Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-13 / 33. szám

madja, hogy theologiai és politikai meggyőződésének őszinteségét, sőt magánéletének tisztaságát is kétségbe vonják. Semmisem könnyebb, mint másokat rágalmazni. De én nem igen keresem az ellenfél véleményét. Még Kálvin, Béza és mások kedvező ítéletére sem hivatkozom. Csak a reformátor törekvéseinek czélját, a küzdelemben használt eszközöket s végül alkotását tekintem meg és lelkem ekkor engem is erre a vallástételre késztet: bizony ez ember igaz vala! Látom, hogy ott élt lelkében a legfőbb erény: a kötelességnek minden irányú teljesítése. Látom, hogy az ő önfeláldozó küzdelme nélkül nem következik be az 1688-iki, úgynevezett „dicsőséges forradalom"; nem jön létre a Habeas Corpus Act; nincs szabad parlament, nincs független nemzet és nincs ma egy hitében boldog, anyagi és lelki erőtől duzzadó, egyenként is öntudatos hitű tagokból álló skót szabad egyház az Isten országának terjesztésére és nekünk szegény magyar reformátusoknak segítségünkre, ifjú Timótheusaink tudományos képzettségének fejlesztésében. És ez volt a legnehezebb feladat. Németországban Luthert a fejedelmek, nemesek és a középosztály egyszerre támogatták reformátori törekvésében. Angliában is a korona vagy a kormány melléje állt a szellemi forradalomnak s azt törvényesen elismerte. Egészen másként állt a dolog Skócziában, a hol V. Jakab halála után Stuárt Mária örökölte a trónt, a ki férjének, II. Ferencznek halála után Skócziába visszatérve, hallani sem akart az 1560-iki edinburghi szerződésről, a melyben a református egyház elismertetett, sem az új egyház alapjául szolgáló Confessio Scotiana-ról. A főnemességre nem lehetett számítani a reformáczió ügyének védelmében ; ezeknek kezében a vallás csak játékszer vala, vagy a mint egy akkori főnemes, Maitland mondá: a gyerekszobák bankusa. Középosztály pedig nem volt; ezt, mint szervezett testületet a protestantizmus teremtette meg Knox vezetésével. Innét van, liogy a középrend oly rendületlenül kitart Knox mellett a nagy küzdelmekben. Szerették hazájukat, örültek, ha a korona fényét bármi is növeli; de a pápistaság tervbe vett visszahozását még gondolatban is képtelenségnek tartották. Szép az alattvalói hűség; de ime itt egy magasabb alattvalói hűség lőn hirtelen felfedezve, a mely legyőz minden földi tekintetet. Nem ismerek felemelőbbet a történelemben, mint Skóczia középosztályának az az elj arasa, a mint Knox mellé sorakoznak a bekövetkezett nagy rázkodásokban. — A nemességnek csak az egyházi földekre, e középosztálynak pedig a lelkeket tápláló tudományra volt szüksége és a vallás szabadsága rájuk nézve határozottan a lét vagy nem-lét kérdését képezte. De kellett is, hogy legyen egy erős meggyőződésű középosztály, mert különben a könnyelmű királyi udvar által befolyásolt és az angol örökösödés gondolatával elvakított nemesség végleg eljátssza az ország függetlenségét és tán örökre levágja a reformáczió diadalmas előhaladásának útját. Knox érdeme, hogy e válságos időben politikai éleslátással nyúlt az eseményekhez és törhetetlen akaraterejével megmenté a Krisztus egyházát ; megmentette az angol és skót szabadságot is. Örök érdeme Knoxnak, hogy a reformácziót nem engedte dogmatikai harczokba eltemetkezni. Tudjuk, hogy Németországban, sőt nálunk is mily hamar megkezdődtek ez áldatlan harczok, a melyekben a theologiai tudás vaskos könyvekben nyilatkozott ugyan, de a hitbeli meggyőződés nem egyszer fogódzott egy-egy tétel gyűrűibe és a szentírás szövegének vizsgálata nem egyszer szorította háttérbe a benne rejlő isteni tartalmat. Skócziában pedig a dogmák a XVI. század eleje óta nem változtak. Knox úgy volt meggyőződve, és utódai is úgy hiszik, hogy ezek szigorú fentartásának kimondhatatlan érték van. Csak a fegyelmezett ember lehet erős; s az, ki Isten nevében maga-magát fegyelmezi, legyőzhetetlen. Köztudomású dolog a skótok és általában a brit sziget lakosságának nagy értelmi fejlettsége. Ennek gyökerei is a Knox reformácziójáig nyúlnak vissza. 0 jól tudta, hogy vallás és tudomány nem lehetnek ellenségek. A felvilágosodástól sohasem féltette annak egyházát, a kinek tudománya a legragyogóbb világosság. — Sok szó esett Knoxnak állítólagos fanatizmusáról és türelmetlenségéről is. Nos hát, mélyen tisztelt Értekezlet, én úgy látom az emberiség történelme belső fejlődésének vizsgálásából, hogy a világ erkölcsi fejlődését akadályozó tévedésekkel szemben minden valamire való meggyőződés türelmetlen. Csak az, a kinek tántoríthatatlan hite van meggyőződésének igazságában, tud másokat is meggyőzni. És ne felejtsük el, hogy a Krisztus evangéliomában nincs megalkuvás. „A ki velem nincs, ellenem van az." Igaztalan az a sok vád is, a mellyel reformátorunkat a szerencsétlen végű Stuárt Máriával szemben tanúsított „rideg és kíméletlen" bánásmódjáért illetik. Kétségtelenül könnyebb dolog lett volna a mai világ felfogása szerint szépségesen eltűrni annak a királynőnek szeszélyeit és könnyelmű politikája előtt szemet liúnyni, a ki egy, udvaránál időző franczia követnek feljegyzése szerint : „kicsinosítja magát, bemegy a városba és minden férfiútól, a ki neki tetszik, zálogot veszen". — De itt a skót nép politikai függetlensége és az evangéliomi egyház sorsa volt koczkára téve. S ha ily nagy árért még igazán „durva, rideg és kíméletlen" lett volna is Knox, csak bámulatunkat és elismerésünket érdemli. Igaza volt Morton grófnak, a ki ezt mondotta: „Jobb, ha az asszonyok sírnak, mintha a szakállas férfiak kénytelenek sírni." Nem első dolog a Knox esetében, hogy a nemzeti szellem képviselője kénytelen szembehelyezkedni a koronás fővel. Itt vagyunk multunkban és jelenünkben élő például mi, a kiknek kitörölhetetlenül lelkünkbe vésődött a költő szava: „Alant apáink sírja, itt minden rög, fűszál mienk" (Vörösmarty). Ha a XVI. században megdőlt vagy legalább alapjában megingott a róm. katholiczizmusnak, csodálatos gyakorlati érzékkel, de a lelkekre nézve a szemfényvesztő ügyességével megépített bás-