, nemcsak hogy nem tudott fennállása óta odajutni, hogy feladatainak meg tudna felelni, sőt a fejlődés helyett inkább a hanyatlás útján van. Miért? Mi miatt? A miatt a csekély érdeklődés, mondhatnám indolenczia miatt, a mely működését fogadja és kiséri. Avagy nem indolenczia-e az, ha a legvagyonosabb kerületek évről-évre tetemes hátralékokkal szerepelnek, sőt akadnak egyházmegyék, a melyekben a járulékoknak 100°/ 0 -a hátralékban marad. Ily jelenségek láttára ne mondja nekem senki, hogy a szegénység az oka a hátralékban maradásnak. Nem, hanem a legmegrovandóbb indolenczia, a mely mellett nevetségessé válnak a stereotip esperesi és püspöki jelentések, a melyek szerint mindenek ékesen és jó rendben folynak. Pl., hogy többet ne említsek, a beregi egyházmegye esperese legközelebb szintén ezt jelentette; — a közalapi előadó pedig ezzel szemben kimutatja, hogy ez az egyházmegye közalapi járulékának épen száz perczentjével maradt hátralékban. Vájjon hol van itt az ékesség és a jó rend?! Ezt szeretném én, ha valaki megmagyarázná ! A közalapi jelentésből kiemeljük a következő adatokat. 1904. jan. 1-én összes hátralék volt 24,460 kor. 2 fillér; az év végén pedig 6482 K 52 fillér. A hátralékosok között a gazdag tiszántúli kerület vezet a járulék 26°/ 0 -ával, s következnek Dunamellék 120 /0 ~kal, Dunántúl 1170 -kal, Erdély 9%-kal, Tiszáninnen 3%-kal. Ti-
