Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-15 / 42. szám

Kisebbb ügyeken kivül fontosabb és hosszabb vitára alkalmat nyújtott tárgya volt ezután a gyűlésnek a szarvasi tanítóképző átvételének a kérdése. A szarvasi tanítóképzőt az arad-csanádi, az aradbékési és a csongrádi egyházmegyék tartják fenn közösen. További fenntartása és továbbfejlesztése azonban csak kerületi támogatás mellett lehetséges. A kerület már tavaly hajlandónak nyilatkozott e támogatás megadására, de csak a mellett a feltétel mellett, ha az intézet a kerület tulajdonába és kezelésébe megy át. Az átengedés kérdését tárgyalta mindahárom érdekelt egyházmegye közgyűlésé. Kettő bele is nyugodott az intézet átengedésébe, az arad-békési azonban nem, s ezen most megakadt a dolog. A kerület sajnálatát fejezte ki az ügy fennakadása felett, de egyszersmind reménységét is az iránt, hogy az aradi-békési egyházmegye még egyszer fontolóra vévén a dolgot, szintén hajlandó lesz az intézet átadására. Október 6-án délután is folytatta tanácskozásait a közgyűlés és az esteli órákban be is végezte azokat, A délutáni ülés legfontosabb tárgya a horvát-szlavonországi lelkészek képzésének a kérdése volt. A horvát-szlavonországi egyházak tudvalevőleg egyenlő törvények alatt állanak a lelkészképzés tekinteteiében a magyarországi egyházakkal. A törvény a lelkészektől megköveteli, hogy oklevelüket Magyarországon szerezzék meg és hogy tudjanak magyarul. A horvát országos kormány azonban néhány éve stipendiumokat szervezett a bécsi prot. theol. fakultáson horvát-szlavonországi evang. és ref. theologusok számára s e stipendiumokkal már három evang. theologus el is végezte a bécsi egyetemen a thelogiát. Most az a kérdés merült fel, hogy ezek, a kik okleveleiket nem Magyarországon szerezték s magyarul nem is tudnak : megválaszthatók-e lelkészekül a horvát-szlavonországi gyülekezetekbe ? Mind a horvát-szlavonországi egyházmegye, mind a horvát bán arra kérték a kerületet, hogy változtassa meg a lelkészválasztási szabályzatot akképen, hogy tekintsen el a magyar nyelv tudásától és az oklevélnek Magyarországon megszerzésétől. A kérelem felett hosszú vita folyt, a mely azonban azzal végződött, hogy a közgyűlés a szóban forgott három kandidátust illetőleg eltekintett ugyan a szabályzat követelményeitől, a jövőre vonatkozólag azonban kijelentette, hogy a lelkészképzés ós a lelkészválasztás tekintetében semmiféle engedményt sem ad, s a horvát-szlavonországi lelkészeket illetőleg is megköveteli az oklevélnek valamely hazai akadémián megszerzését és a magyar nyelv tudását, A szabályzat módosításába csak annyiban megy bele, hogy azoktól a lelkészektől, a kik horvátszlavonországi gyülekezetekbe pályáznak, megköveteli a horvát nyelv tudását is. A közgyűlést, bölcs és hazaíias határozatáért csak elismerés illetheti. Tudjuk, hogy a horvát-szlavonországi evang. egyházak nem szívesen mentek bele a magyarországi egyetemes egyházzal való unióba s még mindig meg van bennük az a törekvés, hogy bizonyos különállásra s végeredményben talán teljes függetlenségre tegyenek szert. Ennek a törekvésnek, a mely hasonló gondolatokat ébreszthetne a ref. gyülekezetekben is, nagyon helyes már első megnyilvánulásában ellene állani. Az a megrovás, a melyben a gyűlés a horvát-szlavonországi egyházmegyét részesítette, a miatt, hogy kérésével nem a kerülethez fordult első sorban, hanem a horvát bánhoz, reméljük, kellő figyelmeztetésül szolgál a szeparáczióra törekvőknek. Tudósító. A hibás statisztikai adatokról, E becses lapnak egyik legutóbbi számában (okt, 1.) Révész Kálmán lelkésztársam megbízható számadatokkal korrigálja ki az 1896—1902-ik évekre szóló statisztikai adatokat és bebizonyítja, hogy nem a két protestáns egyháznak van a legtöbb vesztesége, ennél nagyobb a görög keletieké és az izraelitáké is. Megvallom, valahányszor statisztikai adatokról olvasgatok, mindig kételkedem a nyújtott számadatokban, különösen egyházi adataink megbízhatóságában. Midőn ezen kifejezéssel élek, rosszhiszeműségét ne tételezzen fel felőlem egy lelkésztársam sem. Nem a magunk megbízhatóságában kételkedem én, hanem a rendszert, az eljárást, az egyházi főhatóságaink által kibocsátott statisztikai kérdőívek pontozatait nem tartom én helyesnek. Ezekbe az egyházi statisztikai ívekbe hiteles számokat tartoznánk bejegyezni. De a legjobb akarat mellett sem jegyezhetünk, mert nem lehet, mert képtelenség. Például a kassai lelkész, vagy a kinek több szórványa van s a szórványok közül némelyik még más polgári anyakönyvi kerületbe is tartozhat, csak azokat az eseteket veszi számba, a melyekről tudomása van. Hány esetről nem tud semmit, mert a fél nem jelentkezett, házasságot egyházilag nem kötött, reverzálist nem adott. Ezek mind hiányzanak a mi egyházi anyakönyveinkből s statisztikáinkból stb. . . Csoda-e hát, ha a hivatalos állami és egyházi statisztikák között léptennyomon különbség áll elő és vehető észre? írhatunk-e az egyházi főhatóságunk által kibocsátott statisztikai kérdőívekbe hiteles számokat? Szerintem nem írhatunk ! És mindaddig nem írhatunk, míg a hivatalos állami anyakönyvvezetőkkel hivatalosan összekapcsolva nem leszünk. Kifogástalan, hiteles egyházi statisztikával nem fogunk rendelkezni mindaddig, míg a polgári anyakönyvvezetők esetről-esetre hivatalosan nem fognak minket értesíteni. Ha valamikor, úgy most volna kívánatos, hogy a zsinat ebben is feliratot intézzen a kormányhoz, hogy az állami anyakönyvvezetők, a jeleztem irányban, a lelkészi hivatalokat esetről-esetre értesíteni köteleztessenek . . . Barczika. Kerekes János.