Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-13 / 33. szám

tyája: ebben talán oroszlánrésze van Raumer szavai szerint „azon kétes jellemű, korlátolt, fanatikus és erkölcstelen életű koronás főknek, a kik ennek élére állottak és védelmére keltek, mint Stuárt Mária, II. Ferencz, Fülöp, Medici Katalin és IX. Károly." Ne bolygassuk azokat a vádakat sem, hogy a Knox serege kolostorokat, székesegyházakat rombolt le. A dolgok lényege, bármint okoskodjunk is, az erkölcsiség. És jaj minden erkölcsi intézménynek, ha nem akarja legyőzni a sötétséget. — Es így vagyunk a theokráczia vádjával is. Milyen oktalan támadás ez, a mely a szó tulajdonképeni jelentésének félreértésén alapul! Hiszen Istennek uralma nem más, mint az Isten országának tökéletes megvalósulása itt ezen a gyarló földön! De hagyjuk el a reflexiókat. Elég tudnunk, hogy a ki ilyen eszményekért élt és fáradott, nyugodt lélekkel fejezte be küzdelmes életét. Gyarló, végesértelmű királyokkal küzdött, amaz igazságos és végtelen bölcseségű Királytól pedig megnyerte a nemesen töltött élet legszebb jutalmát, az örökkévalóságot. Es elérte azt is, a mire tulajdonkép sohasem vágyódott: a földi halhatatlanságot, a hálás puritán utódok tudatában. Ez a futólagos, nagy vonásokban rajzolt emlékezés bizonyára csak halvány képet tudott feltárni Istennek eme hatalmas szolgájáról. De annyit tán mégis elértem, hogy a mélyen tisztelt Értekezletnek tagjai — Knoxra gondolva — velem együtt vallják és hirdetik, hogy áldott az igaznak emlékezete! Molnár János. BELFÖLD. Új liturgiánk. (Folyt, és vége.) Egy, valóban evangéliomi istentiszteletnek feltétlenül elengedhetetlen része azonban nemcsak az Isten igéjének hirdetése, hanem magának az Isten igéjének, a bibliának olvasása is. A predikáczió alapját képező rövid textuson kivül tehát olvassunk fel a bibliából kerekded, egész részleteket, még pedig úgy az ótestamentomból, mint az újból. Isteni parancson alapszik a bibliának a gyülekezetben való felolvasása. Nem említve az ótestamentomi templomi gyakorlatot, utalok e tekintetben az apostolok parancsaira, hogy az ő leveleiket a gyülekezetben felolvassák, hogy tudakozzák az írásokat stb. Az apostoli s a későbbi korban minden keresztyén kultuszalakzatban ott találjuk a biblia olvasását. A keleti, római, afrikai, majlandi, gallikán, spanyol, kelta és angolszász főbb ősalakzatokban, majd a reformáczió után máig majdnem mindén evangéliomi egyházban ott van az istentiszteletben a biblia egyes nagyobb részeinek felolvasása. Ama tisztább idők őskatholikusai külön olvastak az ótestamentomból, úgy a történeti, mint a prófétai könyvekből, s külön az újszövetségből, úgy az evangéliomokból, mint az apostoli levelekből. Az anglikán egyház úgy rendezte be liturgiáját, hogy az egész ószövetség évenkint egyszer, az újszövetség háromszor;

a zsoltárok pedig minden hónapban egyszer vógigolvastatnak. Ha majdnem kétezer év keresztyénei szavazásra és döntésre hivattatnának a tekintetben, hogy helye legyen-e a ker. kultuszban a szentírás olvasásának: bizony a mi kis specziális magyar Sionunk feltétlenül leszavaztatnék textusos liturgiájával. A Novák-féle javaslat biztosít ugyan helyet az Isten igéjének, a bibliaolvasásnak, de oly csekély mérvben, hogy az számításba sem jöhet. A János ev. IV: 24, a Róin. III: 24 és a Róm. XII: 1—2. verseinek elmondása még nem bibliaolvasás a kétezer éves gyakorlat szerint. Ezeken kivül kellene minden alkalommal, de még hétköznapon is, egy-egy teljesebb részletet felolvasni. Sőt a „fohászt", a „bőjtölést és gyónást" is lehetne magából a bibliából, a zsoltárokból összeállítani. Pl. fel lehelne venni a bűnbánati 51-dik zsoltárt rövidebben, 3., 5., 7., 11., 12., 13., 14. verseiben. Az erre jövő kegyelemhirdetés után jöhetne a LVII. zs. 8. verse: „Kész az én szívem óh Isten! kész az én szívem; éneklek azért és dicséretet mondok," 12. vers: „Magasztaltassál fel az egeknek felette óh Isten és mind az egész földön legyen a te dicsőséged," összekötve a 148. zsoltárral: I. vers: „Hallelujah. Dicsérjétek az Urat mennyei állatok, dicsérjétek őtet a magasságban," 2. v.: „Dicsérjétek őtet minden ő Angyalai; dicsérjétek őtet minden ő seregei," 4. v.: „Dicsérjétek őtet magasságos egek és az égen felül való vizek," 5. v.: „Dicsérjétek az Úrnak nevét, mert ő mondotta és lettek," 6. v.: „És megerősítette azokat mind örökkön örökké ; rendet szabott azoknak, mely soha el nem változik." Dicsérjétek az Urat, II. v.: „Földi királyok és minden népek, Fejedelmek és a földnek minden Birái," 12. v.: „Ifjak, szüzek, vének és gyermekek", 13. v.: „Dicsérjék az Úrnak nevét; mert csak az ő neve nagy, az ő dicséreti a földnek és az egeknek felette vagyon," 14. v.: „Hallelujah !" Ez lenne az őskeresztyén Hallelujah. Hozzá jöhetne Jelenések 4: 8—11, melyben benne van az őskeresztyéni trishagion, a serafi sanctus „Szent, szent, szent stb." Avagy Jelen. 5: 11 — 13. Az abszoluczió mellett vagy helyett gyönyörű volna a Zsid. 13: 20—21. A dicséret előtt Róm. 8: 37—39, „. . . sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek ... el nem szakaszthatnak minket az Isten szerelmétől," összekötve Róm. VIII: 11 „Semmi kárhoztatások nincsen azért immár azoknak, kik a Jézus Krisztusban vágynák," 2. v.: „Mert az élet lelkének törvénye a Jézus Krisztusban megszabadított engemet a bűnnek és a halálnak törvényétől". E magasztaló lókusok után felesleges volna a szószéken újból egy szabadon szerkesztett magasztalást