Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-04 / 23. szám
köznép — alkalmasint papi befolyásból — magát „körösztény katholikus"-nak nevezte, bennünket reformátusokat pedig az eltorzított „kálomista" névvel illetve, tulaj donképen keresztyéneknek sem tartott. A hazai római katholikus klérus szintén felhagyott újabban a római jelzővel s elnevezte egyházát „latin szertartású katholikus"-nak, mely jelen korunkban támadt vallásfelekezeti elnevezést most már a magyar országos törvényhozás és államkormányaink is folyvást használják, jóllehet a habsburg-lothringeni uralkodó királyi ház nőágát hazánk fejedelmi trónján megörökösítő 1723. évi törvényünkben határozottan ki van mondva, illetőleg kötve, hogy a magyar koronás király a „római katholikus" hitet követi. A mi azonban az egyházunk hivatalos nevében használt „magyarországi" jelzőt illeti, ezt én továbbra sem tartom kielégítőnek s így helyesnek, mert a mi református egyházunk nincs Magyarországra szorítkozva, hanem kiterjed még egy másik társországra is, mely szintén a magyar állam testéhez és területéhez tartozik és Szent István király koronája alatt Magyarországgal egy és ugyanazon államközösséget alkot. Ertem a mostani Szlavonországot, mely eredetileg az anyaország testéhez közvetlen hozzátartozó drávántúli kerület volt, de a hosszas török uralom alatt, a magyar országgyűlések léhasága mellett Szlavóniává alakulva, egész 1848-ig közjogilag az anyaország egyik kapcsolt részét (pars adnexa) képezte; az úgynevezett magyar-horvát állami kiegyezés alapján azonban, az 1868. XXX. törvényczikk szerint, a magyar országgyűlés túlságos engedékenységével, Szlavonország czímére és különállású rangjára emelkedett, úgy hogy most már a házassági jogot hazánkban szabályozó 1874. XXXI. törvényczikk 147. §-a szerint, a nevezett társországban községi illetőséggel bíró magyar állampolgárnak Magyarország területén kötött házasságára az idézett törvényczikk VH-ik fejezetének a külföldön kötött házasságokra vonatkozó jogelvei alkalmazandók. így tehát most már egyházilag is elfogadni s egyházi törvényünk alkotmányában kifejezni is tartozunk ezen sajátságos közjogi állapotot, Magyarország mellett a különálló Szlavonországot. Minthogy Szlavonországban már ez idő szerint is több — még pedig nagyrészt magyar nyelvű és nemzetiségű — református anya- és leányegyházaink és nagy számú diasporáink vannak, melyek évtizedenkint szaporodva idővel még külön egyházmegyét is alakíthatnak, a mi hazai református egyházunk hivatalos nevének megállapításában Magyarország helyett Magyar állam volna helyesbítve használandó s az e lap folyó évi 21-dik számában Révész Kálmán úr által javasolt szöveg kezdete így volna módosítandó: „A magyar állam területén meghonosult református egyház" stb. vagy „A magyar- és szlavonországi református egyház" stb. Tóth Lajos, egyházta n á c s o s. ISKOLAÜGY. Énektanításunk és a konventi tanterv. (Folytatás.) De a legfurcsább s legijesztőbb helyzetet mutatja énektanításunk, ha a tanmenetekbe felvett anyagot s annak osztályok szerinti elrendezését nézzük. Oly összevisszaság uralkodik e tekintetben, hogy a tapasztalt sajátságokat semmiféle rendszer szerint sem tudtam csoportosítani, hanem úgy, a mint jön, felsorolom a főbbeket. Legalább tárgy és előadás meg fognak felelni egymásnak. Van intézet, különösen a hol mind a 8 osztály tanul zeneelméletet, a melyben annyi anyagot elvégeznek, mint akármelyik vidéki zenekonzervatóriumban. Néhol elmennek egészen a modulácziók tanáig; másutt, bár az V-ik osztály is tanul elméletet, az összhangzatokról semmi szó sem esik. Akadnak iskolák, a hol a III. osztályos tanulókat orgonázásra fogják, másutt ugyanezt az osztályt csak a hármonium billentyűire tanítják meg; néhol pedig a hangszerekről is szólnak, tehát a hangszereléstanba is belekapnak. Egyik iskolában megtanítják mind a három kulcsot, s a C kulcsnak mind a három helyzetét; a másikban, bár az V-ik osztálytól kezdve karban énekelnek, az F kulcsról is megfeledkeznek, akárcsak maga a konventi tanterv. Néhol egy szólamban tanítanak az alsó négy osztályban; másutt a negyedik osztályt szoprán, alt és basszus (!) szólamok szerint is énekeltetik. Néhol az első osztályt csak öt hangkörben gyakoroltatják; másutt 8-ban; a legtöbb helyt nem szólnak semmit erről a dologról; — van azonban, a hol a papiros tiirelmessége folytán 16 hangkörben is, a mi, természetesen, technikai lehetetlenség. Egyik iskolában az első osztályt már a szokottabb hangnemekkel is megismertetik; a másikban a 4 /4 ütemet is csak a 2-dik, illetőleg a vele összevont 3-dik osztályban veszik elő; a harmadikban a 2 /4 ütem mellett mindjárt az első osztályosoknak megtanítják az ezer esetben egyszer elő forduló 2 /8 -dos ütemet; a negyedik iskolában oly sokra viszik az ütemek tanát, hogy a 3-dik, 4-dik osztályosok eljutnak a szintén oly ritka 1 2 /8 -dos ütemig is. Ezeknél is sajnálatosabb azonban az a tanmenet, mely szerint szegény első osztályosok Dallamtant, Hangsúlgtant és Hangmértant tanultak. De legborzadalmasabbak azok, a hol ugyanennek az osztálynak „az énekzenei hangterületben és „a zene folyamának meghatározásáén kivül tanították még a hangok „családi" nevét is; sőt, hogy a legképtelenebbet említsem : tanulták a nyomorult első osztályosok még a „betütávolc"-at is.
