Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-18 / 12. szám

12. ázárhi 179 azokat az eszméket, melyeket terjeszt, s a bennük lévő életképes erőre a figyelmet fölhívni. „ Teozófiau

annyit jelent, mint isteni bölcseség, isteni önmegismerés. Azt a tudományos irányzatot, mely ennek kutatására szenteli erejét: teozófiai világfelfogásnak nevezzük. E bölcselet cz élj a az, hogy az újabbkori egyoldalú, hitetlenségréés közömbösségre vezető tudományok hatását, melyek minden, kézzel nem fogható, szemmel nem látható jelenséget tagadnak, ellensúlyozza; az emberi nem figyelmét a látható dolgok mögött rejtező, váltözhatlan, el nem muló lényegre, szellemre irányítsa. Czélja, hogy a végetlen világegyetemben, melyet a tudomány analízise millió és millió darabra tépett, keresse az egységet, a központosító, kormányzó erőt: Istent és annak törvényét, az erkölcsi világrendet; keresse a vallás külső leple, a szimbolumok alatt levő örökéletű mennyei igazságokat; keresse ama változásnak alá nem vetett szabályt, mely szerint az egységes, világkormányzó erö magát kijelenti, valahányszor az emberi nemet egy fokkal magasabbra akarja emelni a tökéletesedés meredélyén. E czél megvalósulásának segédeszközéül az általános emberszeretet és testvériesülés elvét tekinti. Ennek gyakorlása, tökéletes keresztülvitele útján véli elérhetőnek az Isten megismerését és szeretetét. E világfelfogásnak tehát úgy czélja, mint alapelve azonos a Krisztus vallásáéval. Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből és a te felebarátodat, mint magadat, mert ez a törvény és próféták tudományának összege, mondja az igazságért megfeszített Megváltó. A mit Krisztus tanít az Isten megismeréséről és szeretetéről, embertársaink iránt tartozó testvéri érzelemről, ugyanazt hirdeti a teozófia, azzal a különbséggel, hogy a Szentírás mint a láthatatlan kormányzó hatalom föltétlen parancsát közli velünk, melynek teljesítésétől vagy elmulasztásától függ üdvünk vagy kárhozatunk: addig a teozófia tisztán gondolkodás, az emberi élet végczéljának, lényegének kutatása útján jut ez eredményre. Az írás a dedukczió, a teozófia az indukczió módszerével jelenti ki az igazságot. Az írás törvénye a szellemi világból száll a földre; a teozófia földi viszonyok közül emelkedik a szellemi élethez. Az írás kiinduló pontja a hit s azt igyekszik a gyakorlati alkalmazás által, hitteljes tudássá változtatni; a teozófia a tudást veszi alapul s ennek fokain emelkedve óhajt öntudatos hitet nyerni. Ennélfogva a teozófia lényegében keresztyén bölcselet. Túlzásai, fogyatékosságai, mint minden új irányzatnak, vannak, de az eszmék súrlódása idők folytával ki fogja azokat egyenlíteni. Egyébként nem is új irányzat, csak' egy régi, feledésbe menő bölcseleti rendszernek modern igényekhez mért felújítása. Mint vallásos bölcselet vezető szerepet játszott minden világvallás első időszakában; de legtökéletesebb formát öltött a keresztyénség, mint kiváltképen szellemi vallás őskorában. A hellenizmus, gnoszticzizmus eget ostromló bölcsészeti iskoláinak köszönhetjük, hogy a Krisztus által alapított üdvintézmény nem maradt mindörökre a rabszolgák és lelki szegények birtoka, hanem az előkelő tudomány is meghajolt előtte, s a hit vezető fonalát több, mint ezer éven át kezében tartotta. E bölcseleti irányzatnak magvát megtaláljuk már Pál apostol leveleiben, de leginkább János Evangéliumában, úgy hogy ez utóbbi egyenesen a teozófia alapelveit van hivatva őrizni minden idők gyermeke számára. Altalánosságban kimondhatjuk tehát, hogy a teozófiai világfelfogás méhében viseli mindazokat a föltételeket, melyek a mai iránytalan, hitetlen, erkölcsi züllés felé hajló kort a helyes irányba segíthetik, az egymással szembe került hit és tuclás között a békét közvetíthetik. A teozófia hivő tudomány, s mint ilyet a protestantizmusnak kiváló figyelmére kell méltatni. Mert ha közelebbről szemügyre vesszük a dolgot, egyenesen azt tapasztaljuk, hogy a teozófia és a protestantizmus úgy czéljuknál, mint működési eszközeiknél fogva az emberiség fejlődésének mezején egymásra utalt jelenségek. Mindkettő lelki embert akar nevelni s boldogítani; mindketten az isten- ós ember-szeretet földfeletti elvének gyakorlása útján vélik elérhetőnek czéljukat. A méretekben, elvek forrásában van ugyan köztük eltérés, mert a protestantizmus vallás, a teozófia pedig bölcseleti irányzat ; azonban végeredményében a teozófiának is az a czélja, hogy az emberiség legfejlettebb rétegének necsak ismeretet, hanem életadó, lélekboldogító vallást adjon. így bátran vonhatunk köztük párhuzamot. A reformáczió nem új életelvet hozott, hanem a krisztusi princzipiumot állította vissza eredeti jogaiba és hatáskörébe. Alapelve e szerint a hit által való megigazulás; ez alapon nyugszik a lelkiismereti szabadság és szabadvizsgálódás kettős irányelve. E hatalmas ikeroszlopok nemcsak a protestantizmus nevelőintézetének épületét emelik, hanem közvetve hordozzák az újkorban megindult tudományosságnak, művészetnek, iparnak egész terhét. Ha a reformáczió vallási téren diadalra nem juttatja a szabadság elvét: az emberiség ma is középkori sötétségben botorkál. E cselekedete megbecsülhetetlen hasznot hozott, mert a természetes fejlődés útját nemcsak megjelölte, hanem meg is nyitotta. Azonban úgy tetszik, mintha magának meg ártott volna vagy legalább Jobb és megbízhatóbb MAGVAKAT olcsóbban senki sem ad, mint FÁBIÁN B£XJA magkereskedése Budapest, Üllői-út 11. szám. Kálvin-tér mellett. Tessék: próbát tenni.