Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-23 / 17. szám

képezi, mint olyan, a mely a Jahve által a végre választatott el, hogy a világ üdvre vezérlésében neki szolgája legyen (v. ö. Jesaj. 41:8 sk., 42:1, 19, 43:8—10, 44:1, 2, 21, 45 :4, 48 : 20, 49 : 3). Az a szomorú tapasztalat azonban, hogy a népnek csak egy csekély része, a hívek és kegyesek igyekeznek hivatásukat betölteni, Deutero-Jesajásnál is létrehozza a prófétai megkülönböztetést a testi és a lelki Izrael között, és egészen természetesen szűkíti a Jahve szolgája fogalmát a lelki Izraelre. Ide jutva azonban, egy nagy kérdéssel találta magát szemben a próféta. Azzal ugyanis, hogy ha a lelki Izrael hűséges szolgája a Jalivenak, miért kell annak a bűnös és büntetésre érdemes testi Izraellel együtt szenvednie ? Erre a nagy kérdésre csak úgy adhatott elfogadható feleletet, ha az igazak szenvedését, mint nem bűneik büntetését, összefüggésbe hozza az isteni üdvtervvel. Ezt meg is tehette, mert hiszen a profétizmuson kivül is megvolt már az a gondolat, hogy a jók és kegyesek szenvedése, majd megszabadulása nemcsak az igazak vigasztalására szolgál, hanem arra is, hogy Isten megszabadító hatalmát és kegyelmét elismerjék még azok is, a kik abban nem hittek (V. ö. Zsolt. 22). Továbbá az sem volt új, hogy a kegyesek könyörgése és közbenjárása egy időre elfordíthatja a Jahve haragját (V. ö. Gen. 17:23 sk., Ex. 32:32 sk., Zsolt. 106:23, Ám. 7:1 sk.). Ezeket a gondolatokat felhasználja Deut. Jesajás is; azonban ezek alkalmazásával sem volt még a kegyesek szenvedésének jelentősége teljesen megmagyarázva. Nem, mert a kegyesek közbenjárásának is megvan a határa (Jerem. 14:11, 15:1 sk., Ezek. 13:5 stb.) és van olyan kimondott isteni ítélet, a mit már ők sem változtathatnak meg. Nem pedig azért, mivel még ő bennök is vannak fogyatkozások, vétkek, a melyek következtében közbenjáró, engesztelő munkájok tökéletlen. Elpártoltak a Jahvétól még Izrael tanítói is (Jes. 43:27), s a próféta önmagát és önmagában a lelki Izraelt is úgy mutatja fel, mint az eltévedt juhokat (53:6), mint olyan embereket, a kik ellen bűneik tesznek bizonyságot s a kikhez hozzájok ragadott a gonoszság (59:12). A közbenjárás és a megengesztelődós tehát csak úgy volna tökéletes, ha tökéletes lenne a közbenjáró. Ilyennek azonban nem tekinthető még a lelki Izrael sem. Ebben a tudatban azonban nem nyugodhatott meg a próféta lelke, a mely a váltságot, az Istennel való tökéletes megbékélést kereste. Prófétai intuicziója tehát magasabb regiókba ragadj Isten váltságtervének titkos világába, és a mikor itt kapcsolatba hozza a kegyesek szenvedéseit a váltságtervvel, a kollektív Izraelből kiemelkedett lélekszerinti Izrael egy fenséges és tökéletes személynek: a Jahve igazi szenvedő szolgájának, a Messiásnak az alakjában csúcsosodik ki. Ez az igaz szolga 3JZJ ti kin az Istennek Lelke megnyugodott; az igazi „felkent", a ki azért küldetik, hogy örömet mondjon a szegényeknek, bekösse a megtört szíveket, szabadulást hirdessen a foglyoknak és a megkötözötteknek szabadulást (61:1). Hogy hirdesse az Úr jókedvének esztendejét, az Isten boszúállásának napját, és megvigasztaljon minden gyászolót (61:2). A ki Isten által a népek világosságául adatott, hogy üdve a föld végéig terjedjen (49:6), s a ki legyen nép szövetségévé, megépítse a földet (49:8) és a fogságból és a sötétségből kihozottakat vizek forrásaihoz vezesse (49 : 9, 10). És pedig véghezvigye mindezeket, nem mint hatalmas, dicsőséges király, hanem mint szenvedő szolga, a kinek nincs alakja és ékessége és ábrázata nem kívánatos ; a ki utált és az emberektől elhagyatott; a fájdalmak férfia és betegség ismerője, a ki elől elrejtik orczáikat az emberek és a kivel senki sem gondol (53:2, 3). A ki önként, Isten előtt való tökéletes alázatossággal magára vegye népe betegségeit, hordozza fájdalmait; alá bocsássa magát az ostoroztatásnak, verettetésnek és kínoztatásnak; önlelkét adja áldozatul és életét halálra, pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság nem találtatott szájában (53 fej.). Mindez pedig az Úrtól vagyon. 0 vetette szolgájára mindenek vétkét, és pedig azért, hogy az ő sebei által gyógyulnának meg. Az Úr akarta őt megrontani; de csak azért, hogy sokak bűneit hordozván és a bűnösökért imádkozván, sokakat megigazítson (53:4, 5, 11, 12). Betöltve megváltói és kiengesztelő hivatását, el is veszi az Úrtól jutalmát. Meglátja a „magot", Istennek megigazított népét; napjai meghosszabbodnak és az Úr akarata az ő keze által szerencsés lészen (53:10, 12). Általa fog megköttetni a megbékélt Isten és a megtért és megigazított Izrael között az örök szövetség (61:8) és hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak (62:12), a kik zászlót emelnek a népeknek (49:22 sk., 62:10), s általuk eljő az idő, hogy minden népeket és nyelveket egybegyűjt az Úr, hogy eljővén, meglássák az ő dicsőségét (66:18). így sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot és a dicsőséget minden nép előtt (61:11); így lesz új ég és új föld (51:16, 65 :17, 66 :22), és így terjed ki az üdv a föld végső határáig (49:6). íme ide, a tökéletes és igaz életnek önkéntes feláldozásában rejlő engesztelő erő fogalmáig emelkedik Deutero-Jesajás ihletett lelke, s így lesz ő az ó-testamentom evangélistája. Az a szenvedő szolga, a kinek alázatos, de alázatosságában és helyettes szenvedésében fenséges alakja lelke előtt lebegett, nem személy ugyan, hanem csak szeniélyesítés; de örök kincse prófétálásának az az üdvigazság, hogy a szabadítás, a megváltatás csak az Isten által adott Messiás ós annak tökéletes elégtétele által valósulhat meg e földön. Ennél tovább nem mehetett az ó-testamentomi vallás a váltságot és az Isten országa eljövetelét illető tanításában. De tovább menni nem is tűzetett feladatául az Isten által. Hamar István.