Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-15 / 3. szám

hogy a lényeges és a nem lényeges közötti határvonalat megvonni nehéz s lehet valami most lényegtelen, a mi idővel, következményeiben fontosságra emelkedik. Kálvin figyelemmel kisérte a németországi viszonyokat, ismerte Melanchton nehéz helyzetét; nem zavarta őt, de végre is látva a veszélyeket, az intéző férfiak ingadozását, nem állhatta meg, hogy levélben fel ne keresse barátját. Keserűség, gyöngéd szeretet, aggodalom szól e sorokból: „A satirikus költő valamikor azt mondta ... a boszankodás felizgatja a szellemi tehetségeket, s költővé tesz. Velem az ellenkező dolog történik. A fájdalom engem nem hogy ékesszólóvá nem tesz, hanem csaknem elnémít; szavaim nem képesek lelkemnek izgalmait kifejezni s . . . inkább szeretnék zokogni, mint beszélni. A ti viszálykodásotok a magdeburgiakkal örömmel tölti el ellenségeinket . . . Gyűlöletes, az Isten, az angyalok s az egyház előtt nndorító látvány ez. Neked, kedves Fülöpöm — ha te nem vagy is semmiben hibás — utat-módot kellett volna találnod arra nézve, hogy a baj orvosoltassék, vagy legalább is könnyíttessék. Engedj meg, hogy egészen ártatlannak nem tartalak ... Ha erősebben nyilatkozom is, ne gondold, hogy jóakaratom, vagy tiszteletem veled szemben csökkent; azt akarom, hogy tetteid az én tetszésemmel, mindenkinek tetszésével találkozzanak. Téged önmagad előtt vádollak, hogy ne legyek kénytelen azoknak igazat adni, a kik téged hátad mögött gáncsolnak ... A te álláspontod, helyzeted nemcsak a tied, hanem sok hívőé; a zászlótartónak ingadozása szégyenletesebb, mint a közkatonára nézve maga a szökés. Ha te csak egy kicsit is hátrálsz, ez sokkal több bajt okoz, mintha száz közönséges ember elpártol . . . Inkább százszor akarnék meghalni veled, mint azt látni, hogy te saját tanaidat túléled." Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. A kormány programmja egyházi és iskolai tekintetben. Gróf Tisza István miniszterelnök, kit a székesfőváros IV-dik kerületének szabadelvű pártja léptetett fel képviselőjelöltjeképen, folyó hó 8-án tartotta meg programmbeszédét;

a mely azonban nemcsak képviselőjelölti programmbeszéd volt, hanem kormányprogramm is, a mennyiben bőven kiterjeszkedett mindazokra a kérdésekre, a melyeknek megoldását a vezetése alatt álló minisztérium czéljául tűzött ki. A mi e programmbeszédnek politikai és nemzetgazdasági elemét illeti, érdekel ugyan mindnyájunkat, mint állampolgárokat; de azokkal lapunk hasábjain nem foglalkozhatunk. Voltak azonban e beszédnek olyan részei is, a melyek nemcsak mint állampolgárokat, hanem mint egyháztagokat is közvetlenül érdekelnek s a melyekkel foglalkoznunk nemcsak jogunk, de kötelességünk is. Mult heti számunk vezető czikke épen azzal a krízissel foglalkozott, a melybe az 1848. XX. t.-czikk végrehajtása s azzal kapcsolatban egyházi adózásunk rendezése jutott. A kormányelnök beszéde épen ezekre vonatkozólag foglal magában fontos kijelentéseket, a melyeket jó lesz szószerínt megismerni minden protestáns embernek. A következőkben a beszédnek eme fontos kijelentéseit ismertetjük. Megemlékezett a kormányelnök azokról az intézkedésekről, a melyek az állami tisztviselők, a tanárok és tanítók fizetésrendezése tárgyában a megelőző kormány által czélba vétettek. Az erre vonatkozó javaslat visszavonatott ugyan; de újra be fog terjesztetni, az állam pénzügyi erejét tekintetbe vevő módosításokkal. Az állami tisztviselők, tanárok és tanítók elkövetkezendő fizetésrendezése azonban egészen természetésen hozza magával, hogy a lelkészek, valamint a felekezeti tanárok és tanítók helyzetén is javítani kell. Hogy ebben a tekintetben mi a kormány szándéka, hadd magyarázzák meg a kormányelnöknek következő, szószerínt idézett kijelentései: „Ennek az akcziónak, t. uraim, még további következményei lesznek, mert hiszen — és jó ezt az igazságot mentől többször és nyomatékosan hangoztatni, mert kell, hogy ezzel tisztában legyen az egész társadalom — a szorosabban vett állami tisztviselők illetményeinek rendezése kihat a társadalmi élet vonatkozásainak egész sorozatára. Már követte azt a vármegyei tisztviselők és a községi jegyzők illetményeinek szabályozása. Követni fogja a felekezeti tanítók illetményeinek javítása, a melyre nézve törvényjavaslat már volt a képviselőház előtt s természetesen be fog terjesztetni azonnal az új képviselőháznak. Követni fogja még egész további sorozata az intézkedéseknek. Itt van a lelkészi kongrua kérdése, a melynek rendezését csak most fejeztük be, de a mely rendezés ma már túlhaladott álláspontnak mutatkozik. Méltóztassanak meggondolni azt, hogy ugyanabban a községben, ha a korpótlékot is figyelembe veszszük, a jegyző is, de sőt egy magasabb korpótlékba jutó néptanító is magasabb illetményekhez jut, mint a lelkész. En azt hiszem, ezek tarthatatlan állapotok. Magasabb kvalifikáczióval bíró egyének lévén, oly jogosult elégedetlenség támad a lelkészi karban, a mellyel számolnunk az igazságérzet hozza magával." A helyzet tarthatatlanságának tiszta tudata, valamint az orvoslás sürgősségének szükségessége világosan kitűnik e nyilatkozatokból, s lelkészeink, tanáraink, tanítóink jó reménységben lehetnek a felől, hogy a míg a mostani kormány vezeti hazánk ügyeit: az állami tisztviselők, tanárok és tanítók fizetésrendezése elválliatatlanul kapcsolódik össze az ő helyzetük javításával. De jó reménységben lehetnek egyházunknak nemcsak papjai, tanárai és tanítói, hanem adóterhet viselő többi tagjai is. Az egyházi adók terhe igen sok helyen egész a roskadásig nyomja híveinket. De, a mint a miniszterelnök mondja, ezen a nehéz helyzeten is segíteni óhajt a kormány.