Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-03-11 / 11. szám
vagy híveinket nógatva adakozásra, a kik állami adójuk 200 °/0 -'dt fizetik egyházi adóul s kik, ha minden évi tartozásukat törlesztették, hónapokig sem tudják, milyen alakja van egy 10 koronás bankjegynek! . . . Vagy a közalapot töröljük el (a mi gondolatnak is képtelenség) vagy ezt a kéregetést szüntessük be. Vagy ha ezt nem, korlátozzuk legalább. Munkáljon oda mindenik egyházkerület, hogy segélygyűjtést az egyházmegye jól megokolt véleménye alapján, az egyházkerület pártolása mellett, csakis sürgős és igazi egyházi érdek által indokoltan, egyedül a konvent engedélyezhessen, s más kérőívvel, mint a melyet a konvent elrendel, az egyházakat megkeresni, hogy úgy szóljak, terhelni ne lehessen. — A közalap 25 éves fennállása s a 3-dik zsinat után ez a legkevesebb, a mit egyetemes egyházunk tekintélye és móltósága követel. Nagyváty. Morva íj Ferencz, reform. lelkész. KÜLFÖLD. Angol egyházi szemle. Az utolsó „Szemle" óta nagy dolgok történtek Angliában, a melyeknek hatása mélyen érezhető leend az egyházi élet körében is. A januárban megejtett választások alkalmával a tory vagy jobban mondva konzervativ-unionista párt, a mely 10 éven át intézte, előbb Salisbury lord, majd annak unokaöccse, Balfour vezérlete alatt a világbirodalom ügyeit, rendkívül nagy vereséget szenvedett. A Balfour-kormány már a parlament feloszlatása előtt kénytelen volt, a közvélemény nyomása folytán, a mely az utóbbi évek pótválasztásaiban is kifejezést nyert, lemondani ós helyét a liberális pártból alakult Campbell-Bannermann-miniszteriumnak átengedni. Egyházi szemlét írván, nem terjeszkedhetem ki az ottani politikai viszonyok, illetve pártjelszavak részletesebb ismertetésére; de már az előbbi szemlékben is említettem, hogy a liberális párt agitácziójából bőven kivették részüket az angol szabad egyházak lelkészei is és a nagy győzelem kivívásában nem kis részük volt az angol szabad egyházaknak, illetve ezek egyesületének, a „Free Church Council"-nek. Ezen együttes talpraállásnak és küzdelemnek eredménye az, hogy még soha nem ült az angol parlamentben annyi szabad egyházhoz tartozó képviselő, mint most, midőn körülbelül 200 kongregaczionalista, presbiteri, methodista és más kisebb felekezethez tartozó nemkonformistának sikerült oda bejutni. Méltán dicsekedhetnek az angol nemkonformisták azzal a nagy győzelemmel, hisz Ők mindig a valódi demokrácziának, sem politikai, sem lelki zsarnokságot nem tűrő szabad ságeszméknek voltak századokon át hajlíthatlak szószólói. Érdekes jelenség az is, hogy a walesi herczegség mind a 34 választó kerülete liberális képviselőt küldött; s a 84 skót képviselő közül is majdnem mind ehhez a párthoz tartozik; a munkáspárt 54 képviselőjét juttatta be a westminsteri palotába. Szóval ettől a parlamenttől mindenki jelentékeny szocziális, a nemzet, sőt az egyházi életbe is mélyen belenyúló reformokat vár. Valóban szerencsés helyzete is van ennek a nagy világbirodalomnak a parlamenti „változandóság" czélszerű, üdvös érvényesülése folytán. A konzervatív pártnak mindig nagyobb érzéke volt a külpolitika, illetve a birodalom extenzív fejlesztése, az imperialisztikus vágyak megvalósítása iránt, mint a liberális pártnak, a mely viszont nagyobb gondot fordított a belső reformokra, a birodalom benső intézményeinek a kor mozgató szelleméhez mért intenzív fejlesztésére ós berendezésére. Most is meg fogják ott találni a helyes eszközöket a szocziális viszonyok nyugodt, rázkódás nélküli javítására, a szegényügy, munkások, illetve munkátlan-kérdés, adóügy stb. helyes megoldására, mint a hogy már eddig is lényeges javítást eszközöltek a transwali, khinai bányászok helyzetére vonatkozólag. De a szabad egyházak az 1902-íki iskolatörvény megváltoztatását várják különösen a liberális kormánytól. Ez az ügy tartotta különösen nagy izgalomban az angol nemkonfonnistákat, és ezen törvény megváltoztatásának követelését írták ezek zászlójukra. De előreláthatólag sok heves vita és nagy küzdelem forrása leend még a közel jövőben az ezen kérdés méltányos elintézésére irányuló törekvés. Mert nem kis dologról van ott szó. Az iskolai vallástanításról. Az anglikán és róm. kath. egyház a felekezeti vallástanításnak szószólói; a radikális párt, a nonkonformisták egy része a „secular education"-nak, mondván, hogy a vallástanítás az egyházak joga, dolga és kötelessége; némelyek ismét a felekezet nélküli bibliai vagy épen valami felekezeti szín- és íznélküli valláserkölcsi oktatás hívei. Némelyek a papot végleg ki akarják utasítani az iskolából a rendes tanítási időn belül, mások a tanítás kezdetén vagy végén akarnak neki 1 f2 —1 órai időt biztosítani stb. Hogy az új kormány, illetve parlament miként fog igazságot tenni ennyi sok elágazó, ellentétes, konzervatív, radikális, közvetítő felfogás között, nem lehet tudni; de a közel jövőben már erős ellenállásra számíthat, különösen a lordok háza részéről, a liberális párt ezen kérdésben. Mondani sem kell, hogy a munkáspárt a legradikálisabb reformok szószólója leend ezen kérdésben. A szabad egyházak legkiválóbb vezéremberei a méltányos megegyezést sürgetik a csatát vesztett anglikán államegyházzal, a mely pedig nem valami nagy méltánylással és gyengédséggel viseltetett a nonkonformisták vallásos meggyőződése és ebből kifolyó „passzív reszisztencziája" iránt. Annak, hogy Wales mind liberális képviselőt küldött s hogy a walesi szabad egyházak vezére, Llovd György a kabinetnek is tagja lőn, meglesz a 22
