Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-04-08 / 15. szám
tómból beszélni), nem következik, hogy tehát szüntessük be általában a kéregetést. Valamint a szegényügynek állami rendezése sohasem fogja nélkülözhetővé tenni s így megszüntetni a magánjótékonyságot: azonképen a közalap munkája sem szüntetheti meg, legfeljebb szabályozhatja s korlátozhatja az egyes egyházak országos gyűjtés által való segélyezését. Hogy ez miképen történt, utaltam rá feljebb. Mindeneket összevéve tehát konstatálható, hogy bizony Morvay Ferenez is czélszerűbben járt volna el; ha czikke helyett, mellyel a hozzáérkezett kérőívre válaszolt, egy koronát tett volna a postára. Dr. Székely József. * * * E czikkre, a melyet az audiatur et altéra pars elvénél fogva adtam közre, első sorban is azt jegyzem meg, hogy a mi késik, még nem múlik. A kérdéshez magam is hozzá kívánok szólani; de egyszerre minden fontos kérdésben komolyan felelni szinte fizikai lehetetlenség reám nézve. Másodszor pedig azt jegyzem meg, hogy bár indokoltnak tartom M. F. felszólalását, távol van tőle is, tőlem is, hogy feltétlen tilalmat kívánnánk állítani az egyházi és a társadalmi gyűjtések elé. Csupán azt óhajtjuk, hogy a clolog rendeztessék s kellő mederbe szoríttassék. Mert a kérőívek és az esdő szózatok áradata nemcsak hogy ostromolja a lelkészeket és a gyülekezeteket, s nemcsak hogy nem igen vág hozzá a közalap hivatásához, de kárára válik a segítségre tényleg érdemeseknek is, mert az az eredmény, a mit Sz. J. is tapasztal, hogy miután minden kérelem teljesítésére nincs erőnk, egyet sem hallgatunk meg. Szerk. MISSZIÓÜGY. A belmisszió kérdéséhez. A 33-dik belmissziói kongresszusról Németországban. II. Dr. Hauck : „A belmisszió nemzeti jelentőségéről Németországban" cz. előadásának rövid ismertetése. — Néhány kérdés. Még csak 50—56 éve annak, hogy a nyilvánosság elé léptek Németországban a belmisszió kérdésével. Egy Wittenbergben (1848 szept. 22.) tartott egyházi gyűlésen Wichern mutatott rá legelőször arra, hogy az egyháznak mily égető szüksége van a belmisszióra. S ő mindjárt akkor hirdette, hogy e munkát négy irányban kell kifejleszteni. Az egyik irány hivatva lesz figyelmét a jövőmenő lakosságra (vándorlegények stb.) kiterjeszteni ós róla gondoskodni; a másik a társadalom züllésnek indult vagy már is romlott, büntetett alakjainak mentésével foglalkozni ; a harmadik az egyháztól elidegenedett tagoknak — különösen a nagy városokban — gondját felvenni ; a negyedik a betegápolást, a szegények gondozását és az ifjúság nevelését, vezetését felkarolni. S a munka megindult a négy irányban, daczára annak, hogy csaknem mindenki ellenezte. Eltekintve attól, hogy némelyek helytelenítették, kicsinyelték, voltak olyanok is, a kik egyenesen azt állították, hogy a belmisszió az egyház tekintélyét aláássa. De idővel teljesen megváltozott a közvélemény. S ma annyira vagyunk, hogy a prot. egyházak legnagyobb része belmissziói folytat. Nem sorolva el a fennálló belmissziói intézményeket, a munkának sokféle ágazatait, egyenesen a lényegre mutatunk rá. A belmisszió lényege abban áll, hogy azt keresi az emberekben, a mi maradandó, örökkévaló. Nemzeti jelentőségűvé pedig a benne rejlő erkölcsi tartalom és erő teszi a belmissziót. Valamely nemzet felvirágzása különböző okok összehatásától függ. így például az ország földrajzi fekvésétől, az egyes vidékek népesebb vagy kevésbbé népes voltától, a kedvező gazdasági viszonyoktól és a szellemi erők szabad fejlődésétől. Erkölcsi erő nélkül azonban mindez nem elég arra, hogy egy nép naggyá, boldoggá legyen. A belmisszió ezt az erkölcsi erőt igyekszik bevinni a nemzet életébe. Németország az utolsó fél évszázad alatt _ naggyá lett. Míg 1848-ban csak földrajzi fogalom volt, ma a világ első hatalmainak egyike. Politikai fellendülésével versenyez a gazdasági, Ipara és kereskedelme nem remélt fejlődési fokot ért el; a szegény ország meggazdagodott. Virágzik a tudomány és művészet is. De az erkölcsi élet terén nincs javulás. A nemzet testében dúló erkölcsi bajok nemhogy csökkentek volna, hanem fokozódtak. Erre mutat a bűnügyekről szóló statisztika; erre a nagy egyházakhoz tartozó tagoknak egyházuk iránt való elhidegülése. Mindez azonban nem a mi munkánk sikertelenségét, hanem feladatunk nagyságát bizonyítja. A feladat felülmúlja a belmissziói munkák terén kifejtett erőnket, a mi onnan van, mert a munkások száma még mindig csekély és így mi nem tehettünk annyit, a mennyit kellett volna. Azért kérem mindazokat, a kik ecfflig haboztak, kételkedtek, bennünket jóindulattal, de tétlenül néztek, csatlakozzanak hozzánk és segítsenek minket. A modern népek fejlődését az erkölcsi bajokon kivül az egyes társadalmi osztályok között létrejött ellentétek is hátráltatják. Németországban az ellentéteket csaknem kizárólag a vagyonkérdés okozza. Es látván azt, hogy a szocziáldemokraták a saját honfitársaiknál szolidárisabbaknak érzik magukat az idegen nemzetekhez tartozó elvtársaikkal, méltán feltehetjük a kérdést: Mi tévők legyünk? Ki segíthet a szocziális bajokon? Készben az állam segíthet üdvös intézkedésekkel, törvényekkel ; részben az egyház az őt támogató belmissziói tevékenységgel. A társadalmi osztályok ellentétéből származó veszedelem a nemzet életére főleg a kölcsönös bizalom teljes megrendülésében rejlik. A munkaadóról