Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-18 / 12. szám

a valláserkölcsi életnek annyi előnye nem származott belőle, a mennyivel a remény biztatott. A rabságból kiszabadult emberi elme molió vággyal csapongott ide s tova a látható világban. Most madárként röpült a csillagok felé, majd bányászhoz hasonlóan leszállt az anyag mélyébe és gyűjtötte a sok drága kincset: a tudomány csillogó köveit. De csak azt, a mi látható, a mi érzékelhető. A milyen mértékben nőtt az elmének anyagismerete, olyan mértékben távolodott tőle a szellem-erkölcsi világ képe. Egymásra halmozta a rohamosan gyűjtött tapasztalatokat, de földolgozni, magasabb erkölcsi czél szerint rendezni elfeledte, nem tudta, mert lázas munkája közben ép az eszményképet tévesztette szem elől. így történt, hogy a tudomány nemcsak a vallástól általában, hanem magától a protestantizmustól, mondhatjuk szülőanyjától is elfordult. Rendeltetését jóformán befejezettnek tekintette azzal, hogy neki életet adott s szabadságát és akadálytalan haladását biztosította. A hit kérdései most már csak dajkameséknek látszanak előtte. A hitetlenségre hajló tudomány mellett azonban kifejlődött, egy — szintén a józan ész alapján álló — bölcsészet, mely a materializmus gyűjtötte nyers anyagot igyekezett a szellemiség kivánalmai szerint földolgozni, rendezni, értékesíteni. Kereste a tünetek közt a kapcsolatot, czélosságot, magasabb rendeltetést. Ennek a szellemi áramlatnak legfelső, egész a hit határáig emelkedő fejleménye a teozófia. Egyetlen tudomány, mely az elméletet és gyakorlatot magába olvasztja. A mint a jelek mutatják, e bölcseletnek biztos jövője van, épen a vallás-erkölcsi élet fejlesztése terén. A vallások legtökéletesebb nyilvánulata a protestantizmus, a bölcseletek között legmagasabb fokra emelkedett a teozófia. E kettőnek egymást föl kell találnia, meg kell értenie, hogy közös erővel vezethessék az emberi nemet az igazi felvilágosodás és valódi szabadság útján. A találkozás könnyű: az isten- és emberszeretet elvének összekötő hídja közöttük van. A protestantizmus keblében megindult, már-már érett gyümölcsöket szedő belmissziói mozgalom tiszta evangéliumi szeretetével, krisztusi önfeláldozásával nagyon megkönnyíti az érintkezést. Nem ismerik egymást, de már egy téren, ugyanazon eszközzel dolgoznak. Hátha megismerkednek s erejüket egybeforrasztják! A közeledés természetesen úgy történhetik, ha egymást kölcsönösen megismerni igyekeznek. Ha a protestantizmus komoly figyelemre érdemesíti az újabb kor e méltán föltűnést keltő bölcseletét, még pedig nem csupán, mint a bölcsészettörténet jelenségét — pl. egy Hartmann egyéni véleményét — hanem mint oly általános életelvet, melyet küzdő fegyverei közé sorozhat: akkor nemcsak megismerkedik, de megbarátkozik vele. Viszont ha a teozófia nem úgy tekinti a protestantizmust, mint a többi vallások egyikét, melyről a vallástörténet ad számot, hanem mint a krisztusi princzipium állandóan működő és fejlődő nyilatkozatát: akkor nem lesz szüksége új vallás-alapításra gondolni, hanem siet vele együtt Isten országát az emberiséghez közelebb hozni, megvalósulását elősegíteni. A mai kor erkölcsi iránytalanságának oka a kétely, melyet a tudás és a hit érintkezése, illetőleg határvillongása idézett elő. Ennek megszüntetésére egyetlen vallás sem hivatottabb, mint a protestantizmus. Ha a krisztusi elveknek alkalmas időben új formákat tud adni a régi elnyűttek helyébe: akkor a hit és tudás közt fennálló nyilt és titkolt ellentétet kiegyenlítheti. E munkájának keresztülvitelében fog segítséget nyújtani a teozófia. Ennek a világfelfogásnak lesz hivatása, hogy a modern tudomány komor épületébe bevezesse a protestantizmus keblében élő nagy vallásos eszméket, ható erőket; ez fogja végezni a fölújított krisztusi életelv terjesztésénél azt a nagy munkát, a mit a keresztyénség első századaiban a hellenizmus és gnoszticzzimus teljesített. Ezért szükséges különös figyelemben részesíteni ez irányzatot, mert helyes kezelés mellett ennek az ifjú, erőtől duzzadó bölcseletnek kiszámíthatlan előnyét érezheti az emberiség. A protestantizmus jövő diadalának épen az a föltétele, ha lefelé meg tudja szelídíteni, nemesíteni a mind vadabb erővel romboló szoczializmust ; fölfelé meg tudja hódítani a közönyössé és hitetlenné vált tudományt. Ebben áll egyetemessége s egyetemességében világhódító ereje. Nem alkalmazkodási vágy, avagy kényszer ez, a mivel ellenei bizonyosan hajlandók a protestantizmust vádolni, hanem a benne levő, eddig kifejtés nélkül pihenő képességeknek munkába állítása. Ha a protestantizmus tudatára ébred annak a mérhetlen erőnek, mely izmait feszíti; ha ezt az erőt bölcs előrelátással és mérséklettel el tudja osztani a szükség igényelte működési területekre; ha ez erőben csakugyan benne lesz az Evangéliom kelesztő kovásza: akkor nem találkozhatik legyőzhetetlen akadállyal sem a művelt, sem a műveletlen rétegekben, sem a szellemi, sem az anyagi mezőkön. Ha kezében tartja az isteni világosságnak sötétségemésztő fáklyáját: akkor bizonyos, hogy a protestantizmus nem volt — a protestantizmus lesz! Lukácsy Imre, lelkész. KÖNYVISMERTETÉS. Hiblische Hand-Concordanz, od. alphabetischés Wortregister der Heiligen Schrift. Zweite unferánderte Auflage, Bremen. Verlag des Tractathauses. Seite 1—940. Geb. 4*50 M. Kiáltó szükség adta kezembe a tollat! A Török és Székács által közrebocsátott Makiári Pap-féle „Bibliai Egyezményes Szótár" könyvárusi úton többé nem kapható, holott pedig nagyon sokan keresik. Legnagyobb baj ez az ifjú paptársakra és a theolögusokra nézve, a kik az ily segédkönyvet nem nélkülözhetik. Mit tegye-