Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-14 / 20. szám

a törvényben kimondott vallási jogegyenlőség és viszonosság megszűnjék már valahára csak írott malaszt lenni, s a kiszámíthatlan veszteséget okozott türelem és liberalizmus, a nemzet és alkotmány védelmében kifejtett önfeláldozó munkásság, hazafias szolgálat, ne jutalmát, csak legalább igazságos osztályrészét megkapja, nincs semmi gondja; mert ez esetleg az előfizetők számát megcsappantaná. Ha mindezen súlyos argumentumok mellett tanáraink figyelembe veszik azon körülményt, hogy száz sebből vérző, súlyos terhek alatt roskadozó egyházunk első sorban a középiskolákat és tanszemélyzetét emelte a kor színvonalára; hogy többnemű s többször megújított igényeiket kielégítette, míg minden más téren hátra vagyunk maradva szegénységünk miatt s a jövő is alig biztat valami javulással: akkor bizony a legkisebb okuk sem lehet panaszra s teljesen megnyugodhatnak zsinatunknak őket érintő rendelkezésében. Melegen óhajtom én is, Dóczi Imre elnök úrral együtt, hogy az emlegetett határozat holt betűvé váljék. De nem úgy, a mint ő gondolta, hogy soha se alkalmaztassék, — hanem úgy, hogy tanáraink egyháziassága, házasságkötésükben is megnyilvánuló hithűsége soha se tegye szükségessé a törvény alkalmazását. *) Nyitra. Sedivy László, evang. reform, lelkész. ISKOLAÜGY. Vallástanárok és a ref. szellemű iskolai nevelés. **) Örömmel üdvözlöm ez értekezletre megjelent kedves kollégáimat, midőn az országos ref. tanáregyesület közgyűlésének alkalmából először jöttünk össze mi ref. vallástanárok, hogy közösen megbeszélvén egy és mást, egyértelmű megállapodásokra jussunk olyan dolgokban, melyek egyfelől saját magunkat érdekelnek, másfelől a közös czél felé való haladást eredményesebben előmozdíthatják. Ez az értekezlet összehívása s az ezen foly*) Közöltem e czikket, mely a szóban forgó zsinati végzést illetőleg lelkészi oldalról mond véleményt. Közöltem pedig azért, mert bár sajnálatosnak tartom, hogy a határozat törvénykönyvünkben helyet foglal; de másfelől érthetőnek tartom azt is, hogy a mikor oly erősen ostromol bennünket a reakczió s azzal szemben egyházunk vezetői nem tapasztalnak mindig szilárd és megingathatatlan álláspontot, még azok között sem, a kikre pedig e harcz, mint segítőtársakra, legelső sorban számíthatna: zsinatunk szükségesnek ítélte — kényszerűségből — a panaszolt intézkedés megtételét. Hiába, egyházunk is benne van a struggle for life-ban, és ez a küzdelem kényszeríti arra, hogy — ha elpusztulni nem akar — olyan védőeszközöket is felhasználjon, a melyek pedig — ha normális viszonyok közt élnénk és nemes ellenfelekkel állanánk szemben — jellemével nem igen egyeztethetők össze. Szerk. **) Felolvastatott a vallástanároknak az orsz. ref. tanáregyesület közgyűlése alkalmával tartott értekezletén. tatandó beszélgetések annál nagyobb örömömre szolgálnak, mert régóta titkos óhajtásomat képezi ilyen értekezletnek tartása; nemcsak azért pedig, mert tudtam és láttam, hogy evangélikus kollégáink régen felébredtek e tekintetben s már évek óta tartanak szorosan vett szakértekezleteket, hanem azért is, mert szent meggyőződésem, hogy fáradságunk s munkálkodásunk eredményességgel fog járni minden tekintetben; vagy ha ez nem következnék is be, de hogy igyekezetünkről életjelt adtunk légyen, már csupán maga ez a tény is eredményszámba mehet a ref. tanáregyesület munkálkodásában. Mélyen tisztelt Értekezlet! A programúiba felvett czím szerint rövid előadásom a középiskolai vallástanárokról és a középiskolai vallástanításról szól. Az első közelebbről bennünket, illetőleg a mi jogi helyzetünket érdekli; a második pedig hivatásunk felfogása s tervszerű, öntudatos megoldása körül fordul meg. Nekünk középiskolai vallástanároknak, a konvent által 1897-ben megállapított jogi helyzetünkből kifolyólag, a többi középiskolai tanárokkal teljesen egyformák kötelességeink és jogaink ; s hogy e tekintetben bizonyos tájékozatlan s egyházunk rendtartásaival kevésbbé ismerős körökben annyi kétség se forogjon fent, mint a mennyi a múltban fenforgott, vagy talán előadta magát, köztudomású, hogy zsinatunk a vallástanárok képesítésére törvényhozásilag úgy intézkedett, hogy ezentúlra theologiai magántanári képesítéssel kell azoknak bírniok. Ez a határozat azonban míg egyfelől logikusnak nem mondható, mert pl. más kérdésben, mint a középiskolai tanárok fegyelmi hatóságát illetőleg, az az intenczió döntött, hogy lelkész és tanár egy nívóra emeltessék, másfelől csak látszólag tétetett a képesítés megszerzése nehezebbé ; és ez már annyival inkább helytelenítendő, mert így a dolog inkább az anyagiakon fordul meg (egy évi külföldi tanulmány s meglehetős magas vizsgadíj lévén megállapítva a magántanári képesítés megszerzésére). Bennünket azonban most nem annyira ez — noha ez is — érdekel, hanem inkább az, hogy a középiskola tanszervezetebe beleillesztett eme vallástanári intézmény abba teljesen bele illeszkedvén, annak szerves részévé váljék s hogy e tanszék az azt megillető dekórummal vétessék körül. Felekezeti tanintézeteinknek a felekezetnélküliség felé rohanása, a mai tanárképzésnek minden egyháziasságot nélkülöző mivolta s a protestáns túlságos liberalizmus eljárása közepette hovatovább közeledünk azon szomorú idő felé, mikor középiskoláink felekezeti jellegének lényegi képviselői s a református szellem terjesztői egyedül az intézet vallástanárai lesznek. Épen azért nekünk, kik az időknek eme szomorú jeleit látjuk, tehetségünkből telhetőleg hátráltatnunk kell ezen időnek eljövetelét, olyan kapcsolatot igyekezvén létesíteni az egyház és a tanári testület, másfelől a tanár és az iskola között, mely a maga áldásos gyümölcsét megtermendi. Ez ugyan felette nehéz, mert egyházi és iskolai admi-39*