Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-01 / 40. szám

bizony sohasem hozta tudomásomra. Most, mint lelkész emelem fel szavamat. Vajha ne lennék pusztában és hiában kiáltó szó ! Minden theologus buzgón epedezik a reform után! A theologiai tanárok is kifejezést adtak amaz óhajuknak, hogy theol. oktatásunk rendszere az újabban támadt igényeknek megfelelően átalakíttassék. Úgy tudom, hogy a lelkészek is, a kiktől folyton buzgóbb munkásságot és belmissziói tevékenységet követelünk, szivesen vennék, ha legalább fiaikat már a theologián megismertetnék a belmissziói munkákkal s a kivánt, buzgó tevékenységhez életteljesebb nevelést is adnának. Minden tényező óhajtja tehát a reformot! Ép azért jól teszi ez az értekezlet, ha a maga részéről is felkéri az egyházkerületet, hasson oda, hogy a konvent a lelkészképzés reformjának megvalósítására a szükséges lépéseket haladéktalanul tegye meg. Dr. Szabó Aladár. TÁRCZA. Az Edietum Tolerantiae. (Folytatás és vége.) József úgy lévén értesülve, hogy a türelmi rendelet kibocsátása után megindult templomépítés sok eklézsiának anyagi erejét meghaladja, 1783. január 11-én olyan értelmű rendeletet bocsát ki, hogy azon eklézsiában, melyhez egy óra járásnyira van templom, nem lehet másikat építeni, „melynek ereje szerint a szegény protestánsoknak örömüket kezdik sok helyeken letapodni". Nevezetesen a türelmi rendelet II. pontja értelmében, a hol száznál több není-katholikus vallású család lakik, építhetnek templomot, de a VI. pont a helytartótanácsra ruházza az istentisztelet megengedését. Természetes, hogy a tolerancziával nem rokonszenvező helytartótanács ezt a kezébe adott eszközt nem a végrehajtás megkönnyítésére használja fel. A helytartótanácshoz özönnel jönnek a kérvények istentisztelet engedélyezéseért, de igen sok visszautasíttatik, sokszor tendencziózus, nem ritkán koholt alapon. Nagy-Bajom, somogymegyei községben minden feltétel megvan, a családok száma is haladja a százat, de mivel a megyei gyűlésen Boronkay István olyan meggyőződést hangoztat, hogy: „a ki lelke üdvösségét szereti, az evangélikus vallásgyakorlat előmozdításán nem fog közreműködni" -— a megye is úgy határoz, hogy mivel Nagy-Bajomban a katholikus plébánost a reformátusok tartják el, ha ezek elszakadnak, annak el kell távoznia, ha pedig két papot tartanak a hívek, nem bírják viselni terheit, — s ezen felterjesztés alapján a helytartótanács a templomépítést és pap választást nem engedi meg a nagy-bajomiaknak. A csökölyi egyház is folyamodik engedélyért; a veszprémi püspök azonban azt terjeszti fel róla, hogy a helység határa terméketlen, a község 4000 frttal adós, tartozik a plébánosnak is, és nem nyer vallásgyakorlatra engedélyt, Hasonló az esete Mocsa komárommegyei községnek is, mely 119 reform, családot tud ugyan kimutatni, de földesurának 2087 forinttal adós. Böhönyén elűzik a reform, lelkészt. 1782 július 15-én kelt császári rendelet meghagyja Somogy vármegyének az ügy megvizsgálását, mikor is a következő tényállás derül ki: Az egyház már 1681-ben és 1721-ben is bírt vallásgyakorlati joggal. Lelkészét 1744-ben űzték el, de akkor is maradt iskolamestere. Jelenleg azonban csak 69 reform, család lakik benne. A helytartótanács ennek sem adott engedélyt. Az előszámláltak csak elenyésző, csekély részét teszik a visszautasított egyházak nagy tömegének ; csak a Dunántúl ismerősek a látrányi, csepeli, szóládi, csokonyai, magyar-újfalusi, istvándi, kötsei, bábonyi egyházak ügyei. A kálmáncsehi egyháznak még kérvénye sem fogadtatott el, jóllehet itt már a XVI. század végén volt reform, eklézsia. A vallási sérelmekhez egyebek is járulnak. Habár a türelmi rendelet szerint a protestánsok minden hivatalra képesíttettek, csak elvétve, vagy épen nem nyertek alkalmazást. Csak Bereg, Mármaros, Túrócz, Ung és Zólyom vármegyék főispánjai nem tekintettek a vallásra a hivatalok betöltésénél. Magának a rendeletnek is voltak a protestánsokra kedvezőtlen pontjai, nevezetesen egyházi czélokra nem gyűjthettek felsőbb engedély nélkül; egyházi gyűléseket csak úgy tarthattak, ha előre bejelentették a tanácskozás tárgyait, s ezek felett is csak a királyi biztos jelenlétében tanácskozhattak ; sok viszálykodásra adott alkalmat a közös temetők használata, a stóla és áttérések ügye. Mindezen viszonyokra élénk világot vet a két protestáns egyház küldötteinek Bécsben, 1783. augusztus 6-án kelt folyamodványa, melyben előadják, hogy a helytartótanács azon helyeket is magán-istentiszteletre iparkodik szorítani, melyek korábban nyilvános istentiszteleti joggal bírtak; magán-istentiszteletre feljogosított helyeken stólát kell fizetni a plébánosnak; akadályoztatnak a gyűléstartásban, nemcsak zsinatot nem tarthatnak, hanem a lelkészjelöltek felavatására, kormányzati ügyek elintézésére sem hívhatnak össze gyűlést; bár a türelmi rendelet az elvett leányegyházakat visszaadni parancsolja, eddig még egyet sem sikerült visszanyerniük, sőt Bereg, Borsod, Tolna, Torna és Zemplén megyében, a helytartótanács parancsára, ismét elvétettek a már visszanyert filiák. Kérik a császárt, hogy vonja vissza az 1783. január 11-diki sérelmes rendeletét, mely szerint a száznál több családot számláló egyházak is csak azon esetben építhetnek templomot, ha tőlük egy órajárásnyira nincs másik; szüntesse meg a helytartótanács azon önkényes eljárását, hogy papválasztás, templom- és iskolaépítés esetén az ősidőktől fogva szabad vallásgyakorlattal felruházott helyeket is azon egyházak közé sorozzák, melyek most folyamodnak istentisztelet tarthatásáért, mint a hogy a kőröshegyi (Somogy) nemesroszi (Bars), erdő-horváti (Abauj) egyházakkal tör-