Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-22 / 17. szám

TÁRCZA. A szabadság régi és új elméleteiről. E becses lapnak ez évi 6-ik száma a poroszországi öngyilkosságok 1904-iki statisztikájából közöl néhány érdekes adatot, melyekből az tűnik ki, hogy: „az öngyilkosságok okainak legnagyobb része az akarat gyöngeségében keresendő". (87 old.) A ker. erkölcstudomány ezt régóta hirdeti s a modern lélektani kutatás — mely az újabb időben nyakig merült a fiziológiába — szintén kezd rájönni arra, a mit már a morál-statisztikai adatok is igazoltak, hogy t. i. e nagy társadalmi betegség nem annyira pathologiai, mint inkább ethikai baj. Alapoka pedig akaratunk gyöngesége, mely életunttá, blazirttá, szórakozottá, személyes erőkifejtésre képtelenné teszi a lelkeket, kikben „nincs meg ama nemesre nevelt indulat, mely a fájdalmat elviselni, a vágyakról lemondani tanít; nincs meg az erkölcsileg fegyelmezett szív és elme, mely a sors üldözései közt is reményt fakasztani képes; szóval nincs meg a hit, mely tűrni és remélni megtanít, az akarat, mely előbb, vagy utóbb, de borostyánt arat." 1 Az egyház ennek orvoslására eleitől fogva a hit szilárdítását sürgette, a tudomány pedig inkább az akarat kérdése körül szorgoskodott. — Ez utóbbi vizsgálódások eredménye az az egymással örök harczban álló két nagy morál-filozófiai elmélet: a determinizmus és az indeterminizmus. — Mindkét elmélet alkalmas arra, hogy a tantermekben parádézzanak vele, s a tudosók az eszüket még élesebbre köszörüljék rajta; de sem egyik, sem másik nem bizonyult alkalmasnak az akarat betegségeinek gyógyítására. Sőt igazat kell adnunk Payot franczia pszichológusnak,^ ki nagybecsű munkájában 2

mindkét elméletet tévesnek, elcsüggesztonek s az akarat nevelésének tisztán gyakorlati szempontjából határozottan kártékonynak állítja. Rendkívül értékes müvében a szabadságnak egy új elméletét fejti ki, melyet azért tartunk különösen érdemesnek e lap olvasóival megismertetni, mivel úgy a fejtegetés, mint az abban feltüntetett erkölcsi végczél elérésére ajánlt eszközök oly feltűnő közel állanak a prot. ker. ethika tanaihoz, hogy szinte hajlandók vagyunk azt hinni, miszerint az egész mű nem egyéb, mint a ker. erkölcstan lefordítva a modern pszichológia nyelvére s beburkolva a tudóskodó hitnélküliség látszatába. E közeli előkelő rokonság révén a műnek gyakorlati haszna is jelentős az akarat nevelésére, az önbizalom, az életkedv, az intenzív munkásság fokozására, mely a mai kor szellemileg túlterhelt, elernyedt s öngyilkosságra hajló intelligencziájának életszükséglete. 1 Szöts F. Ker. erkölcstan 131. old. 3 Az akarat nevelése. írta Payot Gy., ford. Weszely Ö. Megjelent a M. T. Akad. könyvkiadó vállalatában. 1905. évi könyvilletmény. Az akaratra vonatkozó két régi elmélet általában ismerős, tárgyunk szempontjából csak néhány vonásukat kell felelevenítenünk az olvasó emlékezetében. A determinizmus elméletét Kant hozta először divatba, bár nem ő találta fel. A metafizikával való küzködése vezette rá e tételre: „Bármely fogalmat alkosson is valaki magának metafizikai czélzatból az akarat szabadságáról, ennek jelenségei, az emberi cselekvések ép úgy, mint minden más természeti esemény, általános természeti törvények szerint vannak meghatározva".1 Oka pedig ennek az, hogy jellemünket még a noumenonvilágból hoztuk alá, s az, miután leszállt a tér és idő viszonyai közé, a legkevésbbé sem változtatható.2 Schopenhauer az akarat problémáját tevén filozófiai rendszerének gerinczévé, két részletes tanulmányt írt róla3

, mindkettőben tisztán spekulatív alapon deduktive fejti ki metafizikájának végeredményét, mely in ultima analysi az akarat szabadságának tagadása. Míg okfejtéseiben a cselekvés tényeit a jellem és motívumok szükségképeni következményeinek tünteti fel, addig a determinizmus határán belől mozog; de midőn mindkét determináló faktort akaratunktól függetleníti, Kantttal együtt a fatalizmusba csap át, ki ugyanezt a ballépést követte el a jellem változhatatlanságának doktrínájában. Örök bűne ennek a két filozófiai lángelmének, hogy a fatalizmusnak ezt az immorális elméletét beleoltották a köztudatba, s ezzel az erkölcsi léhaságnak, az elernyedtségnek, életuntságnak tudományos igazolást adtak, hogy gyáva, tétlen kétségbeeséssel tovább vegetáljon, vagy ha úgy tetszik, dobja el magától az életet, mely úgysem egyéb, mint egy születésnapi ajándékul nyakunkra varrt nyűg. Az indeterministák meg ép az ellenkező túlzásba estek. Jellemünknek alakítását, nemesebb részünknek az érzékiség alól való felszabadítását úgy tüntetik fel, mint valami „fiat!" varázsigétől függő egyszerű és könnyű gyerekjátékot. Van-e üdvössége felől aggódó komoly ember, ki próbát ne tett volna már életében ezzel a fiat-tal s nem keservesen érezte-e, hogy: „akaratom vagyon a jóra, de hogy azt elvégezzem, nem tehetem", sőt egy ily sikertelen próba után nem kétszeres volt-e a csüggedés? íme, ebben rejlik az indeterminizmus inmoralitása. Könynyűnek tünteti fel az önfelszabadítás nehéz munkáját s ezzel eleve szárnyaszegetté teszi a fiat-tal megpróbálkozókat. Hogy úgy fejezzem ki magam, becsapja a saját híveit, nem világosítja fel őket a küzdelem nehéz volta felől, kik aztán a természetes visszahatás következtében ellankadva dőlnek a vigasztaló fatalizmusba, mely legalább megtanítja őket a harcz hiábavalóságában 1 Ideen zu einer allgemeinen Geschichte 1. old. 2 A tiszta ész kritikája, ford. Alexander és Bánoczi. 333— 344 1. — Kritik der praktiscken Vernunft IV. aufg. 169—179. Az akarat szabadságáról, ford. Kelen F. Franklin-Társ. 1903. ós Über das Fundament der Morál. 1840.