Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-15 / 3. szám

A nyilatkozat, mely erre vonatkozik, így hangzik: „És, t. uraim, van még egy obiigója a kormánynak, a melynek beváltásával nem késhetünk és ez az egyházi adok rendezése. Rendezése akként, hogy megmaradjon egy jelentékeny adóteher az egyház tagjainak vállain, akként, hogy az egyházak a saját jobbmódú híveiket ott, a hol ez eddig meg nem történt volna, mint faluhelyen nagyon sok helyütt, az eddiginél magasabb mérvben vonják be az adófizetés alá, de egyúttal vegyék le a szegény ember válláról azt a minden képzetet meghaladó terhet, a melyről fogalmuk sincs azoknak, a kik ezeket a viszonyokat az életből nem ismerik. Én mondhatom önöknek, hogy nem szórványosan,nem kivételesen, de egész vidékei vannak az országnak, a hol egyes felekezetek tagjai, olyanok, a kik állami adót egyáltalán nem fizetnek, tehát a legszegényebb társadalmi osztály tagjai, 20—30 korona évi egyházi adót fizetnek, és olyanok, a kiknek állami adójuk 20 koronán alul van; 40—50 koronáig fölmenő egyházi adót. Mondom tehát;

t. uraim, e viszonyok olyanok, a melyeken föltétlenül segíteni kell." Az orvoslandó bajok világos látása és az orvoslás szükséges voltának tudata ebből a kijelentéséből is kitűnik a kormányelnöknek. De mi, a kiket ezek a kérdések nemcsak közvetlenül érdekelnek, hanem — a mellett a gondolkozás mellett, a mely ma uralkodó közöttünk — a „lenni vagy nem lenni" problémája elébe állítanak, nemcsak azt kereshetjük jogosan a kormány nyilatkozataiban, hogy akar-e rajtunk segíteni, hanem azt is, hogy miként és mikor akar?! A kérdések sürgős megoldása ránk nézve életbevágó; a várakozásban a, zsidó zelóták álláspontjáig emelkedtünk: remélhetjük-e tehát, hogy a mindenhatónak képzelt állam rövid időn kinyújtja felénk segítő kezét, de úgy, hogy ne csak egy résztvevő, meleg kézszorítást hozzon, hanem valóságos segedelmet is?! Hogy ebben a tekintetben mire lehet kilátásunk: hallgassuk meg a kormányelnök nyilatkozatát. „Hogy mennyi idő lesz a reformok e sorozatának megvalósítására szükséges, azt megmondani senki sem tudja. Mert hiszen első sorban azzal függ össze a kérdések megvalósításának időpontja, hogy mikor jutunk pénzügyileg abba a helyzetbe, hogy vétkes könnyelműség nélkül vállalhassunk el akkora terhet. Hogy ezt megtehessük, annak első föltétele a legrigorózusabb, a legszigorúbb takarékosság a meddő kiadások terén. Másik föltétele egy minden izében egészséges, helyes, produktív közgazdasági politika; olyan, mely fejlessze a magyar társadalom anyagi erejét, szolgáltatásképességét és azzal biztos forrása legyen az állam jövedelmei fejlődésének". Hogy ebből az óvatos, politikus nyilatkozatból mit olvassunk ki s mit építsünk reá ? — azt kinek-kinek egyéni ítéletére bízzuk. Részünkről azonban e kecsegtető kormánynyilatkozatok után is fenntartjuk ama véleményünket, a mit mult heti számunkban kifejeztünk, hogy az 1848. XX. t.-cz. végrehajtása s azzal kapcsolatban egyházi adózásunk rendezése, a kormány minden elismerésre és méltánylásra igényt tartható jóindulata daczára is, olyan krízisbe jutott, a melyből nem egyhamar fogunk kibontakozni. H. I. MISSZIÓÜGY. Jelentés a Bethánia-egylet 1904. évi működéséről. A mikor a Bethánia-egylet választmánya jelentését a közgyűlés és az érdeklődő közönség elé terjeszti, szomorúsággal vegyes örömmel teszi ezt. Örömmel, mert hiszen az Úr, a kegyelem Istene az elmúlt évben még nagyobb mértékben megmutatta jóvoltát és szeretetét, mint egyesületünk életének első évében; de szomorúsággal is és pedig többféle okból. Első sorban azért szomorkodunk, mert az Úr tökéletes szeretetével szemben nagyon is érezzük, hogy mily gyarlók és erőtelenek vagyunk. Dániel prófétával mi is így sóhajtunk: „Neked Uram igazság; nekünk pedig orczánk pirulása." De bármennyire meg legyünk is győződve arról, hogy a mi munkánk és életünk csak szerény próbálkozás : érezzük, tudjuk, hogy az igazi mentő, éltető s Jézus utait egyengető keresztyén munkának a mi gyarlóságainknál nagyobb akadályai is voltak és vannak. Azok között, a kik a Jézus Krisztus nevét viselik, sokan nem is ismerik őt, sőt valósággal a hitetlenség és bűn szolgálatába álltak, s a kik komolyabban veszik is az Úr evangeliomát, azok is gyakran a világ örömeire vesztegetik idejük, pénzük s érdeklődésük nagy részét. Viszont sokan vannak, a kiket előítéletek tartanak fogva. Ezreknek a vallásos érdeklődése nem terjed a templom falain túl, s a keresztyénnek nevezett társadalom óriási nagy többsége a keresztyén szeretetmunka lényegét a nyomorúságban levőknek nyújtott alamizsnában látja, elfelejtvén, hogy ez csak egyik része az igazi keresztyén szeretetmunkának s hogy a fontosabb rész a szeretet gyarapításában, az élet megszentelésében s tisztességessé tételében, a kísértések és bűnök, mint a boldogtalanség fő szerző okai ellen való küzdelemben s főképen a szeretet forrásának, az élő és irgalmas Isten evangeliomának szegényekhez és gazdagokhoz való eljuttatásában áll. Vasárnapi áhítat a gyermekek száraóra. E szeretetet igyekeztünk terjeszteni vasárnapi bibliai iskoláinkban. Ezekről szólva meg kell jegyeznünk, hogy a vasárnapi bibliai iskola nem tévesztendő össze akármiféle más iskolával. A szó közönséges értelmében véve a vasárnapi iskola (ez az elnevezés az angol Sunday-School fordítása) nem iskola, mert 1. a tanítók vagy tanítónők nem pénzért, hanem a Krisztus iránti szeretettől indítva tanítanak; 2. a gyermekeket senki és semmiféle szabály vagy törvény nem kényszeríti a