Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-08 / 15. szám

azt tartják, hogy az a munkásban eszköznél egyebet nem lát s azt eszköz gyanánt csak addig használja, a meddig használhatja, végül mint hasznavehetetlent eldobja magától. A munkások felől meg viszont úgy vannak meggyőződve, hogy azok a munkaadóban, a pénzes emberben csak élősdit látnak, a mely élősdit legjobb mihamarább elpusztítani. Ezt a lelkekben élő bizalmatlanságot az állam nem képes kiirtani, mivel sokan vele szemben is bizalmatlanok. De itt lép közbe aztán ismét a belmisszió, a mely a nélkül, hogy a maga hasznát keresné, csak másnak kiván szolgálatot tenni. A belmisszió egy közös vállalatban egyesíti a társadalom különböző osztályait s így közvetlenül munkálja az ellentétek gyökeres kiegyenlítését. Hiszen tudvalevő, hogy semmi sem köt össze annyira, mint a közös munka. A német protestantizmus kebelén belől az egyházi ellentét háttérbe szorult. A lutheránusok és reformátusok között folyt konfesszionális polémia már szinte anachronizmus előttünk. I)e szükséges is, hogy e két testvérfelekezet összetartson. Mert íme, a róm. kath. egyház és a protestantizmus közötti konfesszionális ellentét annyira kiélesedett, hogy már-már nemzeti veszedelemként fenyeget. A róm. katholikusok politikai téren is külön csoportot alkotnak s a birodalom érdekeivel szemben kifejezetten róm. kath. politikát űznek. Csak néhány héttel ezelőtt sürgette 40,000 róm. katholikus az egyházi állam visszaállítását, más szóval az olasz királyság megsemmisítését. Ez az egyházi és politikai téren észlelhető szakadás hovatovább átcsap a társadalmi térre is. Már látjuk jönni azt az időt, a mikor az öntudatos római katholikus, a protestánst kerülve, nyugodt lélekkel majd csak róm. katholikus hitsorsosaival érintkezik. Áz egyházi ellentétek kiélesítése természetesen nagyban veszélyezteti a német nemzet összetartozását. Ezért kell most mindent elkövetnünk, hogy a német birodalmat megőrizzük a széthúzástól, pusztulástól. Ezt pedig csak úgy tehetjük, ha van olyan terünk, a melyen ugyanannak a nemzetnek különböző ker. egyházakhoz tartozó fiai egymást megismerik és egymást becsülni tanulják. Ez a tér nem lehet más, mint az erkölcsi czélokért való munka tere. Abban már is megegyezünk róm. kath. testvéreinkkel, hogy mint keresztyéneknek azt kell követnünk, a ki eljött, hogy nekünk szolgáljon. És mi protestánsok elismeréssel is vagyunk mind az iránt, a mi jót róm. kath. testvéreink az erkölcsi nyomor enyhítésére tettek, a nélkül, liogy viszont tőlük mindjárt hasonló elismerést várnánk. De reméljük, hogy a mi belmissziói munkásságunk idővel meg- fogja őket győzni arról, hogy valláserkölcsi erők hatnak a protestantizmusban is. Es ha azután idejutottunk, akkor minden eltérés és különválasztottság mellett is van alapunk arra, hogy nemzetünk érdekében közösen munkálkodhassunk. Az erkölcsi és szocziális bajok, az egyházi ellentétek után végül rámutatok két homlokegyenest ellenkező világnézletre, a mely egymással küzd s a melynek mindegyike törekszik a német nemzetet hatalmába keríteni. Az egyik világnézlet a vallásos vagy a keresztyén, a másik a hitetlen. A keresztyén világnézletben a kötelesség elve uralkodik. Szerinte mi Istennek, a ki teremtett és megváltott minket, a lekötelezettjei vagyunk. És ezért a mi életünk szolgálat Isten és emberekkel szemben. A hitetlen világnézlet az embernek minden tekintetben való szabadságát hirdeti. Az se Istennel, se emberrel szemben nem ismer kötelességet. A jelszava: csak élni, élvezni! S azzal dicsekszik, hogy nemsokára győzni fog minden ponton. A keresztyén egyház eme küzdelmében, — mert a ker. világnézlet küzdelme kell, hogy az egyház küzdelme legyen — a belmisszióra szintén sok teendő vár. A beimisszió ugyanis az egyháznak kivül az életben folytatott munkája. S >az által, hogy Isten segítségével és erejével egyfelől elhárít, megszüntet sok bajt és botránkozást, másfelől előmozdítja a jót, erősíti a hitben gyengéket stb., hozzájárul ahhoz, hogy Németországban végül is a keresztyén világnézlet arasson győzelmet. Az élet a megtartó és romboló erők küzdelméből áll! Ez így van minden szervezetben. így minden nemzet életében. A mi népünk története arra vall, hogy a romboló erők most jóval erősebbek, mint hajdan. De ez ne kedvetlenítsen el! A nürnbergi János-temető egyik sírkövén e szavak olvashatók: „Vitám non mortem cogita!" Mi látjuk működni a halálnak romboló erejét; de mi azért mégis az életnek győzelmét kívánjuk. Munkálkodjunk hát s legyen ez a mi jelszavunk is: Vitám non mortem cogita! * * * Vájjon, ha a mi nemzetünk ós a német nemzet sorsát, az itteni és az ottani állapotokat nézzük, találunk-e némi hasonlóságot? Vannak-e minálunk is társadalmi bajok, erkölcsi nyomor, nemzetölő bűn, romboló elemek? És miféle nemzeti jelentőségű munkát végez a magyar protestantizmus a haza érdekében? Az-e a mi jelszavunk is, hogy: „Vitám non mortem cogita" ? Eubulus. EGYHÁZ. Lelkószválasztások. A hertelendifalvai ref. gyülekezet, elhunyt lelkipásztora: Tomka Károly örökébe annak fiát: Tomka Károly angyalosi lelkészt hívta meg; — a péczeli ref. gyülekezet Murányi János bálványosi lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Lelkészbeiktatás. A losonczi ref. gyülekezet f. hó 1-én fogadta kebelébe új lelkipásztorát: Sörös Béla, volt budapesti gyűjtőfogházi lelkészt. A beiktató istentiszteleten Antal Gábor püspök mutatta be az új lelkészt, a kit ezután Nagy Gedeon esperes iktatott be hivatalába, szép beszéd és az egyházi jelvények átadása kíséretében. Az új lelkész Zakariás 4: 6 verse alapján tartotta meg beköszönő beszédét, a melyben működése programmjává a békesség fejedelmének hirdetését és a