Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-11 / 11. szám

közel jövőben azon kihatása, hogy meg fognak újulni a walesi államegyház „disestablishmentjére" irányuló követelések is, sőt mert nagyon valószinű, hogy ezek eredményre is fognak vezetni. Az anglikán egyház Walesben nagy kisebbségben van s mégis államegyházi jelleggel és vagyonnal bír, szóval ugyanolyan helyzetben van, mint volt az anglikán egyház Írországban. Grladstone sohasem volt a nonkonformisták barátja s épen azért ő sohasem volt meleg szószólója, pártjának sürgetése daczára sem, a walesi nagy egyházi reformnak. De most Sir Campbell Bannermann, a ki skót származású, bizonyára igyekszik majd meghálálni a walesi szabad egyházi liberálisok osztatlan bizalom-nyilvánítását személye, illetve politikája iránt. Hogy a lordok, mint a múltban, úgy most is, heves ellenállást fejtenek ki ezen reform ellen is, az előre látható ; bár ezekben is megvan az a politikai prudenczia, hogy a nemzeti akarat elleni ellenállást nem viszik már saját érdekükben sem a végletekig. Az egyházak Angliában élénk összeköttetésben állnak, a nemzet politikai és szocziális életével. Nincs olyan társadalmi kérdés, a mely ne tárgy altatnék a szabad egyházak alkotta szövetség, illetve ennek központi és az egész országot behálózó fiókegyesületei által. Erről tanúskodik a Free Church Council évkönyve. Az elmúlt évben Norton lelkész volt ezen egyesület elnöke, a ki különösen élénk agitácziót indított a kül- és belmisszió intenzivebb gyakorlása mellett. Nincs oly ága a belmissziónak, a melyet ezen egyesület figyelmen kívül hagyna. Hathatós előmozdítója volt Norton a felekezeti egyháztársadalmi erők egyesítésének, mindkét misszió terén. És ha elgondoljuk, hogy ott nem 2 protestáns felekezetről, hanem annyiról van szó, hogy ujj ainkon hamarjában fel sem tudnók számítani, megértjük ezen intézmény fontosságát és talán némileg megszégyenítően is hathat reánk, a kik az „erőpazarlás" terén valóban mesterek vagyunk és alig tudunk reámutatni oly intézményre, a melybe egyházunk, illetve egyháztársadalmi szunnyadó, egyesült erőinket valóban belefektettük volna. A hol pedig erő nincs, igazi evangéliomi erő, ott hiányozni fog az;

a mivel másokat megragadunk és kiemelünk. A „Free Church Council" emberei és általában az angolok nem azon törik fejüket, hogy miként idomítsák az egyház tanait, illetve igehirdetését a modern, sokszor csak efemer életű theoriák szerint, mint ezt nálunk is bizonyos oldalról sürgetik; hanem azon, hogy a keresztyénséget hogyan tegyék valóban egyén- és társadalommentő és felemelő erővé minden téren. Sajnos, hogy nálunk a germán theoretikus, sokszor csak üres hüvelyeken rágódó szellem dominált a szellemi életfejlesztés majdnem minden ágában és divatos volt lenézni, lekicsinyelni mindent, a mi Angliából vagy épen Skócziából jött, a minek hogy a nemzeti és egyházi élet terén már nagyon sok kárát vallottuk, azt hiszem, bizonyítgatni is felesleges. A Free Church Council gondoskodik a cura pastoralis gyakorlásának alkalmas eszközeiről; vezér -szerepet visz az alkoholizmus, pauperizmus, atheizmus, romboló anarchizmus elleni küzdelemben; ébren tartja a gazdagok lelkiismeretét a vagyonnal járó kötelezettségekkel szemben; előljár a vasárnap megvédelmezésére szolgáló országos és lokális eszközök megalkotásának terén stb. A skót egyházi ügyekre kiküldött bizottság még mindig folytatja működését; az egyházi vagyon eredetének ós a gyülekezetek számarányának részletes megvizsgálása még hosszabb időt fog igénybe venni. Az angol, illetve skót nép körében a törvénytisztelet nagyon élénk és így előre látható, hogy bármiként ítél is a bizottság ama szóban forgó nagy vagyon felett, az Ítéletet mindkét fél megnyugvással el fogja fogadni. Valóban lelkesítő látvány volt ezen egyháznak magatartása nagy megpróbáltatása közepette, és különösen az, hogy ez semmiképen nem hatott bénítólag energiájára, sem a bel-, sem a külmisszió terén, sőt az ottani fenséges áldozatkészségnek új ösztönzője és tápereje gyanánt szolgált. Ha kezünkbe vesszük ennek az egyháznak havonként megjelenő „Record"-ját, igazán bámulattal és tisztelettel tölt el annak a valóban világra szóló működésnek szemlélete, a melyet ezen két egyház folytat, minden „állami" támogatás nélkül. Mily siralmas látvány e mellett sok, számra nézve nagyobb egyháznak, mint pl. a holland államegyháznak is vergődése a raczionalizmusnak, vagy mint újabban nevezik, „vallástörténelmi" methodusnak erőket megbénító karjai között. Ezen egyház legfelső fórumának egy olyan lelkész felett kellett ítélkeznie, a ki magát nyiltan Buddha hívének vallotta. Ugyanilyen helyzetben van a svájczi á^amegyház is, a melynek körében szintén a „religionsgeschichtliche Methode" elvei szerinti megtisztított evangéliomot, vagyis a tisztán alulról jött bölcseséget hirdetik. Ha figyelemmel vizsgáljuk az időket, azokat, a melyek körülöttünk történnek s különösen az angol egyházi életet is, úgy be kell látnunk azt, hogy csak az olyan egyházakban van valódi hithűség ós áldozatkészség, a melyekben ezeknek valódi forrásait nem iszapolja be a „szürke elmeletek" romboló árja. A mely egyház állami, vagy más kénytető eszközökre építi fel a maga exisztencziáját, az igazán csak agyaglábakon nyugvó külső intézmény és nem örök alapokon nyugvó hit- és szeretet közössége a szenteknek. Mi is Kálvin emlékét akarjuk valami szép intézmény által megörökíteni. Megvan-e még az az ősforrás, a melyből a múltban az ilyen intézmények fakadtak; vagy talán csak az a pálcza hullott ki kezeinkből, a mely az üdítő vizek előhívására még ma is szükséges ?! B. Pap István.