Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-22 / 17. szám

tam mutatni arra is, hogy a gimnáziumnál meglevő tényleges bajok megszüntetésén a tanárság mindenha teljes erejével buzgólkodott s buzgólkodik. A javítások keresztülvitele azonban az iskola konzervatív természete s a tanulóknak a gimnáziumba való özönlése miatt nagyon nehéz. Ha sikerült a gimnázium helyzetének eme vázlatos rajzával a m. t. hallgatóság nézetét némileg tisztáznom, a gimnázium hivatását gyümölcsözőbben végezheti, a tanár és tanítvány kölcsönös erkölcsi hatása közvetlenebb és eredményesebb leend. Be kell végtére látni a társadalomnak és a szülőknek, hogy a gimnáziumra mondott felületes kritika tulajdonképen a tanuló ifjúságnak, a gyermekeknek árt. Mert tapasztalat bizonyítja, hogy a szülők maguk adnak a gyermekeknek olyan indítékokat, a melyek a gyermek fejlődésére épen nem alkalmasak. E tekintetben három kategóriát különböztethetünk meg. A jó tamilok szülői. Ezek nem ítélik el épen az intézményt, hol fiuk erkölcsi és szellemi nevelésben részesül, de azért unos-untalan emlegetik, hogy szegény gyermeknek mennyi mindent kell tanulnia, milyen borzasztó nehéz a tanulás! Tehát azt épen nem mondják a fiúnak, hogy ne tanuljon, de azt igen, hogy a mit tanul, áldatlan anyag. Ezen szülőknek megnyugtatására lehet az, hogy a gimnáziumban minden tanulni való a szellemi tehetségek művelésére s az erkölcsi jellem fejlesztésére szolgál. Az igaz, hogy sokat kell szorgalmatoskodni. A tanulás komoly, nehéz munka: összes tehetségeinknek kitartó működése kell, hogy elvégezhessük. S épen a gyermeknek kell az állandó, kitartó kötelességteljesítéshez szoknia. A szülők második csoportja általában a szegényebbek társadalmi osztályából kerül ki. Ezek sem a tanulni való minőségén, sem a hozzá szükséges munka mennyiségén el nem merenghetnek, mert a gyermek jövőjének biztosítása attól függ egyedül, hogy jól tanul-e vagy nem? A fiúnak azt mondják: Tanulj fiam, csak úgy lesz ember belőled. S így a fiú ingadozás nélkül, egész odaadással csüng az iskola személyi és tárgyi tényezőin. A jó hatás el nem marad. Az ilyen szülők tanuló fiai szorgalmasak, kötelességtudók, igazi emberek lesznek. Az ilyen gondolkozású szülők nevelik legjobban gyermeküket az életnek : ahhoz szoktatják, hogy a kötelességteljesítéshez nem bölcselkedés, de munka kell. A szülök harmadik csoportja, mert fiának a tanulás nehezen megy, elkeseredésében s felületes és elfogult kritikájával az iskolát okolja, hogy sokat és haszontalant tanítanak benne, hogy sok az óra, rosszak a tanárok és én nem tudom még, micsoda hamis okoskodással a kötelességteljesítés helyett a kötelesség terhéről és igaztalanságról beszélnek. így nevelni lehetetlenség. Az ilyen tanulóra az iskola hatni nem tud. Természetes, hogy az ilyen tanulók az iskolában elő nem haladnak s a társadalomban is önérzet nélkül tengenek. Előhaladásukat sohasem azért reménylik, mert kifejtett munkásságuk érdemesíti, hanem protekczió s összeköttetés útján. Hivatalukban is nem a kötelességérzet vezeti, hanem a kötelesség lehető kikerülése, a körülményekkel való megalkuvás esetről-esetre. Az igaz, hogy társadalmunk is nagyjában ilyen, s fájdalom, épen a magyar társadalom első sorban nincs eléggé felpánczólozva a, kötelesség kitartó teljesítésének tudatával és szeretetével. Az a kérdés most már, hogy ilyen esetről-esetre való alakokat nevelni van hivatva a gimnázium ? Ha igen, akkor az írás, olvasáson kiviil ne tanítson semmit, a játék-délutánokat, egészítse ki a játék-délelőttökkel, szóval a társadalomnak s a Társ. Tud. Társaságnak minden igéje öltsön testet. Ha azonban feladata az — pedig az —, hogy állandó valláserkölcsi jellemeket neveljen, akkor csak haladjon a maga útján tovább, mint eddig, a nélkül, hogy a társadalom hibáit rendszerré tenné. Azt nem kívánhatja az iskola, hogy a mai társadalom átalakuljon, mert sem hivatva nincs erre, sem ereje nincs hozzá. De annyit mégis kérhet a társadalomtól, hogy a tanuló ifjúságot a maga hibáihoz ne szoktassa s ne telítse meg az idola specus és idola fori tömegével. Azzal a krisztusi tanítással lássa el minden szülő iskolába lépő fiát: úgy kell dolgozni, mintha örökké élnél s úgy kell élni, hogy minden pillanatban üthet a számolás órája. Vagyis nem ma, nem holnap, nem a vizsgálatkor kell tanulni, hanem minden nap egyformán, az év első nap- » jától az utolsóig. Előttem csak az ilyen tanuló a jó tanuló. Ha ilyen felfogással lépi át valaki a gimnázium küszöbét, bizony nem talál ott se túlterhelést, se idegességet ; a bukottak száma se lesz aránytalanul nagy, s az által, hogy épen arra nevel, — az okos emberi munkára — a mi az életben legszükségesebb, a mindennapi élettel való összefüggése is mindenekelőtt láthatóvá válik. Ha így gondolkoztok kedves ifjúság és ha így gondolkozik a társadalom, bizonnyal akadnak ma is Apáczaiak és Buzinkaiak. a tanár és tanítvány erkölcsi élete bizony sokkal közvetlenebb és gyümölcsözőbb lesz. A gimnázium akkor feladatát teljesen megoldotta. S midőn kollégiumunk .Elöljáróságának s egyházkerületünk főtiszteletű és méltóságos közgyűlésének a jelölésért, illetőleg rendes tanárrá választásomért e helyt is hálás köszönetet mondok, igéret helyett csak ismétlem és alkalmazom magamra imént fejtegetett elveimet, azaz: — mint hivatali esküm is kívánja — ezután is teljes erőmmel, kötelességem odaadó teljesítésével járulok hozzá a közös munkához, melynek czélja és rendeltetése, hogy kollégiumunk a protestantizmusnak s a magyarságnak melegágya legyen.