Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-27 / 35. szám

foghatólag állította a munkásasszonyok szemei elé a szocziálisták zavargásainak keletkezését, melyben a gúnyos szavaknak, emberszólásnak, sőt az asszonyi pletykának is olyan jelentékeny szerepe van, mert mind olaj a tűzre, sőt sokszor épen gyújt is egy-egy gúnyos szó. Annyira igazat és oly világosan beszélt az az egyszerűnek látszó, de rendkívül éles ésszel és szónoki tehetséggel megáldott nő, hogy a munkásasszonyok lélekzetüket is elfojtva hallgatták. Némelyek pirultak, mások szemüket se merték fölemelni, mikor egy-egy hibájukra rátalált. Az istentisztelet után pedig csak úgy tódultak hozzá, a ki olyan szigorúan és mégis annyi szeretettel feddte meg őket az Isten nevében. Óh, ha nálunk is volna sok ilyen magyar diakonissza, kik úgy belátnak az asszonyi szívek mélyébe s úgy tudják jóra vezetni azokat az együgyű, bűnös, de jóakaratú teremtéseket! De majd ad az Isten olyanokat nálunk is! Casselből utam Hagenbe vezetett, mert onnan visz egy viczinális a sauerlandi hegyek közé, hol egyik ipartelep és gyár a másik mellett van és legszükségesebb a gyári munkásleányok otthona. Először a dieiringhauseni „Mádchenheim"-ot néztem meg, mely tulajdonképen valóságos kitűnő cselédnevelő intézet. Vezetője egy kevés beszédű, komoly, szigorú, berlini úricsaládból való diakonissza-testvér, ki olyan odaadással dolgozik Dieringhausenban, hogy öt év óta szabadságot se vett magának, hogy abból a világtól elzárt kis fészekből kimozdulva, legalább szülőit meglátogassa. De úgy is viselték magukat azok a gyári munkásleánykák, hogy a legelegánsabb nevelőintézetben se láttam kedvesebb, szerényebb és mégis bátor, vidám magaviseletet. Újra bámulattal adóztam a Zimmer dr. emberismeretének, a ki Gabriele Bandow-t állította intézete élére, s tudva, hogy kire bízta a dolgot, öt év óta alig néz Dieringhausen felé. Az intézet pedig virágzik, nő és mindig újabb és újabb munkakört karol fel annak a csodálatos, szótalan nőnek tervei szerint. Az ő munkájának leírására egy egész czikket kívánok szentelni, azért itt csak főczéljait említem, melyekért dolgozik. Első, hogy a gyári munkásleányok erkölcsi és anyagi érdekeit mindenkivel, még magával a munkaadó gyárral szemben is, megvédelmezze Második, hogy a tisztességes földmíves leánykákat minden háztartási és belső gazdasági munkára megtanítsa s jellemüket annyira kifejlessze, hogy bármily körülmények között szilárdan meg tudjanak állani. Minthogy a földmíves szülők gyermekei rövid idő alatt megunják a gyári munkát s inkább szolgálatot keresnek, az úrnők pedig szívesebben fogadnak kiképzett cselédet, azért fordít Gabriele Bandow olyan nagy gondot a háztartási munkák gyakorlására. De az úrnők cselédjük erkölcsi magatartásával nem foglalkoznak ; azért tartja szükségesnek, hogy ebben a tekintetben legjobban megerősödve bocsássa őket világgá, miért is, a „Fiirsorgeheiin"-okkal ellentétben, nem tűr meg könnyelmű leányt növendékei között. — Harmadik fontos czélja, hogy az úri családok leányait belevonja abba a munkába, mely a nép gyermekeivel foglalkozik, hogy közelebb hozza a különböző társadalmi osztályokat egymáshoz. Ezt tartom a Gabriele Bandow gondolatai közül a legszebbnek. De ő nem sokat beszél róla, hanem nyitott egy olcsó tanfolyamot a jobb családok leányai számára, hol azok ugyanabban az intézetben, a hol a munkásleányok vannak, megtanulják a háztartási munkákat. így nem kerülhetik el az érintkezést a nép gyermekeivel, kik itt bár egyszerű, de jól nevelt, romlatlan lelkű leánykák, s megtanulják becsülni a népet; míg a munkásleányok azt szokják meg, hogy ne tekintsék az úri embert ellenségnek, hanem lássák meg, hogy mi a különbség közöttük. Persze, hogy a kitűzött czélokat elérje, ahhoz a Gabriele Bandow nagy lelke szükséges, a ki sajat énjéről teljesen megfeledkezve, törhetetetlen eréllyel és kitartással dolgozik, s még szabadságot se vesz magának, nemhogy anyagi haszonra számítana. Gummersbachba mentem aztán, hogy megnézzem a „Fürsorgeheim"-beli diakonisszák működését, kik, mint a casseli „Immánuel Asyl", Magdalénákat foglalkoztatnak, de gyárban. Láttam az intézetet, s beláttam, hogy ott is emberszeretettel dolgoznak; de mégis igazat adok Gabriele Bandownak, ki azt mondja, hogy a gépies, a gondolatokat nem foglalkoztató gyári munka nem alkalmas a könnyelmű leányok észjárásának megváltoztatására ; arra jobb a háztartási és kerti munka, gondos és szigorú felügyelet, de szeretetteljes bánásmód mellett. A „Töchterheim"-okban és a dieringhauseni, meg gummersbaclii „Madchenheim"-okban láttam a Zimmer dr. gyönyörű eszméit megvalósítva; de kivitelben még nagyobbszerűek, mert továbbfejlődve újabb, meg újabb keresztyén munkára nyújtanak alkalmat. Még egy óriási kórházat néztem meg Elberfeldben, hol 60 diakonissza és néhány férfi ápoló foglalkozik 400 - 500 beteggel. A kórház egész berendezése, gyárforma konyhája ós mosóháza nagyszerű; de nálunk sem ismeretlen dolog, valamint a betegápolás sem, azért nem térek ki leírására, E helyett megemlékezem a „Fiatal nők barátnőinek nemzetközi egyesülete" által föntartott Otthonokról, melyek igazán kedves tartózkodási helyet nyújtottak mindenütt s hálára köteleztek minden egyes Otthon vezetőjével szemben, kik olyan szívesen fogadtak az idegen városokban s olyan szeretetteljes gonddal segítettek mindenben, a mire szükségem volt, Jól esett azoknak a finom, kedves úri nőknek a társasága is, kik az étkezésnél összegyűltek az asztal körül, s kiknek nagyobb része állandó otthont talál az ilyen „Heim"okban, mert tanul, tanít, vagy irodai munkát végez s nagy jótétemény reá nézve, hogy csekély díjért olyan jó ellátásban részesül. A vezetőknek ezekben is kötelességük a vallásos szellem föntartása. Az asztali áldás, meg esti ima sohase marad el. Többnyire diplomás tanítónők